Menetrend
Szavazás

Nyit a szabadügynök piac

2017. 03. 09. 15:04
Szerző: Spigo
Kategória: Hírek
2017. 03. 10.

A Pats korábbi DE/OLB-ja, Jabaal Sheard a Colts jáékosa lett. A játékos 3 éves, 25.5 millió dolláros szerződést kötött, 12.75 millió garantálttal.

A csapat egy csere keretében megszerezte a Pantherstől a passrusher DE Kony Ealy-t és a Carolina 3. körös pickjét. Az ellenérték a Patriots 2. körös pickje. Ezzel a pickcserével a csapat csak 8 hellyel került lejjebb a drafton.

A Patriots érdeklődik a támadófalember D.J. Fluker iránt. A Chargers elsőkörös választottja először a Giantshez, majd a Patriotshoz látogat.

A DL Lawrence Guy és a WR Justin Hunter is Foxboroba látogat a mai napon.

Jimmy Garoppolo instagramján búcsúzik Bostontól: "Hálás vagyok az itt töltött időért. Viszlát Boston"
Ian Rapoport szerint nem voltak tárgyalások a Browns és a Patriots között Garopolo ügyben. Valószínüleg feltörték Garoppolo instagram fiókját. Garoppolo ügynöke hivatalosan is megerősítette, hogy feltörték az irányító Instagramját.

Malcolm Butler ügynöke az nyilatkozta, hogy nem tárgyalnak tavaly óta a játékos szerződéséről és az sem igaz, hogy a játékos bankot akarna robbantani. Butler maga azt mondta, hogy "Csak haladok az árral. Nem tudom mi lesz a jövőben. Én csak egy CB vagyok, nem GM."

Logan Ryan, a Patriots korábbi CB-je megállapodott a Tennessee Titansszel. A szerződés 3 éves és 30 millió dollárról szól.

2017. 03. 09
Adam Shefter értesülései szerint a szabadügynök piac megnyitásakor a Patriots leszerződteti a Bills korábbi első körös (2012-es draft 10-ik választottja) cornerbackjét, Stephon Gilmore-t.
Ian Rapoport szerint a szerződés eléri az évi átlag 14 milliót és 5 évre szól.

A hírek szerint a csapat tárgyal a New Orleans Saints-szel egy esetleges Butler-Cooks cseréről.

Ian Rapoport szerint közel a megegyezés a csapat és Duron Harmon között.

A Titanst és a Dolphinst is emlegetik Dont'a Hightower kapcsán. Az ára évi 10-13 millió közt mozog, amit a Titans egyelőre sokall.

Mike Petraglia szerint a csapat még mindig a hosszútávú megegyezést preferálja Malcolm Butlerrel és elcserélése csak akkor jöhet szóba, ha erre már nem lát majd esélyt. Butlert addig nem cserélheti el a csapat, amíg a játékos alá nem írja a tenderét.

Mike Giardi szerint Alan Branch közel áll ahhoz, hogy újabb 2 évig a Patriots játékosa legyen.
Meg is van a szerződés, ami 12 millióról szól 2 évre.

Ian Rapoport szerint jól zajlanak a tárgyalások Dont'a Hightower és a csapat között.

A CB Stephon Gilmore 5 éves szerződése 65 millió dollárról szól, amiből 40 millió garantált!

S Duron Harmon 4 éves, 20 millió dolláros szerződést kapott! Harmon szerződése 17 millióról szól + 3 millió dollár bónusz. 6,5 millió garantált, 5 millió alárírási pénz és 1,5 milliós fizetés. A fizetési sapkában így foglal helyet (évente): $3.5m, $3.5m, $4.5m, $5.5m.

A TE Michael Williams 1 éves szerződéssel marad a csapatnál.

A korábbi Pats LB, Barkevious Mingo 1 éves szerződést kötött az Indianapolis Colts-cal.

Hozzászólások

2017. 03. 09. 15:09
cspeti98
Imádtam ahogy a Billsben játszott, az újonc szezonja óta az egyik kedvenc CB-m. Eddig nagyon jól alakul a FA!
2017. 03. 09. 15:19
vodka03
12-14 milliókról beszélnek vele kapcsolatban, ennyit nem szokott fizetni BB, nem is értem most miért tenné.
2017. 03. 09. 15:23
cspeti98
Évi 2-szer játszottunk ellene és minden Bills elleni meccs előtt szóba jött, hogy az edzői stábunk nagyon félt tőle.
2017. 03. 09. 15:26
vodka03
Nyilván BB jobban tudja, de én azt hittem előbb fog hosszabítani Butler-rel, mint hozni egy másik CB-t, főleg mikor ilyen deep a CB class a drafton.
2017. 03. 09. 20:35
hopi46
A rotoworld szerint 5 évet írt alá!
3/9/2017: Signed a five-year contract. 2017-2021: Under Contract,
2017. 03. 09. 15:26
csabesz
Nagyon tetszik nekem is a játéka, azt a gyenge gyökér hajlamot meg BB képes kezelni!
A+ számomra így konkrét money nélkül
2017. 03. 09. 15:10
fatman
heles... már féltem, h a védelemről megfeledkezünk... :)
2017. 03. 09. 15:12
nszgergo
Azt kijelenthetjük akkor, hogy a secondary nem gyengült, sőt :) De azt nem hinném, hogy olcsóbb, mint Ryan lenne/lesz, de lehet a minőségi ugrás megéri azt a plusz pénzt.
2017. 03. 09. 15:15
takirob69
Szerintem ezzel az igazolással kérdéses Butler jövöje a PATS-ban.
2017. 03. 09. 15:21
nszgergo
Meglátjuk, hány éves ez a szerződés, de valóban necces.
Idén tuti marad még, nem szoktak csak úgy repkedni az első körök az ilyen tendereknél.
2017. 03. 09. 15:22
cspeti98
Szerintem ezzel bebiztosítottuk magunkat. Ha valaki túl sokat ad neki, akkor mehet egy első körért, ha nem akkor meg van két #1 CB-nk
2017. 03. 09. 15:27
loop80
Pontosan így van. :)
2017. 03. 09. 15:27
polo62
idén igen, de jövőre tuti megy akkor, mert 2 10+ milliós cb-t nem fogunk tartani
2017. 03. 09. 15:33
fatman
ja, versenyhelyzet lesz, Butler bizonyíthatja, h mennyit ér...
2017. 03. 09. 16:00
cspeti98
Ki lehet úgy alakítani a szerződéseket, hogy ne legyen túl magas a cap hit, simán benne van, hogy mindketten maradnak.
2017. 03. 09. 16:06
takirob69
2017. 03. 09. 20:34
kismegyeri
2017. 03. 09. 15:14
takirob69
Igazoljuk vissza Branch-et, hozzunk egy passz siettetőt, igazoljuk le Mike Gillislee RB a Bills-től + draft és már elégedett leszek
2017. 03. 09. 15:21
lolvin
Nah meg maradjon Hightower!
2017. 03. 09. 15:36
fatman
hm, Gilmore-t a 15. legjobb szabadügynökként rangsorolták... azért ez elég ütős...
2017. 03. 09. 15:41
christian22
7. Legjobbnak :) Nfl.co szerint
2017. 03. 09. 15:43
Zandal
Ezek alapján az én kérdésem: vajon Butler-ért jött ajánlat, vagy Ryan kapott olyan ajánlatot amivel BB nem akar versenyezni.

