Menetrend

Edzőtábor 4. nap

2017. 07. 30. 23:53
Szerző: balimate
Kategória: Edzőtábor

Ez volt sorozatban a csapat negyedik edzése, azon belül is a második, amikor teljes felszerelést viseltek.

Vasárnapi nap híre, hogy a csapat kíváló játékosa, Rob Ninkovich bejelentette visszavonulását a média és saját csapattársai előtt. Ezzel kapcsolatban nem sokára egy bővebb cikket is olvashattok majd.

Hiányzók: Duron Harmon-nak ez volt az első kihagyott napja az edzőtábor során, miután a szombati edzésnapon egy kisebb sérülést szerzett a jobb lábán, mialatt próbált elütni egy passzt az end zone-ban. Harmon kompressziós kiegészítőt viselt a jobb lábán. amikor részt vett  Rob Ninkovich sajtókonferenciáján, amin Ninkovich bejelentette a visszavonulását. Cody Hollister sorozatban a második edzést hagyta ki miután egy elkapás után rosszul ért talajt a pénteki edzésen. A talajra érkezés során vállsérülést szenvedett. Danny Amendola és Malcolm Mitchell ugyanazt az edzésrutint  folytatták le mint a szombati edzésen. Mindketten részt vettek az edzés elején mielőtt megkezdték volna az erősítő edzéseket. 

Dont’a Hightower (PUP), Alan Branch (PUP) és Andrew Jelks (NFI) is azok között vannak, akik ma nem edzettek együtt a csapattal. Továbbra is rehabilitációs munkát végeztek a pálya szélén.


Megjegyzések:


1. Tom Brady 15 sikeres passzt teljesített 16 próbálkozásból a csapatgyakorlatok során. Rob Gronkowski (3), Julian Edelman (3), Dj. Foster (3), Chris Hogan (2), Brandin Cooks (2), Rex Burkhead és James White 1-1 passzt kapott el az irányítótól.

2. Brady egyetlen sikertelen passza akkor történt, mikor Austin Carr rossz utat futott és Jonathan Jones leütötte a passzt. Carr-nak jó edzőtábora volt mialatt a tartalékokkal edzett, de nem tudta kihozni a legtöbbet abból, hogy esélye volt Brady-vel együtt dolgozni. Tom Brady és Cooks egy alkalommal a rossz kommunikáció miatt közel voltak egy újabb interception-höz.

3. Jimmy Garoppolo-nak 10 sikeres passza volt 13 próbálkozásból. James O’Shaughnessy (2), Dwayne Allen (2), Devin Lucien (2), Matthew Slater (2), Brandon Bolden  és James Develin 1-1 passzt kapott egy Garoppolo-tól.

4. Jacoby Brisett-nek 11 sikeres átadása volt 12 próbálkozásból. Jacob Hollister (3), Foster (3), LeShun Daniels (2), Tony Washington (1), Devin Lucien és Austin Carr szintén 1-1 passzt kapott.

1-1 elleni gyakorlat

5. Deatrich Wise Jr. fülelt le egy screenpass-t, amikor is a passz elkapásának pillanatában földre vitte a passz-t elkapó futót. Jacoby Brissett hibát követett el, mikor a helyzetet felismerve ,hogy passzát le fogják fülelni, nem a futó lábai elé a földre dobta a labdát, hanem rossz megoldást választott, ami negatív yardokat ért.

6. Egy új elkapó/punt returner játékos volt a pályán, 16-os mezszámot viselve. Valószínűleg Ninkovich felszabaduló helyére hozták ezt a játékost.

7. Brandon Bolden visszatért teljes felszerelésben, miután egy nappal előtte ismeretlen okok miatt fejezte be az edzést. Minden gyakorlaton részt vett a többi futóval.

8. Sam Cottonnak volt csak drop-ja a edzés folyamán. Ebben a tekintetben nagyon éles a küzdelem. Ez volt csupán csak a harmadik elejtett labda a héten a csapatgyakorlások során.

9. Chris Hogan verte meg Dwanye Thomast egy mélységi passz során, de sajnos Brissett túldobta őt. Ahogy a labda földet ért az elkapó előtt, frusztráltságában átrúgta azt a másik pályára.

