Menetrend

Butler: Bűnös, vagy áldozat?

2018. 02. 06. 23:08
Szerző: Danna
Kategória: Cikkek
A Super Bowl első pillanataitól fogva azt találgatja mindenki, hogy mi történhetett Malcolm Butlerrel, ami miatt Bill Belichick vezetőedző úgy döntött, hogy nem engedi a pályára (illetve egy alkalommal a speciális csapategység tagjaként). Sokan sok verziót felállítottak, Bill Belichick természetesen nem mond semmit azon túl, hogy a csapat számára legjobb döntést hozták, illeve, hogy ez egy hosszú folyamat eredménye volt. 

A tegnapi nap folyamán különböző információkat lehetett olvasni arról, hogy mit tehetett Butler, amiért így döntött a csapat. Ami tény: Az előző hétvégén influenzás megbetegedés miatt kórházban volt; Minneapolisba nem a csapattal, hanem különgéppel érkezett; Még szerdán is hallhatóan beteg volt, nem is edzett rendesen, de a hangulata jó volt; Az edzéseken állítólag nagyon gyengén teljesített. 

Amit még biztosan tudni, hogy a csapatkapitányok tudtak arról, hogy Butler nem fog a SB-n játszani, a többi játékos, illetve Butler csak közvetlenül a mérkőzés előtt szerzett erről tudomást. 

És akkor most a pletykák (szintén felsorolásként): Butler lekéste a repülőt, azért érkezett különgéppel; A hét folyamán nem tartotta be a takaródó időpontot; Állítólag marihuánát találtak a szobájában és bódult állapotban kiborult az edzők előtt és olyanokat kiabált nekik miután másodjára is lekéste a takarodót: "B..+! Én élem az életem. Miattam vagytok itt! Szükségetek van rám!"; Koncertre is elment a hét folyamán. Ezeknek a valóságtartalmát csak az érintettek tudják/tudhatják.

Donté Stallworth, korábbi elkapó játékos, aki játszott a Patriotsnál is, tegnap twitter üzenetben írta a következőt: "Nem akarok spekulációkba belemenni annak érdekében, hogy kitaláljam, miért nem játszott Butler tegnap este, de azt hiszem, valaminek Minneapolisban kellett történnie. Most mindenki Belichicket hibáztatja, de azt hiszem hamarosan többet fogunk erről tudni. Ahogy tegnap is mondtam, azt gondolom, hogy kihagyhatott/elkéshetett megbeszélésről, nem tarthatta be a takarodó szabályt. Billnek nincs túl sok szabálya, csupán kettő: 1.: A csapat mindig az első, 2: legyél ott és akkor, ahol és amikor lenned kell. A 2007-es Patriots volt az egyetlen olyan csapat a 10 NFL-ben töltött évem alatt, amikor SOHA SENKI nem késett el, vagy hagyott ki egy megbeszélést. BB nem kér tőled olyat, amit ne tudnál teljesíteni, csak ez a két szabály van. Ezzel egy üzenetet küldött mindenki felé: Nincs a csapatnál fontosabb."

Amennyiben tényleg büntetésről van szó, akkor azt gondolom, hogy érthető Belichick döntése. Nem tehet kivételt, ha valaki hibázik, annak felelnie kell érte, nem számít, hogy milyen mérkőzésről van szó. Minden szezonban vannak fontos meccsek, ott vannak a rájátszás mérkőzések is, nem adhatja fel az elveit. Azonban az biztos, hogy ha csak egy késésről lenne szó, akkor valószínűleg, 1 vagy 2 negyedes ültetés lett volna, nem pedig egy egész meccs. Itt valami sokkal komolyabb dolog kell, hogy a háttérben legyen. Abban gondolom mindenki egyetért, hogy csak úgy, ok nélkül Bill Belichick nem tesz ilyet. Ki tudja jut-e még SB-ba a csapata, a saját hírnevét nem kockáztatja csak azért, mert aznap éppen úgy ébredt... 