Mondjuk a legutóbb, mikor közel ennyit fizetett BB egy CB-ért igazán jól sült el. :)
2017. 03. 09. 15:45
polo62
ha Ryan kapott is olyan ajánlatot, az ő pótlása meglehetett volna a draftról az idei classt nézve. szerintem Butlerrel lesz valami
2017. 03. 09. 16:50
Zandal
Nagyon úgy tűnik a legfrissebb pletyka szerint.

Esélyesnek látom, hogy Butler és a Pats pénzügyi elvárása/ajánlata messze van egymástól és ezért fontolják a cserét Cooks-ra. Pedig Butler & Gilmore CB páros több mint ideális lenne.
2017. 03. 09. 15:44
Yosti77
Alakul a címvédés...
2017. 03. 09. 15:50
Arnold Patsenegger
Épül az elit védelem :D Egész szezon alatt azt hallgattam,hogy jó ez a védelem de nem nagy nevekből áll meg nem elit... aztán sikerült a Falcolnst is beleállítani a földbe MattyIce -al együtt...

Idén még brutálisabb lesz a védelem + az Offenst szerintem nem kell ragozonom! 6. gyűrű incoming :D
2017. 03. 09. 18:18
hopi46
Csak el ne repüljél! :D
2017. 03. 09. 15:50
komzoz65
Úgy látszik úgy vagyunk vele, aki a katasztrofálisan vezetett Billsnél is jó teljesítményre képes, azzal teszünk egy próbát. Tavaly bejött ez, két éve nem. Ez a mostani pick is nagyon ígéretes. Butler szerintem maradni fog és így egy kicsit több tehetség lesz a secondaryben. Mert OK tavaly lett egy nyerő szisztémánk (megérne egy misét, hogy pontosan, mitől is lett annyira hatékony a szezon végére a védelmünk, biztos nem a sok sztártól) de azok nem korszakokra csak egy-egy idényre működhetnek ma már.
2017. 03. 09. 16:09
Asante86
Jó igazolás,ellenünk mindig jó volt ahogy emlékszem...
2017. 03. 09. 16:16
roik092
Ha Gilmore jön, akkor eddig tényleg jól indul a FA piac. Allenről felemás a véleményem, 4.kör szerintem picit sok volt érte, ha belegondolok, hogy Collins-ért kaptunk 3.kört a Browns-tól, pedig a két játékos értéke nagyon távol van egymástól.
Bár lehet, hogy BB keze alatt Allen is feljavul, jó sok tight endünk van most az biztos.
Butlert nagyon akarom, hogy maradjon, ő az elmúlt években számomra a Pats egyik legfontosabb játékosa, kis draftolatlan játékosként lett hős, azon a Super Bowl-on, amelyre 10 évet kellett várni, aztán elit corner lett belőle. Nagyon nem akarom más csapatba látni!!!
2017. 03. 09. 16:44
Collins fél szezonjáért adott a Browns egy 3. körös picket,
Allennek meg még 3 év hátravan a szerződéséből
2017. 03. 09. 18:32
roik092
Jogos. Kiment a fejemből.
2017. 03. 09. 16:17
csabesz
M Butler Brandin Cooksért?
2017. 03. 09. 16:19
roik092
Most Butler- Cooks traderől ír az ESPN. Hát remélem nem valósul meg. Nem értem, hogy Cooks-ot hova szeretnék, az elkapó sor komplett. Távozó Floydon kivül nem lesz remélem és Amendola marad.
Jelenleg : Gronkowski, Allen, Lengel, Scruggs, Bennett és még Michael Williams is a TE rosteren van. Durva :)
2017. 03. 09. 16:21
roik092
sőt még Rob Housler is :D
2017. 03. 09. 16:21
takirob69
Hát ez nem kizárt, BB valamiért nagyon akarja Cooks-ot
2017. 03. 09. 16:23
christian22
Bennett már nincs rosteren, FA a srá
2017. 03. 09. 16:26
roik092
Tudom :) Williams RFA, Scruggs meg szintén Fa. Ők menni fognak, csak azon mosolyogtam, hogy alaposan betáraztunk. :)
2017. 03. 09. 18:19
hopi46
Sajnos Dola valószínűleg out! :(
2017. 03. 09. 16:20
takirob69
Az Eagles kivágta Connor Barwin-t, talán ő lehetne az a veterán pass rusher akit elhozhatnánk
2017. 03. 09. 16:44
vodka03
Kíváncsi vagyok Butler mennyi pénzt kérhetett, hogy Gilmore-t hozzuk inkább, aztán még el is tradeljük gyorsan.
2017. 03. 09. 16:48
vodka03
Egyébként, ha 1/32 + Butler menne Cooks + 1/11-ért, akkor pezsgőt bontok valószínűleg.
2017. 03. 09. 16:48
BrédiTamás12
Remélem nem lesz Butler trade, bár Cooks is állat lenne, de egy Butler, Gillmore, Ryan ,Rowe CB sor nem rossz :D Chung meg DMC hátul, ez secondary :-)

