Menetrend
Szavazás

Mike Reiss interjú

2008. 07. 21. 23:20
Szerző: Danna
Kategória: Cikkek
Történelmi pillanat a pats.hu életében. Elkészült az első saját készítésű interjúnk. A célszemély pedig nem is lehetne más, mint egy olyan ember, aki világszerte fogalommá vált a Patriots szurkolók körében. Ő nem más, mint Mike Reiss, a Boston Globe újságírója.


Mióta érdeklődsz a futball iránt? Játszottál esetleg korábban?

Mike Reiss: Massachusettsben nőttem fel és már kisgyerekként követtem a New England Patriotsot. Élénken élnek bennem a Bears elleni 1985-ös Super Bowl emlékei. De a játék iránti szeretetem igazán akkor kezdett növekedni, amikor az 1990-es évek elején középiskolába kerültem. Riporterként dolgoztam a helyi újságnál, amelyet akkor Middlesex Newsnak, ma pedig MetroWest Daily Newsnak neveznek. Akkoriban kerültem még közelebb a játékhoz, nagyon elkezdett érdekelni, hogy mi tette annyira hatékonnyá a Wesseley (Mass.) High csapatát, amely Wing-T offenset játszott. Amikor egyetemre kerültem, akkor is követtem az eseményeket, de igazán akkor váltottam nagy sebességre, amikor egyetemről kikerülve az első állásom során a feladatom az lett, hogy írjak a Patriots.com (a Pats hivatalos weboldala) és a csapat hivatalos újsága, a Patriots Football Weekly számára. Akkor éreztem igazán, mennyire szeretem a tudósítások írását az eseményekről és tanulmányozni a foci világát. Játszani sohasem játszottam, hacsak azt nem vesszük annak, hogy az iskolabuszra várva mindig ezzel ütöttük el az időt, a kedvenc játékom volt már akkor is.

Mikor kezdtél el tudósításokat írni az NFL-ről?

Mike Reiss: 1997-ben kezdtem el írni a Patriotsról a csapatnál. Mint írtam, ez volt az első munkám egyetemről kikerülve, nagyon szerencsés voltam, hogy ebbe a pozícióba kerültem. Nagyon sokat tanultam meg arról, hogyan működnek belül a dolgok, amelyek a kívülállók számára láthatatlanok.

Miért választottad a Patriotsot?

Mike Reiss: A végzős évemet töltöttem a UMass-Amhersten és az ország sok-sok újságjához küldtem el a pályázatomat. Azt hiszem, én vezettem az országot akkor az elutasítások terén, de köszönhetően a család egy barátjának, megtudtam, hogy a Patriotsnál van egy üresedés és cikkírót keresnek. Ezen a területen éltem, szerettem volna maradni, érdekelt is a dolog, úgyhogy belevágtam.

Hogyan kerültél később a Boston Globe-hoz?

Mike Reiss: Mindig is az volt az álmom, hogy a Boston Globenál dolgozzak. Egy volt szerkesztőt, Don Skwart kerestem meg, amikor még a Patriots Football Weeklynél és a Patriots.com-nál dolgoztam. Nagyon kedves volt és fogadott. Tőle kérdeztem meg: "Mit kellene tennem ahhoz, hogy egy napon a Globenál dolgozhassak?". Azt javasolta, hogy váltsak át egy csapattól független laphoz és én követtem is a tanácsát. Hat év múlva a váltás megtérült. A lap sport részlegének szerkesztője, Joe Sullivan kinevezett a nyugati régió helyi sportjával és elsősorban középiskoláival kapcsolatos tudósítások írására, illetve innentől kezdve kezdtem el blogolni a Globenál a Patriotsról is.

Hogyan válhat valakiből olyan sportújságíró, aki képes az NFL-ről jó írásokat készíteni?

Mike Reiss: Nagyon nehéz kérdés, nem is igazán tudok rá válaszolni. Talán néhány idősebb kollegám tudna, akiknek jóval több tapasztalatuk van ilyen téren. Én csupán 12 éve dolgozom a területen, az nagyon kevés idő. Ha mégis meg kell próbálnom a válaszadást, csak azt tudom mondani, hogy mint minden munkánál, a siker kulcsa a kemény munka.

Van kedvenc foci témájú könyved?