Ma este Malcolm Butler kiadott egy közleményt, amelyben tagadja az összes vádat (a kábítószerre külön nem tér ki), illetve gyakorlatilag elbúcsúzik a csapattól, csapattársaktól és szurkolóktól. Megköszöni mindenkinek (még Bill Belichicknek is) a lehetőséget és a támogatást. Az Instagrammon megjelent posztot többek között: Phillip Dorsett, Elandon Roberts, Harvey Langi, Cody Hollister, Vincent Valentine, Martellus Bennett, Marcus Cannon, Jacoby Brissett, Jimmy Garoppolo, Justin Coleman, LeGarrette Blount, Brandon Browner, Jamie Collins és Rob Ninkovich is lájkolta. Tom Brady pedig a lájk mellett még kommentelt is: "Szeretlek Malcolm. Te egy nagyszerű játékos és csapattárs és barát vagy! Örökké!!!!" 

Továbbra sem tudjuk, hogy mi történt. Butler verzióját már ismerjük, Belichickét pedig valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Annyi azonban jelenleg biztosnak látszik, hogy az öltözőben komoly problémák vannak ezután a döntés után. Főleg Tom Brady kommentje után. Josh McDaniels és Matt Patricia is elment, ezt Bill Belichicknek kell rendbe raknia! 

Hozzászólások

2018. 02. 06. 23:13
LasVegas
2018. 02. 06. 23:15
Zarathorn
End of Dynasty bomba elkezedett nagyon ketyegni?
2018. 02. 06. 23:18
Persze Brady bejegyzését lehet úgy is értékelni, h ezzel köszönte meg Butlernek az INT-et és besegített neki annak érdekben, hogy kapjon valahol egy szép zsíros szerződést...
2018. 02. 06. 23:21
LasVegas
Szerintem meg nyílt kiállás Belichickkel szemben. Megköszönni lehet kommentben, like nélkül is.
2018. 02. 07. 12:07
Alpok
Ez pontosan igy van!
2018. 02. 06. 23:58
piszkosfred
Szerintem is kiállás Butler mellett, és állásfoglalás azzal az egyement ökörséggel szemben, ahogy Belichick döntött, és amivel nagy valószínűséggel lehúzta Tom ujjáról a 6. gyűrűt.
2018. 02. 06. 23:59
piszkosfred
2018. 02. 07. 12:08
Alpok
2018. 02. 06. 23:19
topin
Köszi ezt az összefoglalást!
2018. 02. 06. 23:20
loop80
Rob Ninkovich kommentje számomra a leginkább figyelemre méltó, főleg azért, mert BB egyik kedvence volt. Rendszeresen méltatta Ninko teljesítmènyét, és fizetésemelést is adott neki.

