Mindenhol Ernie

Ernie Adams nevét a lehető legritkábban említik csak meg, ha a New England Patriots sikereiről, Super Bowl győzelmeiről vagy a Dinasztiáról beszélnek.

Tom Brady úgy fogalmazott, hogy Ernie többet tud a profi futballról, mint bárki, akivel valaha találkozott. Mike Vrabel szerint sétáló enciklopédia, olyan, mint a google. Christian Fauria azt mondta, hogy bizonyára Superman „S” betűjét hordja az ingje alatt. Bennfentesek szerint ő a James Bond történetek mindenhez értő feltalálója, Q. Amikor Wes Welkert kérdezték róla csak annyit mondott: pontosan úgy néz ki, mintha zseni lenne. Mi más lehetne?

Ernie Adams Bill Belichick legjobb barátja, bizalmasa. A new englandi éveket megelőzően együtt dolgoztak a Giantsnél és a Brownsnál is. Adams hivatalos munkaköre „Football Research Director” vagyis amerikaifutballal kapcsolatos kutatások vezetője. Valójában mit takar e cím? Kevesen tudják, még kevesebben nyilatkoznak róla. A Patriotsnál 1991 óta dolgozó offensive line edzőt Dante Scarnecchiat kérdezték Adams szerepéről: kicsoda? Ernie Adams? erről Billt kérdezzék! A csapat defensive coordinatora Dean Pees sem mondott mást: erről mindenképpen Billt kérdezzék. Scott Piolinak a Patriots játékos-ügyekért felelős alelnökének, aki már a Brownsnál is együtt dolgozott Belichickkel és Adamsszel bizonyára van válasza arra a kérdésre, hogy mégis mit csinál Adams a Patriotsnál. Ezen információk többsége szigorúan bizalmas - válaszolja Pioli mosolyogva. Art Modell a franchise Baltimoreba költözéséig volt a Cleveland Browns tulajdonosa, egyszer máig híres felhívásában 10 ezer dollárt ígért bárkinek, aki elárulja neki, hogy mit csinál Ernie Adams a csapatánál. Chuck Fairbanks (New England Patriots vezetőedzője 1973-1978) mondta „senki sem tudja róla, hogy kicsoda, de Bill Belichicknek van egy láthatatlan segítője, jobbkeze, aki nem más mint Ernie Adams”. David Halberstam szerint ő Belichick Belichickje. Az Andover Alumni Magazinnak Adams azt nyilatkozta, hogy olyan dolgokon gondolkozik, amelyek segítenek nekik nyerni. Így folytatta: „ez egy nagyon összetett játék. Az NFL-ben minden csapat a nap huszonnégy órájában a leendő ellenfeleit tanulmányozza, és készíti fel a játékosait, hogy versenyképesek legyenek a pályán. A különbségek olyan kicsik, hogy gyakran csak az apró részletek vagy annak töredékei döntik el, melyik csapat tud felülkerekedni a másikon.”

Futball-háború

Ez mit is jelent a gyakorlatban? A játékon kívül hosszú videózással töltött órákat az elsötétített irodájában. Több mint harminc éve teszi már ezt. Sok év tapasztalatával ma már másképpen látja a filmeket. Bármilyen mozdulatot tegyen egy védő vagy támadó játékos, ő pontosan tudja, miért teszi, ezáltal ismeri az ellenszerét is, és kivételes memóriájának köszönhetően emlékszik, hogy hol látta már, olvasott arról a mozdulatról, még ha évtizedekkel korábban történt is; ez utalhat a következő lépésre, ami attól a játékostól várható. Tudni akarod, hogy mit játszott adott csapat adott helyzetben az elmúlt tíz évben? Kérdezd Erniet! Tudni fogja.