Tenderrel szerintem bebiztositottuk Butlert is idénre
2017. 03. 09. 16:55
boarder20
Ryan nem fog maradni! Gyanítom..
2017. 03. 09. 17:04
patriotman
Majdnem lányos sikoly hagyta el a számat amikor megláttam a hírt, mindigis tetszett Gilmore játéka, ha Butler marad nagyon csecse corner párossal megyünk neki a szezonnak :D
2017. 03. 09. 17:07
Croaker
Most biztos meg leszek harapva, de nem Gilmore-t szívattuk ezerrel a 41-25-ös meccsen? Nekem csak a "hátezmivolt" és a "őtkifogtavolna" nézése maradt meg.

Összekeverném valakivel?
2017. 03. 09. 17:18
Croaker
Nem tévedtem. Hogan 51 yardos TD rajta volt, + Gronk úgy tette félre mint a rongybabát a saját TDjénél is :) Ettől még lehet jó mert Gronk egy állat :)
2017. 03. 09. 19:55
palesz42
Most néztem meg, baszki tényleg. Nem a Gronk TD-nél, hanem a vége felé egy elkapásnál félkézzel arrébb rakta. Mondjuk nálunk csak edzésen kerülnek majd szembe...
2017. 03. 09. 20:28
hopi46
Ritkán értek egyet Veled, de Gilmore nem volt tavaly (ellenünk pláne nem!) konzisztens. Lehet, hogy tanulni jött... :)
2017. 03. 09. 22:44
palesz42
2017. 03. 09. 17:11
patriotman
Más: Olyan létezik hogy Butlert elcserélik Cooksra aztán elsö körös tenderrel meg visszahozzák és akkor konkrétan meglenne Cooks azzal a pickel amiért amúgy nem akarták odaadni ?! :D
2017. 03. 09. 17:13
polo62
ezen gondolkodtam én is de ahhoz olyan szerződést kellene Butler elé tenni amit a Saints nem match-el, így nem sok esély van rá.
2017. 03. 09. 17:51
patriotman
Hát eléggé szűkösen vannak anyagilag, úgy láttam.
2017. 03. 09. 17:52
DeMartino
HT lehet Titán lesz
2017. 03. 09. 17:53
TOMBRADY12
NFL.com-on már nincs is Gilmore a piacon és be van írva hogy megegyezett velünk ;)
2017. 03. 09. 17:53
DeMartino
A Saints leigazolta Tedd Ginn WR.-t ez valaminek az előszele ? :D
2017. 03. 09. 18:01
takirob69
Rapoport szerint a Saints el tudja cserélni még ma Cooksot

A Patriots és a Titans van játékban
2017. 03. 09. 18:09
DeMartino
Harmon úgy néz ki marad :)
2017. 03. 09. 18:09
Montesclan-pats
Ne Butlert ne...... !!!!!
2017. 03. 09. 18:09
takirob69
Rapoport szerint tárgyalunk Harmon-al, közel a megegyezés
2017. 03. 09. 18:10
Montesclan-pats
Butler agilitása szíve harcossága nekem nagyob fontos. Szimpatikus, mélyről jött, a csapat ikonikus figurája. Fizessük meg b..ameg.
2017. 03. 09. 18:20
pats4ever
+100
2017. 03. 09. 18:51
palesz42
+1000
2017. 03. 09. 20:04
tucsi7
2017. 03. 09. 18:20
narbony78
This is business baby...
2017. 03. 09. 18:23
piszkosfred
Business szempontból sem biztos, hogy jobb gillmorenak adni évi 14-et. Persze BB jobban tudja. Általában.
2017. 03. 09. 18:43
loop80
Évi 14 millió egyszerűen túl sok érte. Nem hinném, hogy ennyit adnánk érte, főleg, ha ÁTLAGRÓL beszélünk.

