Foci vagy foci

Amennyiben minden úgy alakult volna, ahogy Kade Weston tervezte, amikor a családja Trinidadból az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt, és beiratkozott a Red Bank Regional Középiskolába, talán, de csak talán, a védő falember úton lenne a Gillette Stadiumba, mint a New England Revolution labdarúgócsapatának tagja, és nem mint a New England Patriotsnak. Ugyanis Weston 188 cm magas, és 125 kg súlyú kapus volt Trinidadban. „Legnagyobb játékos a pályán” – emlékszik vissza Weston azokra az időkre. Részben édesanyja miatt, akinek nem tetszett az amerikaifoci túl erőszakos jellege, középiskolában az orvos kérdésére, hogy milyen sportot játszana, a labdarúgást válaszolta. „Labdarúgás?” – kérdeztek vissza hitetlenkedve, majd azonnal előkerítették az amerikaifutball edzőt. „Nagyon meggyőző volt” – emlékszik vissza Weston, amelyik történet a draft után is szóba került korábbi edzőjével, amikor az gratulált a játékosnak, hogy kiválasztották. „Már pedig belőled amerikaifocista lesz, nem labdarúgó. Mire én nem mondhattam mást, mint hogy rendben van. Tőlem mehet.” Westonnak azonnal imponált az amerikaifutball fizikalitása. „Szerelem első látásra. Tetszett a sok kontakt, ütközés és minden” – meséli a most már 196 cm magas és 143 kg súlyú (6-5, 316) Weston nevetve. „Egyből arra gondoltam, hogy ezt tudnám egész életemben csinálni. Egyszerűen imádtam.” Nem sokkal később az egyetemi toborzók is elkezdtek iránta érdeklődni. Az egyik elit védő falembernek tartották az országban. Az All-American a Georgia Egyetem ösztöndíját fogadta el, így délre költözött New Jerseyből, részben azért, mert Atlantaban éltek rokonai, többek között egy lánytestvére. Első évében nem lépett pályára (redshirted). 2006-ban hat találkozón volt kezdő, és beválasztották a SEC Év Újonc csapatába. Végzősként már 10 meccsen volt kezdő 13-ból, de addig elsősorban a rotáció tagja volt a védőfalban. Weston játéka, mérete, és a benne rejlő lehetőségek elegendőek voltak, hogy a draft hetedik körében a New Englandhez kerüljön. „Életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt. Szavakkal nem is tudnám leírni, annyira boldog voltam. Egy olyan klub, mint a Patriots kiválasztott, és alkalmasnak tartott arra, hogy csatlakozzam hozzájuk… nagyon izgatott voltam.” Weston még hozzátette, hogy a családja pont valami ilyesmi lehetőségről álmodott, amikor az USA-ba költözött. „Többször jöttünk ide nyaralni, végül anyám úgy döntött, hogy meghozza azokat az áldozatokat, melyek lehetővé tették, hogy jobb életünk legyen itt. Átköltöztünk, középiskolába jártam, ösztöndíjjal bekerültem a Georgiara. Most pedig draftoltak. Micsoda kaland! Remek tapasztalat, és most kiélvezem minden egyes percét. Már nincs más dolgom, csak dolgozni, ahogy eddig is tettem.” Westonnak a draft előtt volt olyan érzése, hogy jó eséllyel kerülhet a New Englandhez. Nemcsak azért, mert passzolt a védelem sémájába, hanem szerinte nagyon jól sikerültek az egyéni találkozói a csapat képviselőivel. „Sokan mondták, hogy mennyire illek a Patriotshoz hasonló 3-4-es sémába. Aztán amikor látogatáson voltam náluk, a tanteremben a táblánál dolgoztunk, és elég gyorsan tanultam. Majd kimentünk a pályára, és gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Tudtam, hogy nem lenne rossz idekerülni. Úgy láttam, hogy sikerült lenyűgöznöm őket. A pro dayen is elégedettnek tűntek a látottakkal.” Belső falember volt a Georgia 4-3-as sémájában, de a Patriotsnál 5-technique játékosként számítanak rá, 3-4-es endként. Ezen a poszton a szintén Georgia Bulldogs játékosnak, Richard Seymournak az elcserélése óta lyuk tátong a New England védelmében. Seymourhoz hasonlóan Westont is Randy Garner edzette egyetemen, és bár hét hat körrel később került be az NFL-be, a Patriots újonca tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot Seymourral. „Még nem beszéltem vele, de tervezem, hogy meghallgassam, mégis mit jelent ennek a csapatnak a tagjának lenni.” Seymourral ellentétben, akivel szemben nagyon nagy volt az elvárás, mint a draft hatodik választottja, Weston tudja, hogy nagyon sok munka áll még előtte, hogy kiharcolja helyét a csapatban, majd pályára is léphessen. „Hiszem, hogy hasznos volt, és jól felkészített arra, ami itt is vár rám” – emlékszik vissza Weston arra a küzdelemre, amit egyetemen folytatott Jeff Owensszel és Geno Atkinsszel (szintén az idei drafton kiválasztott Georgia belső védő falemberek), hogy minél több időt tölthessen a pályán. „Mindig azon kell dolgozni, hogy jobb legyen az ember. A játék minden elemében jobbnak kell lennem. Jobb kéz-, és lábmunka. Alapállás. Minden. Nagyon várom már, hogy megmutassam a csapatnak, hogy mire vagyok képes, és milyen csapatjátékos is vagyok én.” Ki tudja, végül még a Revsnél is bemutatkozhat mókából, mint az MLS történetének legnagyobb kapusa, hálóőre. Andy Hart - patriots.com A hivatalos oldal „Ismerkedés az újoncokkal” rovatának a segítségével próbáljuk közelebb hozni a késő körös újoncokat. A többi újoncról, akiknél valószínűsíthető, hogy a végső rosteren is helyet kapnak, hosszabb ismertetőt, bemutató cikket lehet majd olvasni a nyár folyamán.