Adams megfigyel, elemez, kiértékel és tervez. Segít a gameplan összeállításánál az aktuális ellenfél ellen. Egyetemi játékosok videó-anyagát nézi át a draftot megelőzően, hogy megtalálja azon játékosokat, akik legjobban illenek a New England csapatába. Meghatározott játékhelyzetekhez készít támadó és védekező taktikát. Az edzések után szinte mindig vele konzultál először Belichick, ugyanis Adams itt győződik meg arról, hogy a játékosok képesek-e megvalósítani a papíron eltervezett játékokat, és figyelemmel követi a fiatalok fejlődését, mert az egyetemről kikerülve csak kevesen tudnak azonnal beilleszkedni és a tehetségükhöz mérten teljesíteni. Ismerős kép a meccsekről, amikor Belichick karba tett kézzel, zord tekintettel magányosan járkál fel-alá az oldalvonal mentén? Ilyenkor nagy valószínűséggel Adamset hallgatja, aki valahol a páholyok magasságában ül fejhallgatóval felszerelkezve és figyel. Elsődleges feladata, hogy eldöntse, melyik játék után dobják be a piros zászlót; melyik helyzetben lesz a bírónak kétségtelen, látható bizonyítéka, hogy megváltoztassa a pályán hozott döntését, ehhez segítségére van, hogy azonnal hozzáfér a visszajátszásokhoz, és betű szerint ismeri az NFL szabálykönyvét.

A kellő időpontban választott challengen mérkőzések, és játékosok sorsa fordulhat meg, akár a labda pontos helyének meghatározásával is, de erről tight end Christian Fauria (New England Patriots 2002-2005) többet tudna mesélni. Bármifajta neheztelés nélkül meggyőződése, hogy Adams elvett tőle egy touchdownt a Panthers elleni Super Bowlon, amikor nem kért visszajátszást az endzone-ban történt elkapása után, amit a bíró érvénytelennek ítélt. Fauria egyből jelezte a pálya szélének, hogy érvényes volt az elkapása, azonban a játék során holdingot fújtak a Panthers ellen, és Adams úgy döntött, a negyedik negyedben jobb a biztos 1st&goal kettő yardról, mint a bizonytalan TD és 3rd&goal négy yardról.

A másik terület, ahol sokat számít Adams szava annak eldöntése, hogy touchdown után extra pontért rúgjanak-e, vagy 2 pontos kísérlettel próbálkozzanak. Emellett az ő észrevételei alapján végzik el a szükséges módosításokat félidőben a csapat játékában. Jól látható, hogy egy olyan sportágban, amely híres a munkamegosztásról Adams jelenléte a játék minden elemében érezhető és hatással van a csapatra. Mérhetetlen tudása és olvasottsága már-már hírhedt.

Középiskolai csapattársa egyszer elküldött neki egy a forgalomban már nem kapható könyvet non-lineáris matematikáról és a káosz-elméletről. Ernie már olvasta. Harold Sackrowitz a Rutgers egyetem professzora tanulmányában az extra pont vs. 2 pontos kísérlet kérdését tanulmányozta. A New York Timesnak úgy nyilatkozott Sackrowitz, hogy egyedül Adams hívta fel, mert érdekelte a háttér, a számítások, hogy hol vannak a homályos területek, és gyakorlati felhasználásának a lehetőségei. Cserébe Adams megkérte, hogy szedje darabjaira és értékelje a Patriots saját táblázatát, amit a touchdown utáni helyzetek eldöntésénél használtak. Sackrowitz: nem vagyok biztos benne, hogy sikerült meggyőznöm, de figyelmesen meghallgatott és érdekelte a véleményem. Ezek után meglepő, ha a Berkeley egyetem kutatási-beszámolója, ami a puntok gyakoriságával foglalkozott szintén Belichick asztalán kötött ki?

