Egy régi szakember új szerepkörben

A New England Patriots vezetősége úgy döntött, hogy átszervezik az irányítási struktúrát, és a távozó Scott Pioli helyét két emberrel töltik be. A csapat hivatalosan bejelentette, hogy alkalmazásába került Floyd Reese, a nagy tapasztalatú NFL szakember, aki a csapatnál "senior football advisor" (vezető futballtanácsadó) munkakörben fog tevékenykedni. Reese, aki az utóbbi időben az ESPN szakértőjeként tevékenykedett, 2006-os visszavonulásáig 12 éven át a Tennessee Titans general managere volt. A Patriots tájékoztatása szerint különféle, a játékosokkal kapcsolatos feladatokkal lesz megbízva, beleértve a szerződéseket is. Reese kinevezésével egyidőben a Patriots azt is bejelentette, hogy Nick Caserio, aki a második idényét kezdi meg mint "director of player personnel" (a személyzeti ügyek igazgatója), a személyzeti és játékosmegfigyelő osztály általános működését fogja irányítani, folytatva az összes személyzeti dologra vonatkozó szoros együttműködést Bill Belichickkel. Óriási NFL tapasztalatával, amely az edzői tevékenységre, a játékosok értékelésére és a szerződések létrehozására is kiterjed, Reese pontosan azt a segítséget tudja adni, amelyre a Patriotsnak szüksége van. "Ez más, mint a legtöbb szituáció - ez a szervezet nem igényel nagy átalakítást" - nyilatkozta Reese. "Ők kiválóan működnek, s nekem az a célom az idejövetelemmel, hogy minden tőlem telhető segítséget megadjak egy újabb bajnoki győzelemhez Mr. Karftnak és Billnek." Úgy tűnik, hogy a szerződések megkötésének lebonyolítása és a salary cap (fizetési sapka) menedzselése a két legfontosabb terület, amelyben Reese nagy segítséget adhat, hiszen ezekben Caserionak nincs elegendő tapasztalata, mert eddig ezeket Pioli tartotta a kezében. Reese talákozott Robert Kraft csapattulajdonossal, Jonathan Kraft elnökkel és Bill Belichickkel az állásinterjú során, de nem tárgyalt Nick Caserioval. Ebből is arra következtethetünk, hogy a szerepe inkább a szerződések- fizetési sapka kezelésére fog vonatkozni, nem a személyzeti ügyekre. Mint a Titans general meanagere (1994-től 2006-ig töltötte be ezt a szerepet) Reese kötötte meg a csapat összes megállapodását a drafton szerzett játékosokkal  kezdve  a szabadügynökökkel kötött szerződésekig. "Ez az a terület, amelyben igazán nagy tapasztalatom van" - mondta. Reese és Belichick az 1970-es évek óta ismerik egymást, amikor mind a ketten asszisztensként dolgoztak a Detroit Lions-nél. Eztán Resse 15 éven át edzősködött, majd 17 évig dolgozott a csapatirányításban. "Floyd és én régóta ismerjük egymást, gyakorlatilag a kezdetektől - nyilatkozta Belichick. "Már annyi tapasztalatot megszerzett, amit csak egy ember megszerezhet ebben a ligában, és nagy megbecsülésnek örvend, csakúgy mint Nick (Caserio). Nick és Floyd személyében két kiváló embert nyert ez a szervezet, akik hatalmas tudással és rugalmassággal rendelkeznek. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatom velük a csapat fejlődése és sikere érdekében." Ha a Patriots játékoskiválasztási feladatokkal fogja megbízni Reese-t, valószínűleg nem lesz nehéz beletanulnia abba, kikre van szüksége a csapatnak. Reese az interjújában felidézte azokat az időket, amikor még Titans GM-ként minden évben szót váltott Belichickkel a draftok után. "A játékosok, akiket a Patriots kiválasztott, gyakran voltak ugyanazok, akiket mi szerettünk volna draftolni ugyan néhány hellyel előbb vagy később, de nagyjából közeli helyen." - mondta. Reese elmondása szerint Belichick kereste meg kb. 7-10 nappal ezelőtt. A megállapodás a két fél között hétfőn született meg, s bár a megbizatás időtartamát nem árulta el, azt sejtetni engedte, hogy a Patriotsszal kapcsolatos tervei nem egy évre szólnak. "Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy egy olyan nagy tapasztalatú NFL szakemberrel dolgozhatunk együtt, mit Floyd Reeves" - közölte Robert Kraft a nyilatkozatában. "Floyd óriási segítséget nyújt majd Belichick edzőnek tanácsadói szerepkörben." Reese azt nyilatkozta, hogy örömmel tér vissza a NFL-be, és izgalommal tölti a lehetőség. hogy egy olyan csapatnál dolgozhat, mint a Patriots. " Ha megnézzük az utóbbi 10-12 évet, és meg akarjuk nevezni a professzionális sportok legjobb öt csapatát, akkor  a Patriotsot minden bizonnyal ezek között találjuk" - mondta. "Ha sorba vesszük a tulajdonosokat és a franchise-okat, és azt mondjuk: OK, akkor most nevezzük meg az öt legjobbat, akkor Mr. Kraft és családja biztosan közöttük lesz. És ha összevetjük az összes edzőt minden sportban, Bill Belichick ott van valahol az elsők között. Ez egy igazi kitüntetés és megtiszteltetés számomra, hogy mindennek a részese lehetek."