Menetrend
Szavazás

Első benyomás: Bears 7. hét

2018. 10. 22. 00:18
Szerző: Danna
Kategória: Meccsek
A Patriots 38-31-re legyőzte a Chicago Bears csapatát idegenben. Maga a mérkőzés elég hektikus volt, mind a két csapatnak voltak nagyon szép és borzasztó megmozdulásai is. Az ilyen mérkőzések után szokták azt mondani, hogy csak a győzelem számít. Túl vagyunk rajta, tanuljunk belőle és aztán gyorsan felejtsük el. Míg pl. az előző mérkőzésen egyszer sem kapott a csapat büntetés, ma annál többet fújtak be a bírók.

Sajnos a második negyed elején megsérült Sony Michel, és nem nézett ki jól a helyzete. A bokája beszorult az elenfél alá, aki még csavart is egyet Michel egész testén. A csapat térdsérülést jelzett, de ennél többet egyelőre nem tudni. Térdszalag-szakadástól kezdve izomszakadásig, bármi lehet. A kisebb bajra van a legminimálisabb esély. Jelenleg így csak James White és Kenjon Barner van mint futó a csapatnál. Egyes információk szerint van rá esély, hogy Rex Burkhead visszatérjen, de minimális. Így ha tényleg súlyos Michel sérülése, mindenképpen futóra lesz szüksége a csapatnak. Ralph Webb, aki az edzőtábort, majd az első néhány hetet a csapatnál töltötte jelenleg szabadügynök.

Tom Brady 36 dobásából 25 talált célba 277 yardért, adott 3 TD-t és egy INT-et (ami megint csak nem az ő hibája volt). Chris Hogannek is "jót" tett Gronk hiánya, 6 elkapásból csinált 63 yardot. James White 8 alkalommal kapta el a labdát 57 yardért, azonban 2 TD-t ért el ezekből.

Josh Gordon mérkőzése elég vegyes képet mutat. Voltak bravúros elkapásai (egyszer a sisak is leesett róla, a labdát mégis megtartotta), de csúnyán elejtette a labdát is 1-2 alkalommal. Mindenesetre sikerült 100 yardot teljesítenie, ami az első ilyen Patriots-os pályafutása alatt.

Az egész támadófal kiváló munkát végzett. Nem csak Khalil Macket sikerült távol tartaniuk Tom Bradytől, de Akiem Hickset és Eddie Goldmant is.

A védelem is a támadókhoz hasonlóan vegyes játékot mutatott. Mitchell Trubisky nagyon sokszor kiszabadult a kezeik közül és borzasztó volt nézni, ahogy sokszor hülyét csinált belőlük, azonban egy idő után visszavágtak és 2 labdáját is levették a levegőből, ami nagyon fontos volt. A nyáron érkező Adrian Clayborn nagyon sokszor volt már közel a sackeléshez a szezon során, de ma sikerült neki először igazán elérnie azt. A végén Trubisky majdnem célt ért a mindent eldöntő dobással, de Harmon a helyén volt és sikerült kint tartania Kevin White-ot.

A speciális csapategység ma is adott és el is vett. Kétszer is sikerült TD-t elérniük, egyszer Patterson futott vissza egy rúgás után, egyszer pedig Hightower blokkolt egy puntot, amit Van Noy vitt vissza hatpontosra. Azonban Patterson egyszer eladta a labdát még a saját end zone előtt nem sokkal, amiből TD-t szerzett a Bears.

Legközelebb a csapat hétfő éjszakai mérkőzést játszik a csoportrivális Buffalo Bills otthonában.

Hozzászólások

2018. 10. 22. 00:31
cspeti98
Michelről Twitteren azt írja egy elég elismert doki, hogy a videó alapján nem valószínű, hogy ACL szakadása van, és már idén játszhat. Szerinte inkább meniscusnak néz ki, ami inkább hosszútávon problémásabb, főleg azért, mert azzal a térdével már volt gond.

