Menetrend
Szavazás

Minden hétre egy szabály – A „clean hands rule”

2019. 01. 25. 12:08
Szerző: Rule
Kategória: Sárga Zászló

A héten ismét egy kevésbé ismert szabállyal folytatjuk a sort, a „tiszta kéz”- szabállyal, ami meglehetősen ritkán fordul elő. Ennek oka, hogy alkalmazásának alapfeltétele, hogy legyen egy játék, amiben mindkét csapat szabálytalanságot követett el és a játék során sor került labdabirtoklás cserére is – ez pedig, érthető módon, nem látható minden mérkőzésen.

Bevezető gondolatok

Az amerikai fociban a büntetés végrehajtása egy nagyon összetett folyamat, amit általában az edzők és a játékosok is csak nagyjából ismernek. Nem is csoda, mivel önmagában már akkor is bonyolult, ha csak egy zászlót dobnak egy játék során.

Már egy szabálytalanság esetén is:

- első körben a zászlót a játékvezetők visszavonhatják (ha kiderül közben, hogy rossz hívás volt), a vétlen csapat elutasíthatja, vagy akár a szabályok értelmében törlődhet is.

- emellett a szabálytalanság lehet élő labda vagy halott labda szabálytalanság, ami szintén más büntetés-kiméréssel jár,  de vannak olyan élő labda szabálytalanságok is, amelyek halott labdaként kerülnek végrehajtásra.

- aztán ott van a végrehajtás pontja is: vannak az ún. spot foulok (pl. defensive pass interference), amikor a szabálytalanság helyére kell helyezni a labdát, van amikor a scrimmage vonaltól kell kilépni a büntetést (még ha nem is ott történt a szabálytalanság). Olyan is előfordul, hogy a szabálytalanság helyétől vagy épp az érintett futás végétől kell valamerre menni, de előfordulhat még távolságfelezés is a gólvonalig, illetve létezik még kísérletvesztés és kizárás is.

Ez már önmagában elég alternatívát jelent és akkor még nem jutottunk el oda, hogy mi történik akkor, ha két (vagy több) szabálytalanságra került sor egy játékban. Természetesen itt is korlátlan variáció létezik:

a) élő labda vs. halott labda-kérdésköre (ezeket is másképp kell végrehajtani),

b)      egy csapat követte el mindet vs. mindkét csapat szabálytalankodott,

c) ha mindkét csapat szabálytalankodott, akkor ki, mikor és mit követett el – ezek ugyanis mind relevánsak lesznek a megfelelő szabály kiválasztása érdekében.

Amennyiben a játékvezetőknek sikerült kibogozni az a) – c) eseteket akkor jutnak el oda, hogy a „tiszta kéz”- szabály szerint kell-e eljárniuk vagy sem.

Mikor alkalmazható a clean hands rule?

Amennyiben mindkét csapat élő labda szabálytalanságot követ el, akkor a főszabály az, hogy a kettő kioltja egymást és megismétlik a kísérletet. Talán már nem meglepő módon ez alól is léteznek kivételek, amelyek egyike a ma tárgyalásra kerülő a clean hands rule.

A clean hands rule akkor alkalmazható, ha egy játék során:

-          mindkét csapat élő labda szabálytalanságot követett el és

-          a játék során sor került labda birtoklás cserére és

-          a labdát legvégül birtokló csapat nem követett el szabálytalanságot mielőtt (több labdabirtoklás-csere esetén) legutóbb megszerezték a labdát.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezeknek az eseteknek mind egyszerre kell fenállniuk.

 

Egy gyakorlati példa az esetre

Ez így elsőre jó eséllyel nehezen érthető, úgyhogy egy egyszerű példával megpróbálom világossá tenni:

Az irányító eldob egy előre passzt, amit megszerez egy védő (interception) és visszahordja pl. 20 yardot, mielőtt szerelik.