10. Jonathan Jones továbbra is rengeteget van fent a gyakorlatok során a slotban Malcolm Butlerrel és Gilmore-ral egy csapatban. Ezzel a tavaszi edzéseken tapaszt trend folytatódik.

11. Kyle Van Noy megszerezte a második elütött labdáját az idei edzőtáborban.

12. Tony Garcia-nak volt egy nagyon jó 1-1 elleni gyakorlata Van Noy-jal szemben, mikor is lenyomta őt a földre a gyakorlat végén. Van Noy a gyakorlat végén lökdöste Garcia-t.

Defense gyakorlat

13. Az újonc defensive tackle Adam Butler belső pass rusher-ként megverte Jason King-et egy nagyon szép speed move-val. A számottevő méretkülönbség ellenére, James Ferentz végzett jó munkát Josh Augusta-val szemben. Joe Thuney megállta a helyét Trey Flowers-szel szemben.

14. Az edzés végén a csapat egy súlyosabb falat állított össze Vincent Valentine-nal nose tackel-ben, jobbján Malcolm Brown-nal, balján pedig Lawrence Guy-jal. Linebacker-ként Elandon Roberts és David Harris álltak fel a guard-okkal szemben.

15. Fosternek a hét folyamán nem volt elkapott passza Brady-től egészen a mai napig. Ezen a napon viszont egymás után három passzal is őt kínálta meg az irányító a 7-7 elleni gyakorlások során.

16. Brandon Bolden két gólvonali próbálkozásból egyszer tudta bevinni a labdát, mint kezdőfutó. Dion Lewisnak kettőből kétszer sikerült a második sorral. Rex Burkhead egyszer próbálkozott,de sikertelenül.

17. Cooks (11), Chris Hogan (10) passzt kapott el eddig Brady-től, amivel ők ketten vezetik ezt a listát az elkapók között. Az első kétperces gyakorlás során az első négy passzt a Cooks és Hogan között osztotta szét. Brady által vezetett következő drive-ban Edelman és White is passzt kapott az irányítótól.

18. Gostkowski belőtte az összes extrapont és rövid field goal próbálkozást az edzés végén.

19. Ryan Allen az edzés után puntolt Cyrus Jonesnak. A visszahordó továbbra is jól kezeli a puntok fogadását.

20. Az edzés után Brady, Hogan, Edelman és Cooks extra munkát végeztek.

21. A bokszoló legenda, Marvin Hagler is tiszteletét tette az edzésen és beszédet tartott a csapatnak a délután folyamán. A beszédet megelőző este, Bill Belichick levetítette a játékosoknak Hagler pályafutásának összeállítását.

Hétfői napon nem lesz edzés. Viszont keddtől folytatódik tovább az edzőtábor.

Források/Képek: Boston Herald / Patriots.com

Hozzászólások

2017. 07. 31. 00:18
roik092
Rettenetes Ninko visszavonulása. Korábban Wilfork és Chandler Jones mellett a kedvencem volt a védelemből. Óriási űrt hagy maga után :(
2017. 07. 31. 05:54
petichef
Köszönjük a cikket!

Őszintén szólva pár hónapja néha-néha kicsit sokalltam a DE posztra hozott játékosok számát, de Ninko visszavonulásával értelmet nyert minden sajnos. Mondjuk már akkor is ez volt a sanda gyanúm, hogy ez lehet a háttérben...

Egyelőre úgy néz ki, kezd nagyon jól össze állni a csapat, az irányítók ma nagyon kitettek magukért. Bár az kicsit aggaszt, hogy TB-nek megint volt egy rossz passza... :DDD
2017. 07. 31. 10:41
crucified
"A bokszoló legenda, Marvin Hagler is tiszteletét tette az edzésen és beszédet tartott a csapatnak a délután folyamán."

Ezután Marvin Hagler Julian Edelman-nek tartott egy külön boxedzést, aminek hallatára a leendő ellenfelek CB-i és LB-i azonnali balesetbiztosítás-kiegészítést kértek és kaptak a csapataiktól.
2017. 08. 01. 20:17
simiimi
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2017. 07. 31. 16:21
Croaker
Off:

Ninko tiszteletére nincs kedvetek rendezni egy szavazást így az uborkaszezon végére best of Ninkovich címszó alatt, mondjuk 5 legjobb jelenet gifjeiből? Egyszerűség kedvéért lehet az elmúlt két szezon versenyéből kivett Ninko jelenetekből is szavazás, ha esetleg nincs kedvetek összeszedni régebbi meccsekből emlékezetes megmozdulásokat.