Én inkább HT-t fizetném meg.
2017. 03. 09. 18:46
Raschy
pontosan, ha HT-nek nem akarunk évi12-13at adni akkor nem hiszem hogy Gilmorenak kéne. Persze akik ott ülnek jobban értenek ehez nálam.
2017. 03. 09. 19:53
hopi46
Viszont, ha gyengébb a LB-sor legalább a sec legyen erősebb. :)
2017. 03. 09. 18:22
pats4ever
Ha Cooks jön, ki megy? Remélem nem Dola! :-(
2017. 03. 09. 18:31
hopi46
Sajnos valószínűleg Ö
2017. 03. 10. 00:20
SasukeMilo
Amúgy én tudom, mit esznek Cooks-on, szerintem semmi extra a srác! Danny százszor fontosabb nekünk, Tom egyik kedvenc célpontjává vált az évek során + kb. egy Minitron 2.0, playoff-ban a hasznossága megkérdőjelezhetetlen... én egy 5. elkapónak - mármint Floyd helyett, ha ő megy - DeSean Jacksont hoznám, akit állítólag a Redskins kirak, na őt mindig nagyon bírtam :D
2017. 03. 09. 18:27
pats4ever
Ryan iránt a Steelers, Benett után a Raiders érdeklődik...
2017. 03. 09. 18:34
focilap
Igazából a mi szempontunkból lényegtelen. Mindkettő tutira megy. Bennett már konkrétan el is köszönt.
2017. 03. 09. 21:15
pats4ever
Pusztán azért említettem meg, mert AFC contender csapat...
2017. 03. 09. 18:38
Montesclan-pats
Sem Butler, de főleg Ryan nem lesz sehol sem olyan jó, mint nálunk. A Steelersben egy-egyben kevés lesz, ő csak a LOS hoz közel játszik jól.
2017. 03. 09. 19:40
Touchdown Tom
Igazad van, Ryan közepes, Butler jó, de egyik sem elit. Az edző stáb tett emberfelettit, hogy csapatszinten meg tudták év végére oldani a védekezést.
2017. 03. 09. 18:41
Montesclan-pats
Bennett tuti volt egy ideje, de Allen mozgása alkata eléggé hasonlít hozzá.
Gilmore- nak mindenki örül, én nem emlékszek nagy dolgokra tőle, csak a lobogó hajára és hogy már el sem indul Hoganre, csak néz a többiekre. Volt néhány IC-je de akire sokat dobnak, annak néha van.
2017. 03. 09. 19:42
Touchdown Tom
Allen azért picivel gizdább.
2017. 03. 09. 18:47
roik092
NFL-com már Harmon is kivette a listából és agree minősítést kapott, vagyis marad.
2017. 03. 09. 18:51
DeMartino
Vince Young az jó nekünk? :D
2017. 03. 09. 18:55
DeMartino
Valahol kitettek róla egy képet,mint DL játékos nagyon nagy :D :D :D :D
2017. 03. 09. 19:23
DeMartino
Alan "pufifánk" Branch két évre maradjon ám :D,amúgy annyi kamú twitter van,hogy az szinte hihetetlen az ember olvas egy hírt aztán rájön nagy baromság...
2017. 03. 09. 19:25
DeMartino
2 év 12 milla Branch :P ennek nagyon örvendezek :D
2017. 03. 09. 19:29
azimut
Nem sok ez egy kicsit? bár a szerződés részletei érdekesek lehetnek
2017. 03. 09. 19:35
polo62
elsőre én is soknak éreztem, mivel 32 éves, de nagyon kell ő ebbe a csapatba
2017. 03. 09. 19:45
azimut
Okés azt értem! De ez az összeg évi 3 millióval kevesebb csak Bennett igényéhez képest! Szóval akkor Branch fontosabb mint Bennett? :)
2017. 03. 09. 19:51
polo62
egyrészt nem ugyanaz a poszt, másrészt szerintem sokkal :)
2017. 03. 09. 19:53
DeMartino
Játszunk el a gondolattal :D,mondjuk a 12 millából 6 garantált és a fennmaradó 6 pedig elosztva két évre 3-3 millió :D így már azért jobban hangzik
2017. 03. 09. 19:54
beniombre
2017. 03. 09. 19:26
takirob69
Branch 2 év 12 milla: Rapoport
2017. 03. 09. 19:57
hopi46
Már a rosteren van! (Gilmore még nincs.)
2017. 03. 09. 20:25
takirob69
Gilmore esetében meg kell várni a 22:00
2017. 03. 09. 19:53
Kókusz8
A jövő évi sorsolásunkhoz kelleni fog a sec erősítése plusz passrush. http://www.fbschedules.com/nfl-17/2017-new-england-patriots-football-schedule.php
2017. 03. 09. 20:29
Arnold Patsenegger
Valaki mondja már el,hogy a fa....omba megyünk már megint mi a kib....ott Broncoshoz.... ez miez????
2017. 03. 09. 20:37
Lucius
2017. 03. 09. 20:59
csasziqf
:)

3 evente jatszunk egy egy AFC Divizioval. Palyavalasztas alkalmankent valtozik. TEhat 3 evente. Evente pedig a masik 2 AFC Divzio azonos helyezetjevel is jatszunk. Ahol a palyavalas 2 evente rotalodik.
Igy fordulhat elo, hogy 3 eve megyunk a Broncos-hoz RegSeason-ban.
2017. 03. 09. 20:38
Lucius
Falcons ellen nyitómeccs? Az érdekes lesz.
2017. 03. 09. 20:24
takirob69
HT talán mégis marad, folynak a tárgylások
2017. 03. 09. 20:28
DeMartino
De nagy lenne odaadnám Butlert és Garoppolot a draft 1\12 ért a Browns.-nak szerintem ez fair üzlet :D tudom kialvatlan vagyok és megyek is csucsulni DM meg van meredve XD
2017. 03. 09. 20:32
DeMartino
nah jó adjanak még egy jövő évi másodikat és akkor nagyon rendes vagyok Velük :D :D :D
2017. 03. 09. 20:32
polo62
ha Butlert el akarja vinni valaki már magában kell adni érte egy első kört.
2017. 03. 09. 20:35
DeMartino
Teljes mértékben igazad van hááá rajta van a tender ami ugyi elsőkörös akkor módosítunk :D mostani első második jövő évi második és ővé eme két remek játékos akik fiatalok,és lehet rájuk építeni a jövőt :D :D :D
2017. 03. 09. 20:36
Lucius
Tudom, ez inkább csak poén volt, e szerintem messze túlértékelik sokan a draft cetliket. Egy bevált, jó (nem is kiváló) játékos olcsón megszerezve messze többet érhet, mint egy 1/12-es (vagy akár 1/1-es) cetli, egyszerűen azért, mert az újoncoknál igen marad a bizonytalanság faktor.A Pats több mint 10 éve rossz helyen Draftol (szerencsére:)) és még bukott is pár cetlit, mégis folyamatosan SB esélyes.
2017. 03. 09. 20:37
DeMartino
Így van csak tudod szeretek eljátszani a gondolattal :) mint puffszék GM :D :D

http://first-pick.com/Default.aspx
2017. 03. 09. 20:38
loop80
Az nekik bombaüzlet lenne, de rajtunk csak röhögnének... Pihenj egy kicsit, kedves kollega! ;)
2017. 03. 09. 20:39
DeMartino
Igenis engedélyt kérek hunyászkodni :D
2017. 03. 09. 20:39
Asante86
Én ezért az 1/1-et gondoltam...
Garrett Bummm :D
2017. 03. 09. 20:41
DeMartino
Nos az 1\1.-ért én a Tom Brady,Gronk és Butlert adtam volna jó rendben ülj le egyes :DDDDD
2017. 03. 09. 20:36
Asante86
Kevin Zeitler,Brandon Williams,Dontari Poe trióból valaki??
2017. 03. 09. 20:43
takirob69
BRowns rendesen építi az OL-t már csak 1 jó QB kell - leigazolták Zeitler-t
2017. 03. 09. 20:48
Andrew900
Pont erre gondoltam én is
2017. 03. 09. 20:49
Andrew900
Cutler off! Jimmy megy a helyére ?
2017. 03. 09. 20:50
DeMartino
Nem már leigazolták baromi drágán azt a Tampa Bay.-es srácot,szerintem nagyon túl fizették azt a Mike Glannon.-t...
2017. 03. 09. 20:54
Andrew900
Köszi az infót
2017. 03. 09. 20:55
DeMartino
Igazán nincs mit :) Szép estét
2017. 03. 09. 21:10
csasziqf
The #Patriots are in good communication with LB Dont’a Hightower about a possible return, I’m told.