Erre Ninko azt nyilatkozta, hogy "A legjobb játékosaidat jàtszatni kell. A meccset a játékosok nyerhetik meg, az edzők csak elveszíthetik azt."
2018. 02. 06. 23:22
LasVegas
A második mondat pedig épp Belichicktől való idézet volt.
2018. 02. 07. 00:07
loop80
Akkor össze volt kutyulva a cikk, amelyben olvastam. :) Ott Ninkovich-tól idézték, ugyanezt a mondatot. Köszi, hogy szóltàl!
2018. 02. 07. 00:13
LasVegas
Nem, én is olvastam, Ninko csak megismételte BB szavait, aki egyébként gyakran használja ezt a szófordulatot, de még az is lehet, hogy eredetileg nem is tőle származik.
2018. 02. 07. 00:15
cspeti98
Nem volt összekutyulva. Ninko ezt írta, csak ez Belichick mondása. :)
2018. 02. 07. 00:31
loop80
Szóval BB-től idézte Ninko. Oké. Klasszikusokat csak pontosan! ;)
2018. 02. 06. 23:21
nosbiglem
Nem kell kongatni a vészharangot emberek!
Mindenki nyugodjon le..!
Majd jönnek szép lassan a hírek, nem kell találgatni!!!!
Tele van a padlás ezekkel!
2018. 02. 06. 23:24
LasVegas
Ebben most maximálisan egyetértek, elég felfokozott a hangulat alapból is.
2018. 02. 06. 23:25
Muszáj volt az összefoglalót kirakni, hisz kb. mindenkit ez foglalkoztat most.
2018. 02. 06. 23:28
nosbiglem
Danna ezzel semmi gond, sőt a legfontosabb hír most!
Én a kommentelőkre céloztam!
Előző posztokban eléggé kitárgyalták már, és direkt nem szóltam hozzá.
Ne kezdjék újra a találgatást.
2018. 02. 06. 23:25
Frissítettem még egy mondattal a pletykák részt.
2018. 02. 06. 23:26
Hearing that Malcolm Butler yelled at coaching staff after missing curfew for second time. These were his words (summarized) “F**k you! I’m living my life. I got you guys where you are! you need me!”
2018. 02. 06. 23:34
iceman
Ha ezt így odavágta az edzőknek, akkor szerintem nem nagyon maradt más választása BB-nek, mint a padoztatása. Sőt, az a meglepő, hogy nem küldte haza azonnal.
2018. 02. 06. 23:45
LasVegas
Én azt nem értem, hogy ha ezek igazak, miért likeolta és írt támogató kommentet Tom Brady (meg vagy tizenöt csapattárs, számuk folyamatosan nő) az ezeket tagadó Butler-nyilatkozathoz? Mert ha valaki, Tom biztosan ismeri a teljes igazságot. Értetlenül és leforrázva állok a történések előtt...
2018. 02. 06. 23:56
cspeti98
Collins az elcserélése után kirakott egy képet instagramra, hogy lehet nem ott van ahol lenni akar, de hála Istennek nem ott van, ahol volt. Több Patriots játékos likeolta, köztük például White, aki utána simán aláírt egy szerződéshosszabbítást tavasszal. Ezek a likeok/kommentek nagyjából annyit takarnak, hogy megköszönik a volt csapattársuknak az együtt töltött éveket. Meg amúgy se a szociális médiában fogják mocskolni egymást.
2018. 02. 07. 00:07
LasVegas
Lehet, de Brady külön téma. Minden nyilatkozatát átgondolja, a diplomáciai érzéke pedig vetekszik egy nagykövetével. Pontosan tudja, milyen súlya és üzenete van tőle egy ilyen megnyilvánulásnak, ezért sem értem ezt az egész szituációt.
2018. 02. 07. 00:13
cspeti98
Pontosan annyi üzenete van, hogy megköszöni a közös munkát és elbúcszott, egyébként a közlemény nagy része is erről szól.
2018. 02. 07. 00:15
LasVegas
Tiszta szívből és őszintén kívánom, hogy ebben most Neked legyen igazad. A Csapat érdekében.
2018. 02. 07. 20:37
Miah
Vagy pontosan azért köszöni meg, mert annak ellenére, ami történt nem célja ellehetetleníteni a jövőben a csapattársát vagy befeketíteni a csapatát.
2018. 02. 07. 08:47
Arsenal
Sőt örüljön, hogy nem vágták pofán, mondjuk Tom!
2018. 02. 07. 12:49
Alpok
2018. 02. 07. 15:07
BaP
Ja, Tom haragszik rá, azért like-olta Butler bejegyzését az instán, és nevezte remek csapattársnak ;)
2018. 02. 07. 15:09
BaP
2018. 02. 07. 15:05
BaP
Akkor minek engedték beöltözni, és minek engedték a pályára a speciális egységgel?
Ahhoz nem volt durva a dolog?

Egyébként ezeket a dolgokat Butler mind cáfolta, Tom Brady meg LIKE -olta a bejegyzését.
Csak jelzem
2018. 02. 06. 23:27
iceman
Valószínűleg BB tényleg keményen, mondhatni rigiden kezeli a saját szabályrendszerét. Eddig ez működött, aki nálunk játszott, annak el kellet ezt fogadni, akármekkora sztár is. Nem tartom kizártnak, hogy súlyos szabályszegés esetén TB12 is padozna, akár az SB-n is. Az is biztos, hogy nem ok nélkül került büntetésbe Butler. Természetesen nem tudjuk, hogy Butler-rel nyertünk volna-e, de az tény, hogy a hiányával két komoly missmatch párosítás is kialakult a kárunkra. Kizárt, hogy a védelmi guru BB ne tudta volna, hogy a döntése mit eredményezhet a védelemben. Nyilván a csapat is megosztott most a tekintetben, hogy az SB-nek, mint prioritásnak felül kellett volna-e írnia a BB által lefektetett szabályrendszert. Szerintem e tekintetben a játékosokban is van vívódás, nem csak a szurkolókban. BB minden idők egyik legsikeresebb és az ezredforduló utáni két évtized egyértelműen legsikeresebb csapatává tette a Patriots-ot, mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem engedett a merev szabályrendszeréből. Lehet, hogy most engednie kellett volna? Lehet. De az vezetőedző nem Bill Belichick lenne. Lehet, hogy most rossz döntést hozott, ami egy SB-be került. De az is lehet, hogy ezzel a döntéssel még évekre bebetonozta a csapatban a megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélyét és kérlelhetetlenségét. Ezek pedig szerintem elengedhetetlenek ahhoz, hogy a mostani fiaskó ellenére jó irányban maradjunk.
2018. 02. 06. 23:40
dartib83
akkor végülis mi történt?
miért maradt ki Butler?
2018. 02. 06. 23:46
Jelenleg ez az 1 millió dolláros kérdés. csak nagyon kevesen tudják a választ.
2018. 02. 07. 00:42
LAX
As of now, the Patriots have signed 10 players to futures deals including:

WR Cody Hollister
DB David Jones
CB Ryan Lewis
G Jason King
WR Riley McCarron
C James Ferentz
S Damarius Travis
TE Will Tye
CB Jomal Wiltz
LB Trevor Reilly
2018. 02. 07. 01:44
LAX
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
BREAKING: Josh McDaniels Backs Out On Deal With Colts, Will Stay With Patriots
2018. 02. 07. 01:50
nosbiglem
Ezért már megérte fent maradni!
2018. 02. 07. 01:56
LAX
2018. 02. 07. 04:43
petnetman
nem is tudom hova kapjam a fejem....

ez most lehet nagyon jó és szörnyen rossz hír is. jó hir ha BB marad nalunk és JMD is, és szörnyű hír ha BB lelép és ezért hozták vissza JMD-t

én most kvra nem vigyorgok...
2018. 02. 07. 04:44
petnetman
...és akkor gondolom Joe Judge sem megy sehova
2018. 02. 07. 07:45
szakacs
Bűnös vagy áldozat ? Jó kérdés , szerintem is is .
Fáj , nagyon fáj a SB elvesztése , még vissza sem mertem nézni és bennem is motoszkál , hogy mi lett volna ha Butler játszik akár még a második félidőben is . Sajnálom nagyon az Offenst TB vel az éllen hogy ilyen teljesítmény után ki kellett kapniuk mert a D , láthatóan összezavarodva , nem tudott semmit betenni a közösbe.

A Butler üggyel kapcsolatban meg BB nek adok igazat , még akkor is hogy szerintem tudta hogy igy majdnem bíztosan bukjuk a SBt.
Van egy szabályrendszer amit mindenki tud és alkalmazkodnia kell hozzá , ha nem akkor ez történik még egy döntőben is,és pont ezzel tette az edzőnk a legjobbat a csapatnak , mert ő nem egy döntőben hanem egy csapatban és hosszútávon gondolkodott és cselekedett.
Hogy nem nyilatkozik BB az esetről ... szerintem Butler karrierjét próbálja óvni ami bizonyosan máshol folytatódik.



2018. 02. 07. 21:55
balazsgarazs74
1.) Miért szól ez Butlerről? - csak kérdezem

Brady: "...nem csináltunk (a támadók) elég jó játékot..."
Matt P: "...nem végeztem jól a munkámat..."
A komplett védősor: "...nem tudtuk őket megállítani..."
Bill: bullshit duma (szokás szerint)
ő mit vállalt? ez sunnyogás Nálam.
Ettől még lehet jó HC, de nem LEADER.
CSAK főnök!
Aki nyilvánosan megaláz - nem büntet - valakit (legyen az bármekkora BŰNÖS) az minden, csak nem vezetőnek való - szerintem.
úgy néz ki, BB -nél még nem jutott el személyiságfejlődés arra a szintre, hogy elismerje: túltoltam.
Sokaknak ez nem tetszik!

