Menetrend
Szavazás

Beharangozó 6. hét: Patriots @ Jets

2017. 10. 14. 12:00
Szerző: tuci-tuci
Kategória: Meccsek
A New England Patriots (3-2) a szezon első csoportmérkőzését fogja játszani idegenben a New York Jets (3-2) ellen magyar idő szerint vasárnap 19:00-kor. Mindkét csapat holtversenyben az AFC East élén áll, így nagyon fontos találkozónak nézünk elébe, ahol csak a győzelem elfogadható.

jetspats
Mindenkit meglepett a New York Jets idei jó szereplése. Az NFL-el foglalkozó újságírók, szakértők legtöbbje az 1/1 egyértelmű esélyesének gondolta a Jets csapatát a szezon előtt. Sok kezdő játékosától, sztárjától megvált a csapat a holtszezonban, gondoljunk csak David Harrisre, Eric Deckerre, Brandon Marshallra vagy éppen Sheldon Richardsonra. Így nem is nagyon okolható, hogy így gondolkodtak. Azonban valami klappol most New York zöldebbik felén.

Ugyanakkor továbbra is a Patriots a mérkőzés egyértelmű esélyese. A támadó oldalon különösen nagy probléma nincsen, főleg ha Gronkowski is játszik (a várakozások szerint játszani fog). Viszont a védelemmel annál több. A nyár folyamán még úgy tűnt Belichick még inkább megerősítette a védelmet az előző évhez képest, azonban ebből eddig semmi nem látszik a pályán. Különösen gyengén teljesítenek a passzvédekezés terén. Sok az új játékos, így remélhetőleg csak össze kell szokniuk és hamarosan javulást vélhetünk majd felfedezni. Erre tökéletesen alkalmas lehet a Jets, akiknek a támadójátéka továbbra sem kiemelkedő, inkább a liga hátsó részéhez tartoznak.

A Patriots a 2016-os szezonban 5-1-es mérleggel zárta a csportmérkőzéseket, 2001 óta pedig az NFL legjobb mérlegét tudhatja magáénak csoportrangadókon 76-22-es eredménnyel, ami 77.6%-os győzelmi mutató. Ráadásul tavaly az összes idegenbeli mérkőzését megnyerte a csapat és az idei 2 idegenbeli győzelemmel már 10 meccses az a győzelmi sorozat. Ez a sorozat a 2. leghosszabb a csapat történetében, a leghosszabb 2006. december 24.-e és 2008. október 5.-e között megnyert 12 mérkőzéses sorozat.


A párosítás története

  • A Patriots és a Jets 117. alkalommal fognak összecsapni, ezek közül 3 volt rájátszásmérkőzés. A második mérkőzés december 31.-én lesz, az alapszakasz utolsó fordulójában.
  • A 2016-os szezonban a Patriots mindkét összecsapásukat megnyerte. 22-17-re New Yorkban és 41-3-ra Foxboroban. Ez volt a 17. alkalom, hogy a Patriots mindkét Jets elleni csoportmérkőzését megnyerte egy évben.
  • A Patritos mérlege hazai pályán a Jets ellen 33-25-1, ebben benne van 2 rájátszásmérkőzés is, amiken a mérlege 1-1.
  • A Patriots mérlege idegenben a Jets ellen 28-29. Amióta a Jets a MetLife Stadionban játsza hazai mérkőzéseit, a Patriots mérlege 4-3.
  • Összességében tehát a Patritos mérlege 61 győzelem, 54 vereség és 1 döntetlen.
  • A két csapat tehát 3 alkalommal csapott össze a rájátszásban. 1985-ben a Wild Card fordulóban 26-14-ra győzött a Patriots a Meadowlands Stadionban, New Yorkban. 2006-ban szintén a Wild Card hétvégén találkoztak a Gillette Stadionban, ahol a Patriots 37-16-ra győzött. Az utolsó mérkőzés a 2010-es AFC elődöntő volt a Gillette Stadionban, ahol a Jets nagy meglepetésre 28-21-re győzni tudott.
  • A Patritos mérlege a Jets ellen amióta Robert Kraft a tulajdonos 32-16.
  • A Patriots 61 győzelme a Jets ellen a második legtöbb egy csapat ellen. A legtöbb győzelmet a Buffalo Bills ellen szerezte a csapat, szám szerint 70-et.