A meccsről: magunknak tettük nehézzé, de egy jó csapat ellen megvan a W, ez a lényeg. Az offense viszont egészen brutális, Edelman és Gordon érkezése óta szinte megállíthatatlan, csak mindenki maradjon egészséges. A védelem olyan amilyen, igaz ma a labdavesztések nem könnyítették meg a dolgukat, de ide jöhetne még valaki a trade deadline-ig (Bucannon mondjuk). A Billst jövő héten meg kell csapni, aztán a bye után lehet menni az első kiemelésért.
2018. 10. 22. 00:36
cspeti98
A defense-nél még annyi lemaradt, hogy most főleg edzői hibák okozták a gondot. Burton a LB-k ellen hatalmas mismatch volt, Trubiskyre meg érthetetlen, hogy miért nem állítottunk egy spy-t, talán egy driveban használtuk ezt a megoldást.
2018. 10. 22. 00:35
tottingetosz
Kettős az érzés. Mindenképp pozitív a W Gronk nélkül, 3 labdavesztéssel, idegenben egy pillanatnyi csoportelső ellen. A játék a támadó oldalon jónak tűnik, de a speciális egységek nélkül ez még jobban ikszes meccs. A védelemre nem mernék sok mindent rábízni a gyönyörű labdaszerzések ellenére, majdnem a Hailmaryt is benyeltük. Emiatt
bosszantott a végén a konzervatív játék, egy first down-nal lezárhattuk volna a meccset. (Persze előtte Develinről INT) Gordon nagy elkapásánál besavasodott? (Egy jó Hogan blokkal így is beért volna)
2018. 10. 22. 09:45
Lalika
Azért egy combhajlító sérülés ha folyamatos terhelést kap nem épp a leggyorsabban helyre jövő sérülés. Gordon meg rendesen igénybe van véve. Mondjuk azután a földfejes után csodálom, hogy nem lett protokolos.
2018. 10. 22. 19:52
Chatmansky
Szerintem, meg jobb a srác, mint gondoltam: be sem akarta vinni a TD-t, hanem “órás mesternek állt”... Igen jól játszott. Az az elejtett labda a végén harmadiknál is inkább rossz passz volt, mivel mögé ment. Jó hülye egy meccs volt, de W! :-)
2018. 10. 22. 01:36
anti pass
Azt hiszem, hogy az első pillanatokban örülni kellene mert elég infarktusosra sikeredett és az utolsó pillanatig izgalmas volt.
2018. 10. 22. 01:56
vodka03
Míchel sérülésének komolyságától függetlenül is hoznék egy futót. Gilleslee visszahozatala elég kézenfekvő döntésnek tűnik, bár én tradelnék CJ Anderson-ért. Alacsony cap hit, Panthers nem használja, korábban BB hozta volna, plusz lejár a szerződése, ha beválik nyáron lehet hosszabítani vele.
2018. 10. 22. 02:16
FunHun
UP: White, Brady (INT ellenére), O-fal és a SpecTeam ;)
DOWN: SpecTeam, Qb futás védekezés, TE védekezés (azaz az LB sor???), sok szabálytalanság
2018. 10. 22. 08:12
BaP
Szerintem ez most egy tipikus BB D# volt.
Tudta, hogy nem állíthat meg mindent, egyedül Burton védése nem így lehetett tervezve. QB futkosással nem lehet meccset nyerni, a secondary meg szinte egész meccsen nagyot játszott, Jackson akrobatikus intje nálam az év eddigi legnagyobb 1-1 elleni jelenete.
A D# többször szar helyzetbe volt hozva, és szerintem pár kisebb hiba, meg néhány büntetés kivézelével jól játszottak.

Szerintem erőfutó kelleni fog, kívánom Michelnek a legjobbakat, de sajnos ő üveg, nem lehet vele egy szezont végig tolni. Barner egyébként meglepően jól szállt be, de ide kell erősítés. Akkor is, ha a másik üveg, Burkhead vissza tud térni.
Brady ma jó volt, talán a legjobb idén, sajnos egy intet azért csináltak neki.