2.) Ki az a barom, aki anélkül fog leigazolni egy 2× SB győztes CB-t, (aki a legtöbb play -t játszotta az elmúl három évben, a komplett NFL-ben) hogy tudná: MI TÖRTÉNT ezen a döntőn?
Nekik lesz majd őszinte?
És ki fog ebből okulni?
Mert a Pats FA, elcserélt, kivágott és kukázott játékosokra lesz szorulva még jóideig - reméljük.
2018. 02. 07. 21:57
balazsgarazs74
személyiségfejlődés
2018. 02. 07. 10:42
Snake
Tisztelem BB-t abban, hogy következetesen tartja magát az elveihez, még ha ez SB-ba is kerül. Én sem tenném másként illetve a rám bízott emberekkel kapcsolatban hasonlóan gondolkodok.
Egészen egyszerűen nem tehet mást. Mindettől függetlenül, ha TB követne el valami hasonló súlyút, vajon vele is így járna el?
Alapesetben a válasznak igennek kellene lennie...

A SB elvesztése után egyébként most nem éreztem már akkora letargiát, mint a perfect season után elveszett döntő után, na de az egy igazi történelmi pillanat lehetett volna... mondjuk ez is :-(
2018. 02. 07. 12:46
Alpok
Hát hatalmas árat fizettünk BB "elveiért".
Nem az a lényeg hogy a macska fekete vagy fehér, hanem hogy megfogja az egeret!Meggyőződésem hogy egy negyedni "bünti" után ha beküldi Butler feszántotta volna a pályát!
2018. 02. 07. 21:06
balazsgarazs74
Elvek.
Milliók halálát okozták a történelem során - csak mert a végletekig ragaszkodtak hozzá.
Csakhogy mérték is számít ám. Aki soha sem idomul semmit, az eltörik végül.