@RapSheet
2017. 03. 09. 21:27
roik092
Bár én sem tartom olyan nagyra a draftpick-et, de tudva, hogy mennyire gyenge idén a támadófal ember felhozatal, a jobbak fogynak is rendesen. Wagner, Zeitler, Warford, Kalil,Tretter, Bitonio se kutya szerződést kapott.... Vollmert nem lehetett volna egy hátsó körös pickért elcserélni? Rutinos tackle, így viszont ellenérték nélkül ment el.
2017. 03. 09. 22:03
nszgergo
nyilván nem menne át sehol az orvosin, úgy nehéz érte bármit is kapni... lásd nem is olyan rég Stork
2017. 03. 09. 21:39
takirob69
Osweiler a Browns-ban
2017. 03. 09. 21:40
petichef
Lehet hogy Jimmyért új jelentkező lesz???
Brokit elküldték Clevelandbe, meg egy második körös cetlit is mellécsaptak, csak hogy valaki átvegye azt a nagyon elb.szott szerződését... :DDD
2017. 03. 09. 21:42
pats4ever
Én is mst olvastam. Ezek aztán mellényúltak Brokival! Lol
2017. 03. 09. 21:41
Increay
Mi ez az Osweiler trade? Nem lehet, hogy április elseje van? :D
2017. 03. 09. 21:43
loop80
Ha ilyen fallal sem nyújt jó teljesítményt Osweiler, akkor soha nem fog... Neki ez nagy esély, az tuti!
2017. 03. 09. 21:41
csabesz
2017. 03. 09. 21:43
polo62
így akkor Garoppolo is marad valószínűleg szerintem
2017. 03. 09. 21:45
csabesz
vagy beszáll a HOU JG-ért
2017. 03. 09. 21:45
petichef
Vagy megy Houstonba...
Már most is sokan a Pats fiókcsapataként titulálják a Texanst... :P
2017. 03. 09. 21:44
fatman
2017. 03. 09. 21:46
petichef
Bár hozzáteszem ,hogy a Texanstól biztos nem lenne elég egy első kör, mivel eléggé hátul húznak.
2017. 03. 09. 21:49
polo62
ez az egyik, ráadásul küldték a jövő évi 2.-t, plusz a GM a saját hülyeségét próbálja eltakarítani, nem hiszem, hogy ezek után nagyon merne rizikózni Jimmyvel, főleg, hogy nem lenne olcsó.
2017. 03. 09. 21:49
Schefter also writes here that "Cleveland is not committed to keeping Osweiler and is likely to try to trade him." - nekik a pick kellett.. vettek egyet, "kicsit" drágán, de pénz van dögivel..
2017. 03. 09. 21:52
polo62
ez az igazi moneyball :D
2017. 03. 09. 22:29
Tzimisce
Akkor már Draft Day. Úgyis róluk szól.
2017. 03. 09. 21:54
Increay
Try to trade him... Mégis ki fogja átvenni? :D
2017. 03. 09. 21:49
csasziqf
Kerdes h mit adott a Cleveland Houston-nak erte + a 2018 2nd rd-ert.
mert azt meeg nem irtak sehol sem. :)
2017. 03. 09. 21:51
polo62
2017. 03. 09. 21:52
The #Texans traded a 2nd rounder and Brock to the #Browns, and the teams swapped comp picks — 4th and 6th rounders. A salary cap dump
2017. 03. 09. 21:52
petichef
Egy idei negyedik kört! :DDD
2017. 03. 09. 21:53
pats4ever
Browns get: Osweiler, 2017 R6, 2018 R2
Texans get: 2017 R4, cap space
2017. 03. 09. 21:53
csasziqf
Browns acquired Brock Osweiler, a 2018 second-round pick, and a 2017 sixth-round pick from the Texans in exchange for a 2017 fourth-round pick. -> rotoworld
2017. 03. 09. 21:54
petichef
...és a legszebb, hogy valszeg ők is tovább akarják trade-elni Brokit!!!! :D
2017. 03. 09. 21:57
csasziqf
Mivel 200M$ a cap-juk es 102M$ uresen all ezert be tudjak vallalni a 16M-t 2017re es kovi evben meg buntetlenul ki tudjak rakni. Rotoworld szerint. :)
2017. 03. 09. 21:58
csasziqf
Igy most jelenleg van 3 QB-juk rosteren.
RG3,Kessler, Brockweiler ... egyikuk csak le tud nekik hozni par gyoztes merkozest. :)
2017. 03. 09. 22:00
csabesz
RG3t már kis is tették
2017. 03. 09. 22:01
petichef
Most olvasom, hogy RG3-at ki fogják rakni, úgyhogy valszeg 2 az a 3 ;)
2017. 03. 09. 21:59
takirob69
Az is lehet, hogy azonnal kivágja
2017. 03. 09. 22:00
takirob69
RG3-t már kirakták
2017. 03. 09. 21:57
hopi46
Harmont megtartottuk!
2017. 03. 09. 21:59
ha nem tudják eltrédelni, akkor azt írja Rapoport h szimplán kifogják rakni..
2017. 03. 09. 22:02
TOMBRADY12
Romo->Houston
Cousins->49ers
Jimmy->Washington

Most erre nagy pénzt id mernék rakni!
2017. 03. 09. 22:04
petichef
Holnap reggel szeretnék arra a hírre felkelni, hogy Butlert megtartottuk, HT aláírt és tényleg jött Gilmore!
Ezzel már elégedett lennék, de nagyon! :)
Csak ennyi, lécci-lécci-lécccciiiii!!!!
2017. 03. 09. 22:05
polo62
2017. 03. 09. 22:05
takirob69
Gilmore 5 év 65 milla és 40 milla garantált
2017. 03. 09. 22:05
petichef
Upssszzzzz!!!!!