Lassan kezdődik a szezon lényegi része, jó volna már kiegyensúlyozottabb játékot várni. Főleg a ST-től.
2018. 10. 22. 08:16
BaP
2018. 10. 22. 10:44
InfiniteLoop
Szerintem nem nagyon volt eddig sem olyan szezonunk, ahol ne hullottak volna a futók, szóval bízhatunk abban, hogy BB eddig is tervezett ezzel.
2018. 10. 22. 11:03
cspeti98
Mondjuk ennél a tegnapi esetnél marhára mindegy, hogy ki van ott, nem fognám arra, hogy Michel sérülékeny.
2018. 10. 22. 09:26
hopi46
Azt várom, hogy egyszer majd 60 percig nagyobb/súlyosabb hiba nélkül játszunk...
A def. és a ST a kezdeti "töketlenkedések" (Trubisky sétáló TD, Patterson labdavesztéses ütközés saját emberrel) után talán idei legjobbját nyújtotta, a két INT egész bravúros volt. Kár, hogy Burton-t nem tudtuk semlegesíteni/limitálni, cserében viszont Cohen-t és Howard-ot viszonylag igen.
Az off. "játékrendje" Michel kiesésével felborult, de az idén egyértelműen legjobb játékosunk White segítségével és Hogan/Gordon néhány villanásával valamint az Ofal megbízhatóságával hozta a "kötelezőt". Kényszerből, de kipróbáltuk a TE nélküli offense-t is...(Tudom, Allen valahol ott volt, szokásához híven 6. falemberként.)

Még valamit. White megmozdulásait látva mindig az az érzésem, hogy ez az amifoci egy egyszerű játék...
2018. 10. 22. 10:05
Touchdown Tom
Fuss gyorsan 10 yardot, kapd el a labdät, vessd földre magad mielött a 130 kilos bengäk letepik a fejedet :) Fantasztikus, amit hetröl hetre nyujtanak a daräloban Edelmannel együtt.
2018. 10. 22. 10:46
InfiniteLoop
Ha minden tökéletesen működne, akkor egy idő után már a Pats szurkolók sem néznék a meccseinket ;)
2018. 10. 22. 10:53
hopi46
Nem tökéletes, hibátlan meccsekről "álmodozunk", mert olyan nincs...csak "ostobaságok" nélküliekről. :)
2018. 10. 22. 10:49
InfiniteLoop
White már legalább két éve az egyik legjobb és legkiegyensúlyozottabb játékosunk, csak valahogy mindig megáll a szurkolói rajongás a TB, Gronk, JE, régebben Dola, most Gordon szekciónál. Indokolatlanul.
2018. 10. 22. 10:54
hopi46
2018. 10. 22. 09:48
Lalika
White meg Edelman. White-ért aggódom mert alap megbízható rb. Öröm nézni. De közben durva miket kap. Edelman meg elhiszem, hogy kemény legény de láthatóan túl tolja. Minden mozdulatában benne van legalább egy újabb agyrázkodás vagy komolyabb sérülés. Neki inkább vigyáznia kellene magára mintsem pofázni meg fejest ugrani a kútba.
2018. 10. 22. 10:01
Alpok
Egy semleges nézőnek látványos ,szórakoztató mérkőzés volt.Nekünk,csak az izgalom maradt.Azonban a hiányzók és a sérülések ellenére biztosan nyertünk,az izgalmakat a saját hibáink okozták!Sony sérülése aggasztó. Azért a Chicago csak csoportelső és otthon játszott.Az erőnket mutatja hogy ennyi bosszató hiba ellenére is nyertünk! Hajrá Hazafiak!
2018. 10. 22. 10:05
daelaci
Azért voltak problémák bőséggel, nagyon kevés játékos akadt aki maradéktalanul dicsérhető. Nekem így elsőre talán csak White ugrik be. Szerencsére azért akadtak elég komoly villanások olyan játékosoktól is akiknek komoly hibáik is voltak. Erre a legjobb példa Jackson Int-je aki azon a megmozduláson kívül elég gyengécske volt.
2018. 10. 22. 10:14
hopi46
Jackson valóban összeszedett egy legalább fél pályára való büntit, de mint rookie, most "tanulja" a "CBfifikát" és már van 2 INT-je. A tegnapi pl. bravúros/erőszakos volt. Én bzom az eltökéltségében/akarásában...
2018. 10. 22. 10:32
Croaker
Alakul a bold-om :) Mind a három tipp közelebb került a realitáshoz.

