Menetrend
Szavazás

Az év jelenete - 3. forduló

2017. 03. 27. 10:04
Szerző: Spigo
Kategória: Egyéb
Már hivatalosan is a 2017-es idényben járunk és mindenki arról elmélkedik, hogy vajon mit kéne tenni ahhoz, hogy a Patriots ismét elhódíthassa a Lombardi trófeát. Azonban közben ne feledkezzünk meg a tavalyi évről sem (miért is tennénk?), hiszen év közben hetente megszavaztátok a hét jeleneteit és most itt az ideje, hogy megválasszátok a legjobbak közül is a legeslegjobbat. Így néznek ki jelenleg a párosítások
(nagyításhoz kattintsatok rá).


1

Minden hét első, vagy első két helyezettje (szavazat számtól függően) került be Az Év Jelenete 32 jelöltje közé. Kieséses a rendszer, azaz mindig csak két gif versenyez majd egymással és amelyik a legtöbb szavazatot kapta, az lép majd tovább a következő körbe, ahol szintén egy másik győztessel találkozik. Így megy ez majd egészen a döntőig.

Lássuk is a harmadik összecsapást:

Blokkolt FG - 14. forduló
1

Collins who? Tavaly Collins extra pontot blokkolt, idén field goal volt a soros és McClellin, aki egyre jobban megtalálja a helyét most már nem csak a speciális csapategységben, de a védelemben is. A következő lépés a blokkolt fg visszahordása.

Hogan TD
1

Amikor meleg volt a pite és a két fumble után feljött a Ravens, Brady és Hogan leöntötte őket egy vödör jéggel. A támadás előtt azt beszéltük, hogy kéne egy jó hosszú támadássorozat egy td-vel a végén, hogy lehűtsük a Ravens-t, de azért így is jó...

A gif-ek a Sport TV engedélyével készültek

Szavazni bal oldalt a meccsek alatt lehet.

Hozzászólások

2017. 03. 27. 10:58
Lacus
Húúúú de nehéz :) De a blokkolt FG lett a választásom, mert nem mindennapi jelenet volt :)
2017. 03. 27. 13:37
SasukeMilo
Tényleg rohadt szoros most ez a dolog :D Végül - fájó szívvel ugyan - SheaMc megmozdulására esett a választásom, mert elég nagy ritkaság azért (na meg eszembe ötlött róla Collins-féle blokkolt FG, ami kedves emlék) :D
2017. 03. 27. 14:55
nszgergo
SpecTeam!
Egyébként is kevés jelenet jut nekik :)
2017. 03. 27. 14:56
Burkus
Idén amúgy is betiltják a FG és XP blokkolást.
2017. 03. 27. 15:24
pat68
Blokkolt FG, mert a szabálymódosítás miatt lehet ilyet nem látunk többet! Hogan TD-t meg még remélem sokat!
2017. 03. 27. 16:32
LAX
Blokkolt FG
Ezek kivul lenne egy keresem feletek Spigo es Paul43.
En LAben elek es amennyiben lenne ra mod please beszeljetek par szot
a Rams rol hogy lehet e meg jo csapat belolle vagy Goffbol franchise?
Koszi elore is ha lesz ra idotok! Csak kivancsi vagyok a velemenyetekre.
Jo lenne ha ki lenne menni egy meccsre siras nelkul! :D koszi
2017. 03. 27. 16:33
LAX
Oke a vege erthetetlen de szerintem a lenyeg megvan :D
2017. 03. 28. 00:16
Barb
Esetleg leírhatnád érthetően :) Ha mégse lenne meg a lényeg :P
2017. 03. 28. 00:42
LAX
Ez igen, jol megmondtad! :D
2017. 03. 28. 00:59
Barb
Te magad írtad, hogy a vége érthetetlen. Erre írtam, hogy azok kedvéért akik nem értik - leírhatnád még egyszer, érthetően...
2017. 03. 28. 17:53
loop80
2017. 03. 28. 18:37
nszgergo
Barb egyél egy snickerst :P
2017. 03. 28. 08:49
Persze, hogy lehet. A Patriots sem volt mindig az, ami most. Ki tudja, lehet, hogy most McVay valami durvát épít majd fel.

De nem használva a közhelyeket, annyira nem ismerem mélyen a Rams-t, de azt gondolom (így felületesen), hogy két dolog az ami nagyon hiányzik a csapatból:
1) támadófal - Gurleynek főleg és ha neki megy majd az megkönnyíti Goff dolgát is. Whitworth leigazolása is jelzi, hogy ezt látják ők is.
2) elkapók - Woods érkezett is. Én kedvelem nagyon. Nem a legdinamikusabb elkapó, de nagyon jó útvonalakat fut és jól blokkol is, ami ha a futójátékra helyezik a hangsúlyt (ezt tenném), nagyon fontos tényező lehet.

A védelem az liga első harmadához tartozik, de a támadóoldalon ven munk a bőven. McVay meg pont támadó koordinátor volt.
2017. 03. 28. 15:35
LAX
Koszonom szepen, remelem sikerul valami jobb csapatot osszehozni!
Go Patriots /and Rams/! :D
2017. 03. 28. 07:47
Croaker
Robert Kraft a tulajdonosok találkozóján elmondta, hogy 3-4 napja Brady azt mondta neki, hogy még vagy 6-7 évet tervez játszani.
Hozzászólás a(z) Az év jelenete - 3. forduló bejegyzéshez