A passz eldobása előtt, a passz-siettető védőt feltartóztató offensive tackle holding szabálytalanságot követett el ezen a védőn, majd az interception után, a visszahordás során, az egyik védő háton blokkolta ellenfelét (block in the backet követett el).

A büntetés kiszabása ilyenkor az alábbiak szerint történik:

-          mivel a védők nem szabálytalankodtak a labdabirtoklás cseréje előtt (=hozzájuk szabályosan került a labda), így megtarthatják a labdát (ők következnek első kísérlettel)

-          az általuk, a labdabirtoklás cseréje után elkövetett szabálytalanságot azonban végrehajtják (ami eredményeképp a példa szerinti esetben a block in the back elkövetéséhez képest 10 yarddal hátrébb kerül a labda és onnan támadhatnak)

 

Mire is jó akkor ez az egész?

Nem, ez kivételesen nem megint egy amerikai „hülyeség”, amivel csak túlbonyolítják a játékot és a saját életüket (meg persze az NFL rajongók életét is). Jó néhány ilyen szabály létezik (amit a TV mögött sokszor nem is látunk – aminek örülhetünk is egyébként), de ez nem ebbe a körbe tartozik.

A logikája a szabálynak az, hogyha a labda szabályosan került hozzám, akkor azt megtarthatom, én hozhatom játékba a következő alkalommal. Nem kell (ha csak nem akarom) újra játszani az előző kísérletet és ismét megküzdenem azért, hogy megszerezzem a labdát (pl. egy fumble vagy interception esetén).

Ugyanakkor azt nem kerülhetem el, hogy az akkor elkövetett szabálytalanságért ne kapjak büntetést, amikor a labda már nálam volt.

A tiszta kéz tehát leegyszerűsítve azt jelenti, hogy egy csapat annak ellenére megtarthatja a labdát, hogy ő is szabálytalankodott. Ehhez ugyanakkor „megtisztuláson” kell keresztülmennie, ami amerikai focira lefordítva a velük szembeni büntetés végrehajtását jelenti.

 

Kivételek

1.) Rúgó játékoknál az elkapó (visszahordó) csapat választhatja az újrarúgást (tehát a kísérlet megismétlését) az eredeti pontból, vagyis nem hajtanak végre büntetést.

Pl. a clean hands rule miatt a saját 5 yardosukról kellene támadniuk – ilyenkor nem meglepő, ha inkább újrarúgást választanak, amivel jó eséllyel 20-30 yardot nyerhetnek

2.) Ha a büntetés végrehajtás ahhoz vezetne, hogy a védők safety-t szenvednének el, akkor a kísérletet mindig meg kell ismételni.

Pl. A labda a célterületen van az interception után és a szabálytalanság (pl. holding) is itt történik.

(Ilyenkor a büntetés azt eredményezné, hogy egy safety utáni rúgással vissza kellene adni a labdát az ellenfélnek – ezt nyilván nem kérné senki.)

3.) Ha a labdabirtoklás utolsó cseréje után mindkét csapat szabálytalankodik, akkor a szabálytalanságok egymást semlegesítik és aki legutoljára birtokolta a labdát az a csapat kapja meg, a labda megszerzésének a helyén.

Ez gyakorlatilag az alapesetnek (a kísérlet megismétlésének) a „tükrözése”. Hiába haladt előre bármelyik csapat az utolsó labdaszerzést követően akár jó néhány yardot is, visszakerül a kiindulási pontra, vagyis oda, ahol megszerezte a labdát.

 

Forrás: NFL Szabálykönyv, Wikipedia

Amennyiben más szabályokra is kíváncsi lennél, itt található még néhány cikk a szabályokkal, szabálytalanságokkal, szabályértelmezésekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

2019. 01. 25. 18:12
anti pass
Azt hiszem nem leszek bíró!
Hozzászólás a(z) Minden hétre egy szabály – A „clean hands rule” bejegyzéshez