"1.: Adrian Clayborn 10,5 sack-el zár, sérülés nélkül jut a SB-ba, ahol szintén szerez 1 db sacket fontos pillanatban.
2.: J.C. Jackson "butleri" karriert fut be, már ami a meglepetés faktort jelenti, 4 INT-el zár
3.: Tom Bradynek lesz 1 elkapása, és 41 yardnyi futása, amiből a leghosszabb 12 yardos lesz "
2018. 10. 22. 10:56
InfiniteLoop
2018. 10. 22. 10:39
hulith
Egy pár évvel ezelőtti James Harrison Trubisky meccsének a második futásnál véget vetett volna egy sisak a sisakkal.
2018. 10. 22. 11:48
Fellenger
Már én is vártam, hogy valaki odaver egyet, de kurvára előzékenyek voltak a fiúk a D-ben. majd egyszer valaki leszoktatja a futkározásról, mert paaszolni azt nem tud. Nekem a barom Tebow jutott eszembe.
2018. 10. 22. 12:43
zsolt75
Azt leszámítva, hogy Tebow tudott futni...
2018. 10. 22. 13:12
Touchdown Tom
Az milyen volt mär az elsö negyedben, h az uj szabälyok miatt elszaladt mellette a pass rusher es nem mert odaverni, mert felt a büntitöl. Vicc lett az NFL.
2018. 10. 22. 14:14
Fellenger
Be kellett volna vállalni egy odabaszást, hogy abbahagyja a futkorászást, mert passzolni úgysem tud
2018. 10. 22. 10:46
hulith
Sony Michel-ről nincs új hír ?
Sajnos lehet hogy Gronk nélkül kell
lejátszani a következő pár meccset rosszabb esetben a szezont így jó lenne
még egy nagy elkapó, egy RB az offense egyensúlyban tartása miatt.
Gordon se teljesen egészséges az látszott az elkapás utáni futásán.
2018. 10. 22. 10:59
hopi46
Akár mi van Michellel, szvsz egyelőre el kell felejtenünk Őt. Elkapóink "még" vannak, RB biztosan fog jönni. (Farrow a PS-ből?, Giliszta?, Webb? ki tudja...) Gronk sötét ló...
2018. 10. 22. 11:07
cspeti98
Michelnek ma lesz MRI-je, ha jó a twitter diagnózis, és meniscus szakadása van, akkor 4-6 hét múlva játszhat, Gronk meg a Bills ellen biztosan visszatér. Elkapót szinte felesleges hozni, mert ha nincs magas játékintelligenciája, akkor idén már úgyse lesz használható.
2018. 10. 22. 11:17
NB2
Ez a Bills annyira gyenge, hogy ha baja van Gronknak én nem játszatnám! Pihenjen csak még egy hetet!
2018. 10. 22. 11:19
cspeti98
Egyetértek, én csak tolmácsoltam, amit Schefter írt. :D A Billst szerintem még Hoyerrel is megfognánk.
2018. 10. 22. 11:15
laca86
Leírom, mert nem hiszem el hogy az utóbbi két meccsen 71 pontot kaptunk két másodéves irányítótól! A kansastől még hagyján, de ettől a bears offensetől tragédia a 31 pont. Trubisky futkorászásán kívül érdemi offense alig volt fellelhető. Az hogy jc jackson meg jo jo bele-bele hibázik az még elmegy. De hogy a mccourty fivérek, highTower, a defense fal mit művel az kriminál. Az irányító siettetés az ilyen lóti-futi irányítók ellen semmit nem ér, sacket kell csinálni és belegyalulni a pályába. A tegnapi meccsen a védelemből egyedül gilmore teljesítménye értékelhető. A w egy dolog, de ez így januárban kevés lesz. Legfőképpen úgy, hogy az offenseben hullanak mint a legyek. Ez nem károgás, hanem tény megállapítás. A packers, vikings, steelers ellen ettől sokkal több kell a védelem részéről. Az offense meg nem veszíthet labdákat és nem hozhatja ilyen helyzetbe ezt a gyenge védelmet.
2018. 10. 22. 11:22
cspeti98
Trubisky futásai pont abból jöttek, hogy sacket akartunk csinálni. Nem szabad üldözni, simán le kell előtte zárni a területet, és fegyelmezetten megtartani a fal szélét (contain). Chung az egyik blitznél bemutatta, ahogy Wisenak is volt olyan eset, hogy kiválóan megoldotta ezt.
2018. 10. 22. 11:52
kyobalu
Pontosan..Nyomást kell helyezni rá, de a széleket lezárni az ilyen QB-knál..Úgyis elrontja magától a passzt..Volt rá sok példa..Nem tehetségtelen gyerek ez a Traubi, de inkább mi csináltunk belőle sztárt..Lehetett volna 4 Intünk is miatta, ha jobban figyel Roberts és Gilmore az endzone-ban. 14 pontot a 2 labdaszerzésből szereztek (Patterson, Michael)Ilyen bénázások egyszerre ritkán fordulnak elő egy meccsen..Én a 3. negyed végétől nem nagyon izgultam, szerintem akkor már kézben volt a meccs.
2018. 10. 22. 12:05
vodka03
TB INT-je után is kaptunk egy TD-t, ha jól emlékszem, szóval az offense TO-ekből 21 pontot kaptunk.
2018. 10. 22. 12:06
cspeti98
Jól emlékszel, 21 pont short fieldből jött, amikor a defense-nek volt 60-70 yardja megállítani őket, akkor nem volt annyira vészes a helyzet.
2018. 10. 22. 13:15
Touchdown Tom
Ellenünk meg Bortles is sztär volt.
2018. 10. 22. 11:52
laca86
Akkor legyen így, de ezt sem tudtuk megoldani. Ettől a védelem még gyenge.
2018. 10. 22. 12:03
cspeti98
A második félidőre már nagyjából sikerült (egy nagy futása volt, de az megint edzői hibából jött, mert emberezésnél egy spy-t illett volna odaállítani), ami azt jelenti, hogy az első félidőben nem ez volt az edzői utasítás. Magyarul nem készültünk arra, hogy Trubi így fog rohangálni.
2018. 10. 22. 11:52
Fellenger
Szerintem is katasztrófa, hogy egy ilyen gyenge Bearssel ilyen meccset játszottunk. Se futni, se passzolni nem tudtak. Ezek az irányító futások, meg olyan gyengék voltak, hogy Tebowt idézték, aki szintén nem tudott passzolni. Az első félidőben le kellett volna zárni a meccset.
2018. 10. 22. 12:28
kalapur
azt is eszre lehetne venni a bears falemberei hogy blokkoltak azoknal a futkoraszasnal...
2018. 10. 22. 13:59
B.Toma
Gyenge Bears? :DDD Vezették a liga legerősebb csoportját!
2018. 10. 22. 14:16
Fellenger
Támadásban zérók, se futás, se passz. Szerintem csak a kezdeti Mack-lendület vitte őket. Égni fognak. Macket már a mi falunk is levette.
2018. 10. 22. 14:41
vodka03
6. a Bears szerzett pontok tekintetében, ami egy picit messze van a zérótól. 380 yardot szereznek meccsenként, mint a Pats, és 6.-ak futásban. Engem amúgy többnyire a szerzett és engedett pontok érdekelnek, mert azok döntik el a meccs kimenetelét.