Gilmore már meg is van!!!! Yeahhhh!!!!
2017. 03. 09. 22:06
petichef
Gyerünk Butler, gyerünk HT!!!!!!
2017. 03. 09. 22:06
Increay
Gilmore: 5 év, 65 milla $ ebből 40 milla garantált. WOW :D
2017. 03. 09. 22:06
csabesz
2017. 03. 09. 22:08
Zarathorn
2017. 03. 09. 22:08
nszgergo
40 milla garantált mi az elborult szivarvége...
DeAndre Levy-t kirakta a Lions, km ha csak fél lábon tud ugrálni, akkor is szívesen látnám :)
2017. 03. 09. 22:09
petichef
Akkor most elvileg van még 35 misi a sapka alatt, mínusz amit Harmon kap majd?
Vagy rosszul számolok?
2017. 03. 09. 22:20
takirob69
Csak volt, most kb, úgy 27M körül járunk
Gilmore: 13M
Branch: 6M
Harmon: 5m
Allen: 5M
Butler: 4M
természetes az éves eloszlás még nem ismert
2017. 03. 09. 22:22
roik092
Azért durva, hogy Gilmore ilyen szerződést kapott. Ha ezt toltuk volna Butler orra alá, akkor szerintem simán aláírja. Basszus még 4 misit se fog keresni... Remélem megállapodnak valahogy.
2017. 03. 09. 22:28
petichef
Igen, a 35-t még akkor írtam amikor a Harmon féle 5 nem volt ismert, és tény hogy Butlert nem számoltam bele. Nálam így 26 lett volna, úgyhogy jól számoltunk! ;)
2017. 03. 09. 22:11
Increay
Harmon: 4 év, 20 milla. Erre lehetett számítani:D
2017. 03. 09. 22:11
polo62
Harmon 4 év 20M állítólag
2017. 03. 09. 22:21
Tomk@
A hírek egyenlőre jók, még HT maradjon + Butlert se cseréljük el és megint jók leszünk. :)
2017. 03. 09. 22:24
Burkus
Long elköszönt, Sheard a Delfineknél vizitál, Ninko meg már nem fiatal. DE kérdés is megoldásra vár.
2017. 03. 09. 22:26
csabesz
DE-t majd a Draftról sztem
2017. 03. 09. 22:27
csasziqf
Nagyon jo a Draft osztaly ebben a tekintetben. Allitolag.... szakertok szerint.
2017. 03. 09. 22:27
topin
jön Odrick vagy egy másik veterán, meg egy rookie és kész is az a sor:)
2017. 03. 09. 22:25
csabesz
2017. 03. 09. 22:26
topin
A browns JG miatt vette át Brockit, mert gíy kitudja fizetni BB által két picket..:)
2017. 03. 09. 22:28
csabesz
majd megvívnak JGért a HOUnal:)
2017. 03. 09. 22:30
csabesz
ha picket már nem is nagyon de egy jó DEt küldhetnek JGért:)
2017. 03. 09. 23:00
topin
miért ne tudnának picket? Most is csak gazdagodtak:)
2017. 03. 09. 23:04
csabesz
igaz, de nekik eddig is volt, én a HOUra gondoltam:)
2017. 03. 09. 22:29
roik092
Hightower kellene még és Butler a többiek nem annyira fontosak. Aki az lenne az valszeg megy (Bennett, Sheard.)Vagy már nem kell. (Ryan)

Ha ez a két ember marad, akkor defensive end kell még Flowers mellé és piszok erősek leszünk/vagyunk :)
2017. 03. 09. 22:32
Tzimisce
Kövezzetek meg, de szerintem Osweiler nem akkora bust, mint mindenki hiszi. Nem tudom hol, de bizonyítani fog. Előbb, mint Mcglennon, aki 2017 Osweilere lesz.
2017. 03. 09. 22:37
HanSolo
Dobtam a követ. Te kérted!
2017. 03. 09. 22:50
Raschy
Osweiler már Denverben sem volt jó, idén Siemian jobb volt nála bőven. Nem szabad elfelejteni, hogy akkor volt irányító a Denvernél, amikor egy Peyton 9-17 (TD-INT) aránnyal lett bajnok.
2017. 03. 09. 22:33
Tomk@
Gilmore tényleg ennyire jó, hogy megér ennyit?
2017. 03. 09. 22:37
Burkus
Fogalmam sincs, annak alapján, amit láttam tőle ellenünk, nem, de én egy kutyaütő vagyok, Belichick pedig egy 7x SB győztes élő legenda... Nyilván nem viccből adott ennyit érte és olyan játékosokban képes meglátni a system fit mivoltot, akik máshol messze nem hoztak annyit. Ha Butler maradna, az kifejezetten nagyon ütőképes secondary lenne.
2017. 03. 09. 22:37
hopi46
Vegyesek a vélemények, ellenünk nagyon sz@rul játszott, de BB jónak tartja. És csak ez számít, mi nem. :)
2017. 03. 09. 22:40
csabesz
2017. 03. 09. 22:53
chateautorres
Az meg jó, mert ellenünk nem fog játszani...
2017. 03. 09. 22:38
takirob69
Jöhet Whitney Mercilus és a Texans 1. köröse :)
2017. 03. 09. 22:39
takirob69
természetesen JG-ért
2017. 03. 09. 22:46
csabesz
v vmelyik DE-jük:)
2017. 03. 09. 22:39
Burkus
Fafej a Hollóknál.
2017. 03. 09. 22:39
csabesz
Nem gyenge a Browns FA:)
2017. 03. 09. 22:39
Tomk@
Néztem a statjait, tényleg nem rosszak. Remélem Cookst elcserélik valahová és Butler marad. :)
2017. 03. 09. 22:46
BrédiTamás12
Talib már reklamál h Gilmore val kiegészülve a miénk lenne a legjobb sec :D
2017. 03. 09. 22:47
pats4ever
2017. 03. 09. 22:49
patriotman
Fuu nemtudom mikor élveztem utoljára ennyire Patriots rajongóként az igazolási időszakot. Elég jó pletykák repkednek a csapat kapcsán..
2017. 03. 09. 23:00
roik092
Közben Michael Williams TE váratlanul a rosterre került. Igaz csak Wiki-n, de az meglepően pontos volt eddig mindig.
2017. 03. 09. 23:35
vodka03
Branch évi 6 milla, Fairley évi 7 milla. Utóbbit szívesen láttam volna, főleg, ha csak 1 millió a különbség közte és Branch között.
2017. 03. 10. 09:04
Fairley értem, hogy nagyon jó, de Branch tavaly konkrétan a védőfal legjobb játékosa volt. Még Hightower is azt mondta, hogy ő a védelem MVP-je
2017. 03. 09. 23:54
mammut
Roto: Report: Browns to try to trade for Garoppolo
2017. 03. 09. 23:55
mammut
The Plain Dealer believes New England is asking for the No. 1 pick in this year's draft, while Cleveland is willing to offer the No. 12 pick, but perhaps not No. 1 overall. Either way, the Browns are armed to "blow the Patriots' socks off," and have not giving up on trying to acquire Jimmy G.
2017. 03. 10. 07:36
csasziqf
Igen, de ott van az is h a Patriots nem erzi eleg megnyugtatonak, hogy Brissett legyen TB12 elso szamu backup-ja. Szoval ez a tortenet elegge az elejen van. Ha Draftig nem jon elo egy "mindenunk a tietek" ajanlattal a Bronws akkor szerintem mar Draftolnak egy QB-t.
2017. 03. 10. 11:17
piszkosfred
Miért van olyan aki megnyugtatónak érezné, ha Brissett lenne az elsőszámú backup? :D
2017. 03. 10. 00:51
hopi46
2017. 03. 10. 06:38
Zarathorn
Logan Ryan Titans 3 év 30 miska
2017. 03. 10. 07:32
BaP
Nem tudom miért tesszük ezt Butler-al?!