Mike Reiss: Nincs olyan foci témájú, amelyik kiemelkedne. Talán azért is van ez, mert ugyan sok könyvet olvastam, de a legtöbb közülük nem kapcsolatos a focival.

Milyen a viszonyod a Patriots-al?

Mike Reiss: A tulajdonosi körre, illetve a menedzsmentre gondolok, amikor erre a kérdésre válaszolok. Mindenképpen azt tudom mondani, hogy profi a viszonyunk. Én megértem, hogy nekik is munkájuk van és ők is megértik, hogy nekem is van kötelességem, ami éppen velük kapcsolatos. Néha adódik stresszes helyzet, hiszen nem mindig ugyanazok az érdekeink, de úgy érzem, mindkét oldal tudja ezt kezelni.

Melyik volt a legemlékezetesebb Patriots mérkőzésed (pozitív és negatív szempontból)?

Mike Reiss: Annyira sok pozitív volt, hogy igazán nehéz egyet választani. De azt hiszem, ha egyet kell közülük választanom, az a 2007-es alapszakasz záró mérkőzés. New Yorkban a hangulat frenetikus volt és az a két egymás utáni passz Randy Mossnak – az elsőt elejtette, a második viszont a rekorddöntő TD-t hozta – ez volt a legfantasztikusabb mérkőzés, amit személyesen láthattam. A negatívum pedig természetesen a Super Bowl XLII. Szürreális élmény volt azt megélni, hogy végigköveted velük a tökéletes alapszakaszt és utána arról írsz, hogy éppen csak lemaradtak a tökéletes szezonról.

Melyik három meccs számodra minden idők legjobb mérkőzése?

Mike Reiss: Nehéz kérdés. Mivel főleg a Patriotsot követtem és róluk is írok, az ő meccseik közül választok. A Giants elleni 2007-es alapszakasz záró meccs az első, a 2001-es Super Bowl a második, harmadik pedig a Raiders elleni Snow Bowl (2001-es Wild Card mérkőzés).

Kivel a legkönnyebb interjút készíteni a csapatból?

Mike Reiss: Nagyrészt attól függ, hogy miről van szó, de mindig élvezettel hallgatom, amit Rodney Harrison mond. Ő mindig őszintén, a szívéből szól.

Ki a kedvenc játékosod?

Mike Reiss: Nincs igazán nagy kedvencem, de a 170 cm magas vagy annál kisebb emberek közé tartozva nagyon szeretem nézni Wes Welker játékát, aki érvényesül a „nagyok” között.

Mit vársz a Patriotstól 2008-ban?

Mike Reiss: Amíg Tom Brady egészséges, azt hiszem, nem kételkedhetünk egy újabb remek szezonban. Ha tippelnem kell a mutatóra is, akkor 13-3-at vagy 12-4-et mondanék.

Köszönjük szépen!

Hozzászólások

2008. 07. 21. 22:33
Nagyszerű ember. És milyen közvetlen...
2008. 07. 21. 22:36
Gratulálok. ;) Jó volt benne közreműködni. :)
2008. 07. 21. 22:40
gsn: én meg köszönöm a fordítói segítséget. :)
2008. 07. 21. 22:47
Wyatt
én is ennyit tippeltem :P
2008. 07. 21. 22:49
Szabotomy
Gratula az első saját interjúhoz!Nagyon tetszik.
2008. 07. 22. 06:29
pittaba
Az első lépés, kicsit botladozva, de ez azért nem semmi! Grat.
2008. 07. 22. 11:10
temp
Nagyon jó kis interjú. Ilyenkor belegondol az ember, hogy milyen zseniális az internet, 15 éve egy ilyen kérdéssor megválaszolása még a lehetetlen kategóriába tartozott volna.

Egyébként nagyon tetszik Reiss hozzáállása. Abszolút profi. Nyitott volt az első perctől kezdve - pedig lehet sejteni, hogy nem mi magyar szurkolók fogjuk eltartani az újságot - a szövegből is lejön, hogy elég közvetlen ember. Azért valamit tudnak az amerikaiak például a marketing területéről, van mit tanulni...
2008. 07. 22. 12:28
viito: jól látod, tényleg van mit tanulnunk tőlük.
Ti láttátok végig a levelezésemet vele, tényleg nagyon segítőkész és kedves volt végig. Eddig is nagyra tartottam, de ha lehet, ez most még fokozódott. :)
2008. 07. 22. 12:41
fega
Éljenek az ilyen mérföldkövek. Gratulálok!
Mostmár nincs megállás az exklúzív BB interjúig :)
2008. 07. 22. 13:48
FeGa köszi neked is és mindenki másnak is. :)
Az a BB interjú pedig nem rajtunk múlik... :D :D
2008. 07. 22. 14:16
szép munka! nagy köszönet Reissnek, hogy blogjával a kezdetek óta "életben tartja" a pats.hu-t.