Nem célszerű a hasadra csapni és nagyot mondani, inkább előtte szerintem nézz utána a dolgoknak.
2018. 10. 22. 14:53
Fellenger
azok a szerzett pontok nem csak a támadóktól vannak, míg pl nálunk általában csak onnan. Most pl. ez nem volt igaz
2018. 10. 22. 15:08
vodka03
Volt nekik két pick 6-ük az első két meccsen, akkor azt vedd le és ugyanúgy top 10-ben vannak szerzett pontokban.

Meccsenkénti szerzett yardokban 11., passzolt yardokban 20., futott yardokban 6. Ezek így együtt kiadják, hogy ez a Chicago mindent egybevetve top 10-es offense jelenleg a liga legerősebb csoportjában. Nagyon, nagyon messze van ez a zerótól, amit emlegettél.
2018. 10. 22. 15:16
Lucius
A liga legjobb védelmével rendelkeztek eddig a fordulóig. Azért az "ilyen gyenge Bears" kijelentés erős túlzás, akárhogy is nézzük. Inkább örülni kellene, hogy tulajdonképpen simán verte volna őket a csapat (Gronk és Michel nélkül!), ha nem veszítik el minden második drive-ban a labdát.
2018. 10. 22. 15:18
Lucius
Mit szóljanak az ellenfelek… ők még többet kaptak és még veszítettek is.
2018. 10. 22. 11:49
crucified
"Az irányító siettetés az ilyen lóti-futi irányítók ellen semmit nem ér, sacket kell csinálni és belegyalulni a pályába."