Simán megérdemelné egy 5 év 30 millás szerződést, és nem kellenének ezek a trade meg pénzéhes zöngék se.

Nagyon rossz ez a Gilmore 13 misi üzenet is

Butler 2 SB-t nyert, pro Bowl CB lett nálunk, fillérekért
2017. 03. 10. 07:43
csasziqf
Szerintem itt minden a biztositasrol szol.
Tavaly majdnem sikerult megegyezni. Aztan azota semmi targyalas.
Butler fizetese erre az evre 4x-se lett. KB 1M-t vitt haza mindenfele merkozes bonuszokkal. Most kap majd 4 milliot.

HT a prioritas szerintem. Kell ra a penz. Most ebben a pillanatban nem olyan surgos Butler szerzodese, mert 4millioert igyis ugyis marad.

Ami furcsa nekem hogy ilyenkor targyalnak az a jatekosok ugynokeivel, de ev kozben 24/7ben kb meg a jatekosokkal vannak az edzok. Es mivel nalunk GM/Coach egyszemelyben van jelen minden meetingen/edzesen kicsit jobban ismeri szerintem a jatekost mint a sajat ugynoke. Szerintem jobban kepben van mit lehet megtenni es meddig lehet elmenni.

Butler tavaly azt nyilatkozta, hogy csak megy az arral o nem egy GM csak egy CB.

Es szerintem BB ezzel szamol is. Butler kapni fog egy szezodest, ha nem most akkor majd oktoberben.

Ne feledjuk, hogy a Pats gyakran hosszabbit jatekosokkal ev kozben.

Lewis,Chung stb stb..
2017. 03. 10. 07:43
Montesclan-pats
Teljesen egyetértek, bár sztem 5évre legalább 40-50 misi kellene neki, most már csak Gilmore miatt is. És ő tényleg megérdemelné. Ő az aki elkapás után is teper, ragad, kia akarja ütni. és már fentebb is írtam. Ikonikus, Pats mentalitású, a nyilatkozatából is látszik szerény. Fontosabb, mint HT, mert cb nincs a piacon, a draft lutri. Bouyé sem egy sztár, bár már el is kelt. Gilmore miben olyan jó ? Hanyadik legjobb cb volt valaki tudja, miben erős, emberfogásban ? IC-ben ?
2017. 03. 10. 09:03
takirob69
Teljesen egyetértek csak Butler igénye szerintem egész máshol van - úgy 12-14 Mila/év.
2017. 03. 10. 08:00
loop80
Ezt a Gilmore gyereket erősen túlfizettük... Remélem, van olyan opció a szerződésében, hogy ha nem válik be, problémamentesen megszabadulhatunk tőle. Ha HT-re miatta nem marad elég pénz, baromi ideges leszek! :(
2017. 03. 10. 08:03
loop80
Még valami: Ryan játékát én nagyon szerettem, de nagyon örülök, hogy a Titans-nél megcsípett egy zsíros szerződést! Minimum 10× annyi lesz ott a fizuja, mint nálunk volt. Megérdemli!
2017. 03. 10. 08:27
Montesclan-pats
Gilmore-nak próbálok utánanézni, passdef-ben 20 között van, tacklek-ben közepes, IC- ben jó és 2. legtöbb yardot hordott vissza. sackre nem küldik. Valszeg távolabbi célpontokra megy. Csak annyit, hogy a stat alpján Butler jobb nála, és Sterling Moore még emlékszünk rá, Balt. meccs, nem sokkal rosszabb nála. Ryan helyett kellett valaki, nem voltak sokan és drágák. De szerintem Gilmore inkább Rowe-t váltja ki, és C. Jones jön feljebb Ryan helyére. Aki egyébként egy tacklegyár volt. El is vitték. Viszlát Ryan, én kedveltem, okos feje van, és sztem okos játékos, aki nem sajnált ütközni futókkal sem.
2017. 03. 10. 09:52
takirob69
Amikor Gilmore teljesítményét értékeljük érdemes megjegyezni, hogy 5 év 5 def koordinátor
2017. 03. 10. 10:58
Foherty
Defensive back-eket (pláne egy shut-down cornert) nem ezek alapján a statok alapján kell megítélni, hanem, hogy mit teljesített a WR mellette. A tackle meg aztán tipikusan olyan, hogy a rossz CB-knek van sok tackle-jük, mert sokat dobnak feléjük, és azt rendszerint el is kapják (ez után jön a tackle).