A csapatok statisztikái ebben a szezonban

stat


Amikor a Patriots fut
A Patriots futójátéka eddig nem nyújtott semmi különlegeset. Mindössze 99 yardot tesz meg a földön a csapat mérkőzésenként és 3.87 yardot kísérletenként. A Texans 59 yardon, a Panthers pedig 80 yardon tarotta a Patriots futójátékát. A Mike Gillislee 246 yardja és 4 TD-je a legtöbb a csapatban, azonban csak 3.6 yardot tesz meg kísérletenként. Szerencsére a New York Jets futás elleni védekezése az egyik legrosszabb a ligában. Átlagban 143 yardot engednek az ellenfélnek, ami a 3. legrosszabb mutató az NFL-ben. 5-ből 4 mérkőzésen több mint 140 yardot engedett az ellenfelének. Mike Gillisleenek vagy éppen Dion Lewisnek egy termékenyebb napja lehet.
Előny: Patriots

Amikor a Jets fut
Kétségtelen, hogy a Jets akkor a legveszélyesebb, ha futtatni tudja a labdát, amire a legjobb bizonyíték a Jacksonville Jaguars elleni 23-20-es győzelem, amikor 256 yardot tudtak haladni a földön. A Jets nélkülözni kényszerült Matt Fortét a szeozon eddig részében sérülés miatt, azonban Bilal Powell (4.7 yard kísérletenként) és az újonc Elijah McGuire (5.2 yard kísérletenként) jól helyettesíti a veterán futót. A Patriots 5 mérkőzéséből 4-en is legalább 4.5 yardot engedett kísérletenként. Az előző idényekben kimagaslóan teljesítő Alan Branch elvétve kerül csak pályára teljesítménye miatt, ez pedig meg is látszik a Patriots futás elleni védelmén.
Előny: Jets

Amikor a Patriots passzol
Ez az egyike azon kevés dolognak, ami konzisztensen jól működik a csapatnál ebben az idényben, és ezúttal egy olyan Jets védelemmel néznek szembe, amiben két újonc Safety fog kezdeni. A Patriots 320.4 yardot tesz meg a levegőben mérkőzésenként, ami a legtöbb az NFL-ben. Öt Patriots játékos kapott el legalább 18 labdát a szezonban, köztük Brandin Cooks, aki 18 elkapásból 379 yardot szerzett, ami azt jelenti, hogy több mint 21 yardot átlagol elkapásonként. James Whitenak van a legtöbb elkapása a csapatban 29-el, a legtöbb TD elkapása pedig Chris Hogannek van 5-tel. Rob Gronkowski sérülés miatt nem játszott a Tampa Bay ellen, a Jets ellen azonban visszatér és ezzel még veszélyesebb lesz a passzjáték. Aggodalomra adhat okot, hogy a már 16-szor sackelték Brady-t a szezonban, azonban a Jets védelme mindössze 7 sacket jegyez ebben a szezonban. Mindent összevetve, a Patriotsnak hatalmas az előnye ezen a téren.
Előny: Patriots

Amikor a Jets passzol
A Jets irányítója Josh McCown 147 kísérletéből 105 volt sikeres a szezonban 1020 yardért. 5 TD passza van, ami mellé azonban 4 INT is társul. Ezek nem jó számok, azoban még mindig jobbak a vártnál. A Seahawkstól csere során megszerzett elkapó, Jermaine Kearse-nek van a legtöbb elkapása a csapatban 22-vel és a legtöbb TD elakpása is 3-mal. Mint ahogy a Patriotsnak, a Jetsnek is meggyűlt a baja az irányítója megvédésével, Josh McCownt 15 alkalommal sackelték eddig. A Patriots mind az 5 mérkőzésén 300 yardnál többet passzolt az ellenfél irányítója. A védelemnek ezt a sorozatot kell most megszakítania. A passz elleni védekezés egy fokkal jobb volt már múlt héten, de rengeteget kell még fejlődniük. Stephon Gilmore-tól és Malcolm Butlertől kellen végre egy meggyőző mérkőzés, amire ez teljesen alkalmas lehet, köszönhetően a Jets gyenge irányítójának és elkapógádájának.
Előny: Patriots

Speciális egység
A speciális egység hatalmas szerepet játszott a múlt heti 19-14-es Tampa Bay elleni győzelemben. Stephen Gostkowski mind a 4 mezőnygól-kísérletét értékesítette, míg Danny Amendola egy 40 yardos punt visszahordással segítette csapatát. Azonban a Patriots saját maga legnagyobb ellensége is, mivel a mérkőzés során 4 büntetést is kapott az egyég. A Jets speciális egysége egész évben inkonzisztens. A Jets rugója, Chandler Catanzaro egy 57 yardos mezőnygólt értékesített az előző héten, azonban a szezonban 12 próbálkozásból már 2 hibája is van.
Előny: Patriots