Gondolom addig az ellenfél O-fala meg majd ultizik amíg mi ezt tesszük.
2018. 10. 22. 11:59
laca86
Több alkalommal már összeomlott a zseb vagy kiforgott belőle trubisky és mi üldoztük majd nem csináltuk meg a sacket. Milyen O falról beszélsz abban az esetben? A környéken nem volt már pufi.
2018. 10. 22. 12:10
crucified
Csak QB futkosásból az életben nem nyer csapat az NFL-ben, futkorásszon csak az ilyen. Max annyit ér el, hogy egyszer lesérül. Fontosabbnak tartottuk a passzokat és az RB futásokat kiiktatni.
2018. 10. 22. 12:15
vodka03
Trubisky szembe van a játékkal minden esetben és vígan eldöntheti merre fut. HA kiforog, meg elkezd futni, persze, hogy a D-Line embereink nem fogják többynire utólérni, mikor nekik fordulniuk kell, lejönni a blokkokról (sokszor holdingokról, amit nem dobnak be) és utólérni a gyorsabb és 60-80 fonttal könyebb irányítót.
2018. 10. 22. 12:29
kalapur
nagyon sokszormentek elore blokkolni h trubisky futhasson
2018. 10. 22. 12:34
Vadder
Az első meccs amit nem láttam idén, de igazolásom van a hiányzásról, tegnap fél 8kor fiam született! Este ha lesz ismétlés megnézem kíváncsi vagyok!
2018. 10. 22. 12:44
Fellenger
Gratulálunk! Akkor a Sithekből újra kettő van.
2018. 10. 22. 13:26
Bulow
:D :D, Fellenger, grat a poénhoz ;)
2018. 10. 22. 13:27
Croaker
2018. 10. 22. 13:30
Pat Patriot
Ismétlik a szülést?
2018. 10. 22. 16:00
tottingetosz
2018. 10. 22. 13:57
TMR
Gratulálok. Sok-sok boldogságot, meg egészséget kívánok!
2018. 10. 22. 14:57
DeMartino
Gratulálok kívánok erőt,egészséget,sok-sok örömteli percet az egész Családnak :)
2018. 10. 22. 16:21
anti pass
Sok boldogságot mindenkinek és minden jót a kismamának és csöpp magzatodnak!
2018. 10. 22. 18:25
szepi
Gratula! Sok sikert a családnak!
2018. 10. 22. 19:23
Alpok
Minden jót az egész családnak!
2018. 10. 22. 12:53
ötös műhold
Sajnos ez most nem volt valami megnyugtató győzelem. nem csak azért, főleg nem azért, mert 1 méteren, és 1 másodpercen múlt. Ennyi hibát, amivel játszottak, máskor 5 meccsen nem csinálnak. Mi lehet ennek az oka? Így jött ki a lépés? És az ellenfél... Én előzetesen azt hittem, hogy ez a mostani Bears egy, ha nem is jó, de kemény, tökös csapat. Erre nagy nullák voltak, a mi hibáinkból éltek. A védelmük sem karcolt, de a támadócsapatuk kritikán aluli volt, a QB-jük meg... egyszerűen nem tud passzolni. Ezt a meccset, egy ilyen csapat ellen fölényesen, 4 TD előnnyel kellett volna hozni.
2018. 10. 22. 14:12
Fellenger
Ez pontosan így van, de a csapat ennyi hibával, ennyi büntetéssel és ennyi oda nem figyeléssel nem fog többet játszani. 4 TD szerintem is van a 2 csapat között. Traubi egy Tebow
2018. 10. 22. 14:24
ötös műhold
Meglátjuk a Buffalo ellen... Az papíron amolyan gyakorló-edzőmeccs lenne most, a Buffalo jelenlegi formája miatt, de csodálkoznék, ha az lenne. A csoportmeccsek mindig rizikósabbak, és a Buffalo meg egy kiszámíthatatlan csapat - nemrég lemosták a Minnesotát... atyaég, azt meg hogyan, ugye... Persze, én szeretem nézni -horribile dictu - még azokat a meccseket is, amikor szenvedünk - nem a szenvedés miatt, hanem mert érdekel a játék - de most már jobb lenne egy sima, megnyugtató, fölényes győzelem.
2018. 10. 22. 14:29
Fellenger
sima kell legyen, de szerintem elmúltak már azok az idők, amikor BB agyon akart verni mindenkit, már csak a W számít, mindegy hogyan, nem dob be mindent
2018. 10. 22. 13:58
piszkosfred
Én most pont azt mondom, hogy ebből a győzelemből lehet erőt meríteni.
Gronk - és gyakorlatilag TE játék - nélkül, a meccs nagy részében a kezdő futó nélkül, 3 TO-val is nyertük a meccset idegenben. Igaz, hogy a Bears nem a liga krémje, de azért ha kicsit nagyobb szerencséjük lett volna korábban, ez lehetett volna az első vereségük. Tehát azért annyira nem kutyaütők. Csak éppen mi ennyit engedtünk nekik.
Alakul ez.
Viszont az RB helyzet nem megnyugtató, oda kell még valaki. És persze Gronk miatt is aggódom, hogy megint mennyire lesz komoly ez a hát probléma.
2018. 10. 22. 15:20
Lucius
2018. 10. 22. 19:27
Alpok
2018. 10. 22. 16:05
hopi46
Na, ki szerepelt a legtöbbször a ST-ben? Nem találtam volna ki: Hogan (20 snaps 61%)
Offense 100%: TB és a fal
Defense 100%: Chung

