Bill Belichick a trade határidő lejárta utáni sajtótájékoztatóján elmondta: nem állt közel a csapat egy lehetséges tranzakcióhoz, azonban kommentálta az elmúlt 24 óra eseményeit.
Joey Galloway elbocsátásával kapcsolatban azt mondta: “Nem működött a dolog. Nagyszerű karrierje volt, senki nem hibás ebben.”
Eric Alexander-el kapcsolatban azt mondta, hogy a kiadott jelentésekkel ellentétben ő nem volt elbocsátva.
Tully Banta-Cain-el kapcsolatos eseményeket procedúrának nevezte.
Természetesen rákérdeztek arra is az újságírók, hogy Sammy Morris játszik-e még ebben a szezonban. A válasz: “Ha egy játékos nem tudna játszani, akkor IR listán lenne.”
Sam Aiken-el kapcsolatban elmondta: “Sam-nek utolsó évében volt a szerződése és nagyszerű munkát végez nálunk. Az ilyen játékosokat mi nagyon tiszteljük.”
A fennálló 2 üres roster helyre azt mondta, hogy majd a gyakorlócsapatból vagy a PUP listáról fogják feltölteni.
Más: Tom Brady lett az AFC’s Offensive Player of the Week. Másodjára ebben a szezonban és 14-edjére karrierje során.
A Boston Herald információi szerint Julian Edelman eltörte a karját.
Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj! (Bejelentkezés/Regisztráció)
2009. 10. 21. @ 07:20
Bakker, már csak ez hiányzott, remélem mihamarabb felépül, nagy szükség lesz rá!
2009. 10. 21. @ 08:21
Mondott vmit BB mester!! Nem szabad pletykázni sérülésről meg főleg mert vannak olyan csapatok akik arra utaznak. Ha valaki sérült akkor Ir listárol megtudjuk…
2009. 10. 21. @ 08:30
Wes Welker’s Mini Me eltörte a karját?Banyek, ez hiányzott,mint mókusnak az erdőtűz.
Sztem így Slater is beáll a returnerek közé a special teams-ben, de nem tom fejlődött-e eleget a keze.
De ki áll be elkapónak a helyére?
2009. 10. 21. @ 10:53
Hogy sikerült eltörnie a kezét a kisembernek? Még a meccsen vagy edzésen?
2009. 10. 21. @ 11:12
Edelmann 3cm magasabb mint Welker
Sajnálom szegényt……Nunn-nal mi van?
2009. 10. 21. @ 11:34
Sztem Nunn felkerül a gyakorló csapatból. Edelmanért nagy kár
2009. 10. 21. @ 12:28
Edelman-ért szerintem is nagy kár,Welker-hez hasonló csupaszív játékos.De semmi gond,majd bedobjuk Brandon Tate-et…:D
2009. 10. 21. @ 13:01
Edelman nincs fenn a sérült listán. Pedig BB. listája mindíg felettébb “pontos”.
2009. 10. 21. @ 13:18
Bocs hogy ide írom de sikerült már valakinek megfejtenie miért van 6 csillag az 50 éves jubileumi logónkon? Nekem azt hiszem meg van. AFC-ben játszunk és az AFC logóban is 6 csillag van, hasonlóan elhelyezve.
2009. 10. 21. @ 13:53
A 6 New Englandi állam (Connecticut, Maine, Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island, Vermont) ot jelképezik
2009. 10. 21. @ 15:04
Hát igen végül nem jött senki.Edelman pedig ahogy az előttem szólok is írták felettébb csupa szív játékos{Welker II.:)}.De sebaj vannak itt más kiváló képességű játékosok{Tate,Nunn} majd ők megmutatják:).GO PATS!!!
2009. 10. 21. @ 15:13
Ugye egy kéztörés általában 6 hét, tehát még simán játszhatna idén. Kérdés h BB-ék hagyják-e h foglalja a rosteren a helyet..
2009. 10. 21. @ 15:56
Ha jól emlékszem, tavaly is hasonló volt a helyzet AD esetében. Őt IR-re tette a csapat. Csak azt nem tudom már,h ő melyik héten sérült meg.
2009. 10. 21. @ 16:02
“Ha jól emlékszem, tavaly is hasonló volt a helyzet AD esetében. Őt IR-re tette a csapat. Csak azt nem tudom már,h ő melyik héten sérült meg.”
10. héten a Bills ellen.
2009. 10. 21. @ 18:05
Kedves szerkesztők! Nektek talán vannak kapcsolataitok odaát! Meg tudjátok esetleg szerezni az infot, hogy a csapat hol és mikor fog edzeni szombaton Londonban, esetleg milyen “hivatalos” fellépéseik lesznek és hol és mikor. Mer’ szívesen arra járnánk, hátha megnézhetjük a fiúkat közelebbről is. Előre is köszi, ha sikerül.
2009. 10. 21. @ 18:50
Kedves Bulow: örömmel mondanám, hogy persze tele vagyunk benfentes infókkal, de mostanában a csapat kicsit visszábbvett a klubbokkal történő kommunikációból, így azt kell mondanom, hogy pont annyit tudunk, mint Ti
2009. 10. 22. @ 00:46
The Patriots are scheduled to arrive in London at 5:30 a.m. local time Friday and will practice on a cricket field (The Brit Oval) at 1:30 p.m.
On Saturday, the team is scheduled for a walk-through at Wembley.
Ennyit lehet tudni a Pats programjáról, meg még annyit hogy a brit fanclub rendezésében lesz valami nagy party szombat este, amin persze a játékosok nem vesznek részt (jól is néznénk ki, csak semmi buli, pizsama oszt alvás!), de a Kraft család meg régebbi játékosok állítólag ott lesznek.
2009. 10. 22. @ 08:21
Köszi lucas! Sajnos pénteken du érkezünk, szóval a practice-nek annyi! Honnan van az info? A szombat esti buli helyszíne nincs meg?
2009. 10. 22. @ 11:50
http://sports.espn.go.com/boston/news/story?id=4583058
Azt lehet tudni, hogy mennyire publikus az edzés?