Csak egy ötlet, de ennyit (legalább) megérdemelne véleményem szerint.
2017. 07. 31. 17:39
Tomk@
Ó Ninko, bíztam benne, hogy ezt az évet még végig tolja.
2017. 07. 31. 17:57
DeMartino
:( sziasztok mély sajnálatom,hogy egyik szeretett játékosom visszavonul,persze megérte 12 év egy ilyen sportágban lenyomni,nah az az igazán tiszteletreméltó,és ilyen magas szinten üzte és szerette a sportágat.Ez olyan,mint amikor az 54.-esünk is visszavonult Tedy Bruschi.Tudom sose olvass el amit mi itt írunk róla,de számomra egy darab tört le a szívemről,hiszen az ő neve egybe csengett a Patriots.-al.
Thank You Mr Ninkovich!!!!!

https://www.youtube.com/watch?v=SSwqDJfoZhw
2017. 07. 31. 18:30
BaP
Remek videó, kösz Ninko! Nagy kedvenc voltál!
2017. 07. 31. 18:27
BaP
Hatalmas respect Ninkonak, hogy nem tolta túl, és a csúcson hagyja abba!
Már az előző szezonban is sok kritika érte a sebességét, és BB meglehet, a keretszűkítések során megvált volna tőle.
Viszont így mindenki a megállíthatatlan DE/LB-re fog emlékezni, aki a szívét adta, és hatalmas harcosként küzdött, egy igazi bajnokként, Patriótaként vonul vissza!

Hiányozni fog! Sok sikert a civil életben!
( akkor is, ha szerintem BB már nem vele tervezett)



2017. 07. 31. 19:15
+1

nagy nagy nagy riszpekt Ninkónak....:-) nagy kedvenc volt....Junior Seau 2006-os kartörésénél szerettem meg a Patset, s Ninko vitte simán tovább a Tedy Bruschi, Mike Vrabel vonalat tovább, a leszegett fejű, bluecollar Pats-játékos vonalat...long snapperként cutolták, mielőtt idejött, s hány, meg hány nagy játék fűződik a nevéhez...nálam mindig az volt a benyomás, hogy Ninko, mint akit felhúztak, ment mindig vagy az irányító, vagy a RB felé...a lelke mindig ki lett téve a pályára. S most, a búcsúnál is, megkönnyeztem, ahogy egy ekkora harcos, a pályán gyilkos ösztönű játékos elérzékenyül, ahogy az edzőihez fordul...Matty P-hez és a földön üldögélő "A Coach"-hoz..."Coach....I gave You everything I had"....hátborzongató....asszem nemcsak a Pats franchise, de mi, a magyar Pats-fan közösség is köszönetet mondhat Ninkonak...:-) remélem edzőként, pozíciós edzőként látjuk még Foxboróban...:-)
2017. 07. 31. 19:16
2017. 07. 31. 20:07
hopi46
A 16-os mezszámú új fiú: WR K.J.Maye (On May 19, 2017, Kaye was waived by the Titans)
191 cm, 23 éves, NFL meccset még nem játszott.
2017. 07. 31. 20:39
vodka03
Ninko volt a kedvenc defense játékosom Wilfork és Collins mellett az elmúlt években, így nagyon szomorú vagyok, hogy visszavonul, de az örömteli, hogy ezt a csúcson teszi. Nagyon fog hiányozni a jelenléte és az a konstans, megbízható teljesítmény, ami jellemezte.

Néhány éven belül szeretném az edzői stábban látni.

Köszönünk mindent Ninko!!!
2017. 08. 01. 07:15
pats4ever
Köszönjük Ninko! Példa lehet minden fiatal (és veterán) játékos számára (is)!
Real Patriot!
2017. 08. 01. 17:48
DeMartino
Hozzászólás a(z) Edzőtábor 4. nap bejegyzéshez