D.Allen 6.falemberként: 86%, azaz gyakorlatilag végig hatos fallal támadtunk.
2018. 10. 22. 16:12
hopi46
...természetesen Hogan esetében az ST specialistákon kívülieket értettem, bár csak néhány snap-pel maradt el Tőlük. (Ebner,Slater,King,Grigsby)
2018. 10. 22. 16:06
cspeti98
Schefter: Text from last night on Patriots’ RB Sony Michel and his injured knee: “Expect it will be a little bit but not overly serious. Won’t know til they look at it Monday.”
2018. 10. 22. 16:22
TMR
szoval minden bizonytalan
2018. 10. 22. 16:25
cspeti98
Az, de az orvosi stáb szerint nem dőlt ki az egész szezonra, ez mindenképp pozitív. Ha ACL szakadás van, akkor általában az MRI már csak arra kell, hogy 100%-ig biztos legyen.
2018. 10. 22. 16:25
Iron_Condor
OFF:
Jags hogy kipukkant mostanra, ha most találkoznánk velük, kinézne egy vajsima W.
2018. 10. 22. 18:22
TMR
lehet azért pukkantak ki, mert legyőztek minket és azt hitték a kerítés is kolbàszból van.
2018. 10. 22. 16:28
anti pass
Azt hiszem másik csatornán néztem a meccset! Nagyon tetszettek és örülök a győzelemnek és nem vagyok hajlandó a meccs után csak a bajt meglátni. Láttam egy jó védelmet kis testi hibával. Láttam egy jól teljesítő speciális egységet pár botlással és láttam egy nagyon is jó támadó egységet, magával a leendő legendával és láttam egy győztes mérkőzést idegenben. Ti nem ezt láttátok?
2018. 10. 22. 17:00
daelaci
Egy jó védelem nem kap 31 pontot és 450 yardot.
2018. 10. 22. 17:05
cspeti98
A 31-ből 21 pontot short fieldről kaptak, 2018-ban meg kb. lehetetlen 400 yard alatt tartani egy közepesnél jobb támadósort. Nem azt mondom, hogy jó a defense, mert nyilvánvalóan nem az, de a 31 pont a mutatott játéknál sokkal rosszabbul néz ki a mezőnypozíció miatt. Ez egy középszerű védelem, de amíg az offense a rosszabb napjain felpakol 35-38 pontot, addig bőven elég.
2018. 10. 22. 17:36
hulith
Nagyon domináns védelem most nincs az egész ligában.
2018. 10. 23. 15:16
hopi46
Azért a Ravens viszonylag kiugró. (260 yds/G)
2018. 10. 23. 15:17
hopi46
Hozzászólás a(z) Első benyomás: Bears 7. hét bejegyzéshez