Menetrend

Elindultak!

2008. 01. 27. 20:29
Szerző: Danna
Kategória: Hírek
Bostoni idő szerint délelőtt 10 órakor a csapat elköszönt a szurkolóktól és elindult Arizonába, a Super Bowl helyszínére. Bár az időjárás nem fogadta a kegyeibe a szurkolókat (hideg volt és erősen havazott), mégis nagyon sokan megjelentek a Gillette Stadionban.
Természetesen mindenki Tom Brady-re és az ő "híres" lábára volt kíváncsi. A szurkolók megnyugodhatnak, Brady nem viselte a bokatartó gyógycsizmát, egy szép barna cipő volt rajta. Az újságírók természetesen követték minden lépését, próbálták kielemezni a mozgását, ugyanis a búcsúztató előtt pár órával még úgy látták, hogy biceg, ám a rendezvényen ennek már nyoma sem volt. "Akár már ma lejátszhatnánk a mérkőzést. Egyetlen ok miatt megyünk el. Az ok pedig, hogy megnyerjünk és visszahozzuk a Trófeát Foxborough-ba." - mondta Brady. Utána Deval Patrick kormányzó mondott beszédet: "Azt halljuk: "Ez csak egy mérkőzés". Nos igen, egy játék van hátra. És mi mindannyian azt mondjuk, hogy a legjobb amerikai football csapat és a legjobb szurkolók állnak egymás mögött." Ezután Bill Belichick, a Patriots edzője következett: "Nagyra értékeljük a támogatásotokat. Tudnotok kell, hogy nektek van a legjobb játékosokból álló csapatotok, és fantasztikus emberek állnak mögöttem. Senki nem ad többet nektek, mint ezek a játékosok. Biztos vagyok benne, hogy ezen a héten is megkapjátok tőlük." Bob Kraft a következő mondatokkal búcsúzott a szurkolóktól: "Amikor 15 évvel ezelőtt megvásároltuk a csapatot, az volt az álmunk, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ez lesz 11 év alatt az ötödik lehetőségük. Mindegyik nagyon kivételes volt, de ez lehet mind közül a legkülönlegesebb azért, mert annyit segítettetek nekünk, hogy ide érjünk. Reméljük, a tökéletes 19-0-val térünk vissza Arizónából." Richard Seymour, Junior Seau és Tedy Bruschi is szólt a szurkolókhoz. Bruschi így fejezte be a beszédét: "Ehhez sosem lehetünk öregek". A csapat helyi idő szerint 19 órakor érkezik meg Arizonába. 19.45-kor Bill Belichick és pár játékos sajtókonferenciát tart a csapat szállodájában. Igyekszünk az összes interjút lefordítani majd a számotokra és reméljük, hogy velünk együtt hangolódtok a 42. Super Bowl-ra! Mai képek a búcsúztatóról: www.patriots.com www.patriots.com www.patriots.com www.patriots.com Fotók forrása: www.patriots.com Cikk forrása: www.boston.com

Hozzászólások

2008. 01. 27. 20:32
cset
Most már esik Bostonban.
2008. 01. 27. 20:32
Azért piszok nagy mázlink volt az időjárással végig a PO-ban!:-) Ebben a sűrű hóesésben és hidegben ki tudja mire jutottunk volna?!
2008. 01. 27. 20:34
cset
Aha, én is így gondoltam.
2008. 01. 27. 20:38
Nora
Nézzétek a QB-nkat! Milyen elszánt! Igen, Tom, Odamentek és elhozzátok! Ez kell!
2008. 01. 27. 20:40
nem láttam az írásodat előtte :)
2008. 01. 27. 20:41
pittaba
A nagy úz utolsó állomása! hm... Csodálatos képak egy csodálatos csapatról! GO PATS!
2008. 01. 27. 20:42
Nora: igen, tényleg nagyon az! Mondjuk nem öltözött éppen az időjáráshoz, biztos fűti a tettvágy! :D BB majd megfagy nagykabátban! :D
2008. 01. 27. 20:47
cset
Danna,az enyémet nem láttad?
2008. 01. 27. 20:47
A fiúk megszokták a hideget. Ha megnézitek, az "fejesek" vannak nagykabátban mind, a srácok meg csak zakóban. :)
2008. 01. 27. 20:53
KissLaci
Junior, mint egy olasz maffia vezér. :)
2008. 01. 27. 20:54
cset
Hát ja,elég gengszteres:)
2008. 01. 27. 21:00
cset: igen, a tiédet nem láttam még amikor írtam! :)
2008. 01. 27. 21:44
Soldiers_16
vki belinkelné a képek forrását mert nem találtam a honlapon?
2008. 01. 27. 21:47
2008. 01. 27. 22:19
Soldiers_16
2008. 01. 27. 22:33
Tzimisce
Csak el ne bízzák magukat. Reméljük jó meccs lesz, és nyer a Pats.
2008. 01. 28. 14:19
imrow
Érdekes, hogy BB nem szürke öltönyt választott... :-) Kapucnival... :-)
2008. 01. 28. 14:43
opposition
2008. 01. 28. 19:21
antman
Sziasztok nekem egy kérdésem lenne tudjátok hol lehet patriotsos mezeket venni?Vagy bármi velük kapcsolatos dolgot előre is köszi.
2008. 01. 28. 19:58
temp
antman, van egy holfényteam nevű üzlet. ha google-ben rákeresel, akkor fog adni választ, náluk szoktak lenni ilyen cuccok, de érdeklődni kell.
2008. 01. 28. 20:00
gabo
BB öltönyben ???? KIcsit csalódott vagyok. nagyon jó hogy már képek is vannak !! köszönet a szerkesztőknek.
2008. 01. 28. 21:18
pointer01
Antman, viito: a holdfényteam-ben megszüntetik az árusítást!
s Sportvilágban nincs választék(pláne NE cucc)!
Marad a net rendelés, körülményes!
2008. 01. 28. 21:37
vidor
hát azért nagy ritkán van, hogy az alkalomhoz nem illik a foszló pulóverujj :))
2008. 01. 28. 21:52
temp
miért? hideg van... egy teljesen ujjatlan pulcsi simán elkél az öltöny alatt (mellényként :))
2008. 01. 28. 22:02
vidor
alá rendben van
de hogy mutatna a zakóra húzva? :)))

mondjuk a fejpántot én is hiányolom
2008. 01. 28. 22:13
temp
nő lennék viszont megjegyezném, hogy Big Seyen makulátlanul áll az öltöny. Nem is gondoltam volna róla :)
2008. 01. 28. 22:18
vidor
ha nő lennél, akkor ezt már nagyon nagyon rég tudnád :))
2008. 01. 29. 17:28
TOMMY
Akit érdekel ezen a honlapon azt a választ kaptam, hogy lesznek majd Patriotsos mezek, de kb egy hónap még.

http://www.sportmania.hu/
Hozzászólás a(z) Elindultak! bejegyzéshez