Pénteki sérültjelentés

stat


Jó pár játékos/edző fordult meg mind a két csapatban, ezek közül a revelánsabbak

  • Kony Ealy, a Jets DE-je a holszezon elején egy csere keretében került a Patriots csapatához a Pantherstől. A Patriots azonban már a szezon előtt elbocsátotta a játékost, aki a Jets-ehz került.
  • Travaris Cadet, a Jets RB-je a 2015-ös szezon egy részében volt a Patriots játékosa. Mindössze egy mérkőzésen lépet pályára.
  • Mick Lombardi, a Jets edzői stábjának a tagja jelenleg. A 2011-2012-es szezonok során tartozott a Patriots stábjához.
  • David Harris, a Patriots LB-je a 2007-től 2016-is volt a Jets játékosa és meghatározó alakja. Ezen idő alatt 1087 szerelést, 35 sacket, 31 elütött paszt és 6 INT-et szerzett a Jets játékosaként. Az idei holtszeon során küldte el a Jets a veterán LB-t, majd nem sokkal később megállapodott a Patriots-al.
  • Bill Belichick, a Patriots vezetőedzője 1997 és 1999 közt volt a Jets vezetőedzőjének a helyettese, illetve a secondary edzője. Ezen idő alatt ő hívta a játékokat a védelemben, amivel hozzásegítette a csapatot ahhoz, hogy 1998-ban megnyerje a csoportot. Majd 2000-ben mindössze egyetlen napig a Jets vezetőedzőjének számított. A kinevezése utáni napon tartott sajtótájákoztatón bejelentette, hogy visszalép a Jets vezetőedzői posztjától. Nem sokkal később a Patriots 12. vezetőedzője lett. Azonban mivel továbbra is érvényes szerződése volt a Jets-el, ezért a Jets kompenzációt követelt. Ebben egyetértett az NFL akkori vezetője, Paul Tagliabue is, enneke eredményeként a Patriots a 2000-es NFL Draft 1. körös választási jogát adta át a Jets-nek Belichick ellenértékeként.


Mindenkinek jó szurkolást kívánunk!

Ne felejtsétek el kitölteni a tippjátékot.

Az eredmény követésre a chatet használjátok.

Forrás: ESPN Boston, patriots.com

Hozzászólások

2017. 10. 14. 12:52
lesliemus
Akkor ahogy vesszük, a legjobb 1. körös választása a Pats-nek Bill Belichick volt... :-)
2017. 10. 14. 16:42
loop80
Ugyanez ugrott be nekem is. :)
2017. 10. 14. 13:34
piszkosfred
Előny nálunk ha a jets passzol? Olyan jó lenne, de az elmúlt hetek tapasztalatai alapján már paranoias lettem :)
2017. 10. 14. 14:08
Lalika
:) osztom :D
2017. 10. 14. 15:54
kissbarni
Ahogy Verebes Józsi bácsi - a Mágus - mondotta volt a holt gyenge Vasas edzőjeként: egyszer valaki bele fog futni a késbe. Remélem, a secondary-nál ez a "most" inkább "innentől kezdve" lesz. Az ember amíg él, remél.
2017. 10. 14. 18:22
wolandrules
:D, óriási arc volt az öreg. Mondjuk a 32. passzvédekezéssel hogy lehet nálunk az előny, bárki is legyen a túlodalon, azt nem tudom
2017. 10. 14. 18:25
wolandrules
Off: a múlt heti meccsre leadtam a tippjeim, mégis nullázva lettem. Lehet tudni miért?
2017. 10. 14. 21:09
ha elküldted a tippjeidet, akkor nem tudom mi lehet a gond. lehet nulla pontod lett?
2017. 10. 15. 07:50
wolandrules
Biztos, hogy nem lett 0 pontom.
2017. 10. 15. 14:15
A rendszer jól működik. Nincs értékelt tippsorod az elmúlt hétre. Valószínűleg nem véglegesítetted.
2017. 10. 15. 18:24
wolandrules
Elképzelhető, hogy elfelejtettem elmenteni, köszi mindenesetre!
2017. 10. 14. 20:09
zo72