Brady HAT darab felkiálltó jellel búcsúzott az "örökké szeretett" barátjától Butlertől.
Ő egy másfajta főnök.
2018. 02. 08. 17:42
Alpok
2018. 02. 07. 11:55
hopi46
Volt már itt minden Butler-BB ügyben, noha szinte semmi konkrétat nem tudunk.
Egy dolog tűnik igaznak, Butler valamit hibázott, de úgy tudjuk először. Ha így van "megbűnhődött", megbüntették. Miért nem lehet erre fátylat borítani? A diák nem tanul kap egy jogos egyest, akkor többet nem felelhet ötösre?
Butler nem egy CBzseni, de egy "csupaszív" és nem ügyetlen játékos. Én kedvelem. Sajnos úgy tűnik sokak számára nincs bocsánat Neki. Eh...
2018. 02. 07. 13:26
Vadder
Egy kicsit más szemszögből is lehete megközelíteni a témát: a sportot (mely ma egyben üzlet is) miért folytatják, miért van??? Szerintem erre a válasz semmiképpen nem az, hogy elsősorban azért, hogy az edző a saját elvei szerint döntsön. Ez is fontos szempont, de biztos nem a legelső szempont. Én elsőként a nézőket szurkolókat nevezném meg. Aki azért nézi a meccset, hogy a csapata nyerjen. Esetleg fogad is rá komoly tétekben. Mivel üzlet, ezért a tulajnak (részvényeseknek) fontos a győzelem, mert ez profit bevétel. Aztán talán a játékosok, aki játszani és győzni szeretnének és elvárják ők is mint az előző kettő, hogy az edző ezt elérje. BB megtehette volna, hogy játszatja MB-t , mert ezzel nyerhetett volna esetleg, függetlenül attól mit tett vagy nem tett. Meccs után mondhatta volna: Én megtettem mindent, az elveimet is feladtam a szurkolók, a vezetők és a játékosok miatt, hogy nyerjünk. Sikerült vagy nem, mivel ma nem tudok a tükörbe nézni ezért távozok.
2018. 02. 07. 21:08
balazsgarazs74
Boston egy része tudtára fogja adni a véleményét Billnek. nem egy könnyű város az!
2018. 02. 08. 17:45
Alpok
2018. 02. 07. 20:27
balazsgarazs74
2018. 02. 08. 16:12
patriota
Fasza,miről is szól ez?
2018. 02. 08. 16:21
patriota
Én a magam részéről többször hozzászóltam már a Butler sztorihoz.Nem értem miért gondolja bárki hogy ezen ment el a meccs.Nem értem miért formálnak sokan elítélő véleményt egy olyan ember ellen mint BB.Ő ott volt,tudja miért nem játszott.Látta a felkészülést és megítélhette úgy hogy egy kalap szart se érne ha játszana Butler.Lehet látta egész héten hogy amit nem tud Butler megoldani azt Rowe vagy Bademosi simán megoldja.Az más kérdés hogy volt amit a meccsen nem oldottak meg,de lehet BB azt is tudta hogy Butler még ennyit se tudna.Mi innen akarjuk megítélni ezeket a fotelből,de ez lehetetlen.Szart se tudunk ezekről csak tudatlanul fröcsögjük hogy bezzeg Butlerral nyertünk volna.És ha Butlerral már az uccsó negyedben ennyi esélyünk se lett volna?Akkor most mindenki Rowe-t meg Bademosit istenítené és azért szidná BB-t mert miért nem őket tette be....
Hát ez van.Az ő felelőssége összeállítani a csapatot,megtette és lehet a legjobbat hozta ki,csak mi nem akarjuk elhinni...
2018. 02. 08. 17:52
Alpok
2018. 02. 08. 17:59
balazsgarazs74
2018. 02. 10. 01:31
Misi56
Igazad van! De azért böfögjön valamit a szurkolóknak , hiszen elsősorban értük vannak! Szurkolók nélkül megnézhetnék magukat ( Kivétel Magyarország )!
2018. 02. 08. 19:43
patriota
Ezek jók,de sajna nem vagyok angolos.Amennyit kiveszek ebből az az hogy Butler jó,BB nem.Vagy rosszul látom.
2018. 02. 08. 20:20
balazsgarazs74
van felirat némelyiken, meg fordító
2018. 02. 08. 19:44
patriota
Stallworth megvan?
2018. 02. 08. 20:52
balazsgarazs74
2018. 02. 08. 21:39
patriota
Szerintem ő megmondta a frankót.Nem sok szabály van,de azt kő keményen be kell tartani.Ezért tartunk itt.Nem vagyok feltétlenül BB pártján,végképp nem Butler pártján.Se egyikkel,se egyik ellen.Csak nem értem azokat akik megkérdöjelezik a döntéseket.Én szentül hiszem hogy BB tudja mi a jó a csapatnak.Biztos vagyok benne hogy volt oka hogy nem játszott a srác.Persze,anno nagyon hozzátett a SB győzelemhez.De vhol olvastam hogy azt a játékot előre tudtuk,ezért sikerült kitalálni hogy mi lesz és passz ellenit hívtunk a védelemben.Tehát Butler egy tuti hívást hajtott végre,nyilván kiválóan.De ez nem jogosít fel senkit semmire.Ettől neki nem lesznek elöjogai,nem lesz előrébb való a többieknél,nem lesz bérelt helye a csapatban.Nem is értem miért gondolja ezt bárki.Nehogy félreértsd,nem rólad beszélek,de vannak itt páran akik azt mondják hogy játszania kellett volna mert anno is milyen jó volt.Ha most okos lett volna,vszinü játszik.De elbaszta.Azon a SB-on sem voltak jól a védelemben.Mindenhol futottunk az eredmény után,Tavaly is.Ezt a Butler gyereket nagyon sokan ekézték idén a chaten.Nagyon elkivánta sok ember a fenébe,most meg BB fejét követelik úgy hogy azt se tudják mi volt.
Az meg vicc hogy azt írják hogy BB beáldozta a SB-t azért hogy alázza Butlert meg hogy megmutassa ki a főnök,meg ilyen ostobaságokat.El sem tudom képzelni,milyen oka van vkinek arra hogy azt gondolja BB előrébb tartja magát a csapatnál és a győzelemnél.Pont ez a sztori lényege hogy senki sem fontosabb a Csapatnál.SENKI!Ergo a győzelemnél sem.
SZERINTEM.
De ettől még bárki láthatja ezt a sztorit másképp.Én így látom.
2018. 02. 08. 23:31
balazsgarazs74
Butler nem a Patriotsba való, nem vitatom. Nem akarta / tudta felfogni az itteni szabályokat. Beárazta magát már akkor, amikor a fizuemelést nem kapta meg és még jó pénzért Gilmore -t is hozták, látványosan visszavett vagy "csak" nem azt csinálta a pályán, amit elvártak tőle. Pl.
sima szerelések / labdaleütések helyett labdaszerzésre irányuló elrontott védekezések.
Hozzászólás a(z) Butler: Bűnös, vagy áldozat? bejegyzéshez