A kezdetek

Adams apja hivatásos tengerésztiszt volt, ezért gyakran volt távol, de ettől még nagy hatással volt a fiatal Ernie-re, akinek az amerikaifutball mellett a haditengerészet története, és hadi taktikája a kedvenc témája már gyerekkorától kezdve. A Dexter általános iskolában még nem volt nyolcadikos, amikor már tevékeny szerepet vállalt a focicsapatban, és nem kizárólag a pályán. Az edző mellett dolgozott, különféle támadó variációkat talált ki, főként a red-zone-on belül. Az iskola sportigazgatója és edzője George Dalrymple sosem fogja elfelejteni az első találkozásukat. Adams harmadikos volt és az öltőző közepén állva hangosan olvasott fel Milne Micimackójából a többieknek, akik síri csendben hallgatták. Hatodikos korában Vince Lombardi „Run to daylight” könyvét legalább húsz alkalommal olvasta el. Iskolatársak beszámolója szerint nem csak olvasta Lombardit, de úgy is nézett ki, mintha a negyvenes évekből maradt volna ott az öltözéke miatt.

A következő lépcsőfok az andoveri Phillips Academy egyetemi előkészítő volt, amely az Egyesült Államok legrégebbi folyamatosan működő ilyen intézménye. 1778-ban alapították és híres diákjai között megtalálható George H. W. és George W. Bush az Egyesült Államok 41. és 43. elnöke; Hiram Bingham Machu Picchu felfedezője; H. G. Bissinger Pulitzer-díjas író a Péntek esti fények: egy város egy csapat egy álom c. könyv szerzője; Jack Lemmon színészlegenda; Samuel Morse, a távíró és a morze ábécé feltalálója; William D. Nordhaus, a neves közgazdász; és Bill Belichick (a középiskola után egy éves posztgraduális képzésre jött Andoverbe). Adams és Belichick itt találkozott először 1970-ben.

Adams akkor már három éve az Andoverbe járt. Három szenvedélye volt: haditengerészet története, latin és az amerikaifutball. Állandóan könyveket olvasott, többségében olyanokat, amiket senki más. Többek között egy alig 400 példányszámban megjelent „Football Scouting Methods” (Football-megfigyelés módszerei) címet viselő könyvet, amit a Navy futball csapatának segédedzője, Steve Belichick írt. Bill Belichickkel való első találkozása alkalmával a futballpályán Adams csak két dolgot kérdezett tőle. Annapolisi vagy? Igen. Rokona vagy Stevenek? Igen, az apám. Nagy emberek, ha találkoznak. Kicsit fellengzősen hangzik, de igaz. Attól fogva elválaszthatatlanok voltak. A futball iránti szeretetük páratlan volt. A szobájukban mindenhová Lombardi híres játékait és a sajátjaikat rajzolták órák hosszat. Rendszeresen belopakodtak a közeli Boston College edzéseire „megfigyelni”, és ami az iskola szempontjából a legfontosabb, veretlen idényhez segítették a csapatot. Egymás mellett blokkoltak a támadófalban: Belichick centert, Adams guardot játszott.

Az első munka

Adams a Northwestern egyetemen az ellenfelek feltérképezésével foglalkozott, és állandó segítője lett így az edzői stábnak. 1975-ben találkozott Fairbanksszel a Patriots akkori vezetőedzőjével, akit addig „zaklatott” hogy kapjon egy fizetés nélküli állást, hogy Fairbanks megkérte segítőjét Hank Bulloughot, hogy mérje fel. „Azt mondtam neki, hogy add oda a kölyöknek a tavalyi playbookot, hátha tud vele kezdeni valamit. Két nappal később hívást kaptam Hanktől: hé, főnök! ez az átkozott kölyök megtanulta az egész könyvet!” Ezután Fairbanks utasítására Bullogh a védekező playbookot adta oda Adamsnek. Két nappal később már minden egyes játékot ismert belőle. Fairbanks azt mondta Ernienek, hogy maradjon nyugodtan, valami munkát csak találnak neki. Hamarosan nyilvánvaló lett, hogy Adamsnek fotografikus memóriája van. Fairbanks szokásos reggeli értekezletei ezek után Ernie mélységekbe menő tőzsdei árfolyamok elemzésével kezdődött. Később Fairbanks megbízta, hogy minden héten készítse el a következő ellenfél játékának a felmérését, elemzését. „Hétfő reggelente a legátfogóbb, legalaposabb jelentést kaptam kézhez Ernietől, amit egész pályafutásom során valaha is láttam” – mondta Fairbanks. Azonban nem ő volt az egyedüli, akit lenyűgözött a Patriotsnál töltött négy éve alatt tudásával és munkához való hozzáállásával.