NFL Network's Ian Rapoport reports free agent ILB Navorro Bowman is expected to sign with a new team "no later than Monday."
It is not a surprise considering the 49ers said several teams were interested in a trade before they decided to release the linebacker on Friday. The Raiders and Patriots are two contenders who could use some help at linebacker.
2017. 10. 14. 21:02
patriota
Nekem a NO elleni meccsnél még mindig egy kérdőjel van,nem tudom miért... múlt héten 8pontom volt,talán még sosem volt ilyen.Örülök
2017. 10. 14. 21:10
A NO elleni heti tippjátékot töröltük, az mindenkinek kérdőjeles. hamarabb zárul le és nem akartunk kiszúrni azokkal, akik később akartak tippelni.
2017. 10. 14. 21:03
loop80
Harvey Langi alighanem IR-re került. "Súlyos, de nem életveszélyes" sérüléseket szenvedtek a feleségével, egy karambolban. Fasza...
2017. 10. 14. 21:11
elnézve az autókat, reméljük h "csak" IR lesz belőle és felfognak épülni.
2017. 10. 14. 21:39
Andrew900
Gilmore and Burkhead have been ruled out
2017. 10. 14. 22:06
Croaker
2017. 10. 14. 22:41
Tibi Twelve
Gilmore a pláne.Nehogy mr egy meccs után kidőljön, hozzunk D.R.Cromatriet!
2017. 10. 14. 22:57
petichef
Nem lehet hogy BB ezt nevelési célzattal teszi?
Agyrázkódásról nem lehetett hallani, plusz ugye a hét közben jött a hír, hogy CB Lewisnak a PS-ből megtolták a fizuját elég szépen. Azt meg ugye tudjuk hogy BB nem szívbajos bárkit büntibe tenni, volt már ilyenre példa...
2017. 10. 15. 09:46
cspeti98
Ha nevelési célzattal teszi, akkor healthy scratch lenne, lásd Branch múlt héten. Valószínű, hogy edzésen szedte össze az agyrázkódást.
2017. 10. 14. 23:24
hulith
A Pariots sérült jelentéseiből a nyilatkozatokhoz hasonlóan semmit nem lehet tudni.
Gilmore csütörtökön még bokasérüléssel limitaltan edzett tegnap nem is volt a listlistán ma meg out agyrázódással elég furcsa kíváncsi leszek ki kezd a helyén.
Bowmann ha egészséges biztos nagy hasznára lenne a csapatnak.
2017. 10. 15. 13:05
topin
Bowmann semmiféle hasznára nem lesz már senkinek :(
2017. 10. 14. 23:28
hulith
Gilmore trade esetén mennyi dead money lenne jövőre ?
2017. 10. 15. 00:37
petichef
Elvileg maradna utána majdnem 23 millió dead money, gondolom a következő négy évre leosztva.
Illetve jön még a kérdés, hogy mit kapnánk érte, mert a mostani teljesítményét elnézve sokat nem... Bár én bízok még valami feltámadásban! ;)
2017. 10. 15. 09:33
hopi46
Kicsit "zűrösnek" tűnik ez a szezonunk... :(
2017. 10. 15. 12:22
hulith
Zűrös az egész liga nagyon szoros meccsek vannak a Giants, Cleveland, 49ers kivul
meg szinte mindenkinek van eselye PO ra 5 fordulo utan evek ota nem volt ilyen
kiegyensulyozatlan a liga.
Big Ben szerintem ma megmutatja miert nyert 2 SB-t Steelers gyozelemre szamitok.
2017. 10. 15. 13:15
mgabor74
Szerintem nem a liga kiegyensúlyozatlan, hanem néhány kivétellel a csapatok nagy többsége az. Gondolom ezt akartad Te is írni. A csapatok teljesítménye többnyire hullámzó, de a liga emiatt éppen kiegyensúlyozott, hiszen szinte bárki esélyes lehet bárki ellen.
2017. 10. 15. 14:35
hopi46
Én nem a meccsekre gondoltam, hanem a csapat körüli eseményekre...
2017. 10. 15. 17:54
Vicente
Patriots declared RB Rex Burkhead, OL Cole Croston, OL Cameron Fleming, CB Stephon Gilmore, LB David Harris, LB Harvey Langi and CB Eric Rowe inactive for Week 6 against the Jets.
2017. 10. 15. 17:54
Andrew900
Inaktiv:Rowe,Langi,Burkhead,Gilmore,Fleming,Harris,Langi, Croston
Hozzászólás a(z) Beharangozó 6. hét: Patriots @ Jets bejegyzéshez