nem szabad elfeledni, hogy a boston globe jóváhagyása nélkül a hírek többségét, elemzéseket nem tudnánk itt publikálni, hogy mindenkinek elérhető legyen a nyelvi határok ledöntésével.
2008. 07. 22. 14:17
Boston
Na akkor én is hagy gratuláljak.
Tom, hogy nagyon sokat dolgoztatok rajta és nagyon örülök annak, hogy Mike Reiss személyében ilyen hihetetlen pozitív szemléletű embert ismerhettünk meg. Tényleg klassz lett ;)
2008. 07. 22. 15:19
temp
a BB interjú majd a sb után vagy az 1 éves szülinapunkon :)
2008. 07. 22. 15:52
Viito, te nem szoktál ilyen gáz hszeket írni. :D Mi az, hogy SB után? :P Előbb el kell oda jutni... Aztán majd lesz sírás-rívás, ha valami miatt, sérülés, etc. nem lesz playoff sem. :P

Mondjuk azt sem gondolom, hogy rögtön marketing területeket kellene emlegetni, ha találkozunk egy közvetlen amerikai emberrel. :) Nem gondolnék mögé ilyen dolgokat, egyszerűen csak rendes volt.
2008. 07. 22. 15:56
temp
gsn: miért? mondtam én, hogy melyik évben lesz BB interjú? :P
2008. 07. 22. 16:22
DoM: bizony, ráadásul azt az engedélyt is Mike intézte el anno nekünk... ő beszélt a főnökeivel. :)

Boston: tényleg sok meló volt, de megérte. :)

gsn: én se gondolnék nagyon mögé marketinget, mivel nem vagyunk potenciális Globe célközönség. Valszeg egyikünk sem fog előfizetni rá még akkor sem, ha oldalakat írt volna. :)
2008. 07. 22. 16:23
lupus
Újra itt!
Gratulálok a cikkhez!! Minden elismerésem!
Sajnos a kitelepülési szándékainkat el kell csúsztatnunk kb 7-8 hónappal, de nincs még vége!! Nézek én még mérkőzést élőben a lelátóról! Nem érdekel, ha csak a legfelső karéjban, a legrosszabb helyet kapom is!
2008. 07. 22. 16:26
lupus
A marketingen kívül rengeteg dologot meg/eltanulhatnánk tőlük. A "buta" amerikaiaktól, mi a Nobel-díjas magyarok....
A SB ig ne szaladjunk előre én előbb szeretnék nézni egy pár naygon jó alapszakasz meccset, aztán jöhet a hab a tortára!
2008. 07. 22. 17:05
temp
gsn: marketinget azért emlegetem, mert itthon valami botrányos a legtöbb cég kommunikációja, még akkor is, ha potenciális ügyfél jelöltként jelensz meg. Ugyanez a tapasztalatom (nem a BG-vel kapcsolatban), hogy például az amerikai cégek kifejezetten segítőkészek szoktak lenni, egyszerűen nem merik megengedni maguknak azt, hogy a mai kiélezett versenyben kockáztassanak bármit is).

De a többi már offtopic itt :)
2008. 07. 23. 08:54
pat68
Remek interjú, Gratulálok! További jó munkát és kösz!
2008. 07. 23. 15:20
Ne légy babonás , gsn, (elég, ha én az vagyok) nem kiabáljuk el azt az SB-t, és nem is iszunk előre a medve bőrére sem. Tudom, hogy annyi minden történhet, de most valahogy én is optimista vagyok, a csapatot tekintve is, és még az sem tartom kizártnak, hogy egyszer BB-től is kapunk válaszokat, ha elküldjük neki a kérdéseinket. Ki gondolta volna 1 évvel ezelőtt, hogy pl. Reiss és Lori Baranski-interjút fogunk olvasni a magyar Patriots-szurkolói honlapon?
Hozzászólás a(z) Mike Reiss interjú bejegyzéshez