Belichick & Adams I

1979-ben Ray Perkinst a Patriots wide receiver edzőjét nevezték ki a New York Giants vezetőedzőjének. Adamsből hamar segédedző lett, és az ő javaslatára hozta Perkins a csapathoz a Broncostól Belichicket, amivel megkezdődött a két barát menetelése az NFL-ben, amiről mindig is álmodtak. Adams a csapat quarterback edzője lett 26 évesen, pedig életében sosem játszott azon a poszton. Az egy évvel idősebb Belichick a special teamet edzette. 1985-ig maradt Adams a Giants szolgálatában, idő közben a pálya széléről a Front Officeba került, mint igazgató, de bevallása szerint frusztrálta az ottani munka, ezért otthagyta a profi futball világát és helyette a Wall Streetre tette át a székhelyét, ahol brókerként dolgozott.

Belichick & Adams II

1991-ben Super Bowl győzelemmel a háta mögött, mint defensive coordinator Belichicket kinevezték a Cleveland Browns vezetőedzőjének. Egyike az első segítőknek akit „leigazolt” Ernie Adams volt, aki boldogan csatlakozott, mert tudta hogy Belichickkel együtt valami nagyot alkothat. A Brownsnál már hasonló feladatkört töltött be Adams mint később a Patriotsnál. Megmaradt a színfalak mögött, a háttérbe húzódó társnak, akit nem érdekelt, hogy senki sem ismeri a nevét. Csak egy dolog számított, a játék. „Engem nem érdekel a pénz. Nem fontos, hogy éppen mennyi zseton tornyosul előttem az asztalon. A lényeg, hogy állandóan újabb és újabb célokat tűzzek ki, és élvezzem azt amit teszek.” – mondta Adams. „Az a nagyon ritka adottsága van, hogy úgy látja az éppen folyamatban lévő mérkőzést, mintha már véget ért volna” – mondja Adams Belichickről David Halberstam „Education of a Coach” könyvében, amely Belichick életrajznak tekinthető, és azon ritka alkalmak egyike, amikor Adams hajlandó volt interjú adni. Állítólag úgy egyezett csak bele, hogy minden egyes kérdés után ő kettőt kérdezhetett Halberstamtól, a Pulitzer-díjas szerzőtől Vietnámról. 1996-ban a Browns Baltimoreba költözött, Belichicket menesztették, aki csatlakozott Bill Parcellshez, ezúttal New Englandben. Adams azonban nem követte, hanem ismét otthagyta a profi futballt, de most sem tudott sokáig élni nélküle.

Belichick & Adams III

2000-ben Belichick lett a New England Patriots vezetőedzője és Adams másodszor is visszatért, hogy ismét együtt dolgozhassanak. A többi már NFL történelem. Michael Carlisle, Adams andoveri szobatársa mondta: „Kettőjük története az igaz barátság története.” A Super Bowl győzelmek után Michael Holley a Boston Globe újságírója a Charlie Weis (offensive coordinator), Romeo Crennel (defensive coordinator), Scott Pioli (vice-president of player personnel), Ernie Adams (football research director) négyest Belichick „Edzői kabinetjének” nevezte, akik létrehozták a 21. század Dinasztiáját. „Csoportként dolgozunk” – mondta Adams. „Nem félünk a kemény munkától, és nem azért tesszük, hogy kielégítsük a saját egónkat. Elkötelezettek vagyunk egymás iránt, hogy mindig egyről beszéljünk, hogy kijöjjünk egymással. Mindannyian tudjuk, hogy lesz elég dicsőség mindenki számára, ha nyerünk.”

A Boston Globe újságírójának Bob Hohlernek az írása alapján