Gilmore szerintem simán jobb Butlernél, és egyértelmű #1 corner lesz évekre. Butler viszont a legjobb #2 a ligában, kiváltja Rowe-ot; remélem ő is maradni fog hosszú távra, de félek, hogy lesz, aki többet ajánl majd neki jövőre.
2017. 03. 10. 08:43
komzoz65
Tetszenek ezek az önbizalomtól duzzadó kijelentések, hogy kit hogyan fizettünk túl. Néhányan persze szerényebben tolják a fanyalgást - előre, de azért tolják. Mert egy meccsen, hogy játszott, ez lenne az érv. Logan Ryan kapott 30 misit a Titanstól 3 évre. Szerintem meg az lesz majd, amit keservesen megbánnak.

BB tudása ezen a téren is olyan kincs, amit nem értékelnek sokan a helyén. Ez egy nagyon komplex sokváltozós függvény, ahol egy-egy játékos értéke nagyon szubjektív- óriási tapasztalat, tudás és érzék kell hozzá, hogy ezt közelítőleg is jól tudja értékelni valaki.

BB a saját szerződött játékosainkat nagyon szigorúan méri, ahol lehetőség van szerződés alapján spórolni, sosem fog méltányosságból engedni. Méltányosságból a múlt teljesítményeire jutalmat kap a delikvens (elég ritkán osztja ezt is), és aki kap, az tudhatja, hogy annak minden centjét alaposan megszolgálta. BB csak a jövőt nézi az igazolásokkor.Tudja, hogy a következő pár évben mi lesz a játékunk, min és hogy akar változtatni, van víziója arról, hogy merre halad majd az NFL, egyes játékosokból mi lehet, és mi nem. És akkor ott van 31 vetélytárs többnyire kedvezőbb helyzetben, szintén elkötelezett és szakértő alkalmazottakkal. Nyilván ez a munka sem megy 100%-osan van párszor, amikor melléfog egy-egy esetben. De hosszabb távon kiváló az arány, és ez az egyik legfontosabb faktor, ami lehetővé teszi, hogy a Pats mindig jó kerettel tud nekivágni a következő évadnak a más csapatoknál szűkösebb lehetőségek ellenére. Ezt pont olyan fontos része a Pats sikereinek, mint az edzői munkássága - persze csak szerintem.

2017. 03. 10. 08:55
Croaker
2017. 03. 10. 09:26
hispanic
Jól beszélsz!
2017. 03. 10. 09:36
Montesclan-pats
Nem beszélsz rosszul, mert sok igazság van abban, amit mondasz BB-ről, de a véleményünk leírása szerintem nem fanyalgás, hanem igyekszünk megérteni a történéseket, és indokokat is írunk. Tehát értelmes párbeszédet folytatunk. Egyébként amikor azt írod, hogy Ryannel befürdik a Titans, akkor az ugyanúgy egy vélemény, előre fanyalgás. De szerintem lényeges, hogy van véleményünk.
DE jogosnak tartjuk azt a kérdést, hogy ki az akiről azt írják, hogy atavalyi éve nem volt jó, és mi majdnem annyit fizetünk neki, mint Bradynek. Szerintem ez tök jogos, hogy fennakad a szemünk, közben meg Butler cseréjét emlegetik, aki szerintünk nem rosszabb nála és nálunk már letett egy-két dolgot a műfűre. Ettől még bízunk BB-ben, csak van véleményünk. Remélem nem voltam bántó.
2017. 03. 10. 10:24
szeder
2017. 03. 10. 11:18
hopi46
2017. 03. 10. 09:27
Montesclan-pats
Marshall azt nyilatkozta, hogy nem baj, ha nem ő az első számú elkapó, tudja, hogy ő a második. Bár képességei alapján elsőnek gondolja magát. Eddig a nem szó szerinti idézet.
1. Erről úgy írnak, hogy hú micsoda jófejség, alázat, nem akar Beckham-mel összebalhézni az 1. sz. wr poszton.
2. Na ezért nem való hozzánk. Másképpen gondolkodnak. A megfogalmazás 1. szám 1. személy. ÉN.... Nálunk egy wr-t hol érdekel, hanyadik az elkapások számában. Mi vagyunk a bajnokok. A csapat Többes szám 1. sz. Ami a csapatnak a legjobb.
Ezért szurkolok ennek a csapatnak. És szerintem ez alapvetően el is dönti, miért ez a legsikeresebb franchise.
2017. 03. 10. 10:00
CJ95
Garoppolo elbúcsúzott Instagrammon
2017. 03. 10. 10:09
takirob69
Ez valami friss dolog (tegnapi) vagy csak a korábbi úgy kb. 6-7 napos hírek
2017. 03. 10. 10:06
CJ95
Garoppolo elbúcsúzott Instagrammon
2017. 03. 10. 10:10
CJ95
13 perce a saját oldalán posztolt egy búcsú üzenetet
2017. 03. 10. 10:12
takirob69
2017. 03. 10. 10:40
Vulcanius
Tudnád linkelni? Köszi
2017. 03. 10. 10:44
lynyrd
Patspulpit szerint lehet h kamu - feltörték az instagramját?
2017. 03. 10. 10:52
CJ95
2017. 03. 10. 11:45
csasziqf
Hajnali 5kor? :D
Szerintem fake... marmint hack.
2017. 03. 10. 12:14
Arnold Patsenegger
De ha kamu akkor miért nem cáfolja?!
2017. 03. 10. 12:29
Barb
Mert még alszik:)
2017. 03. 10. 12:53
lynyrd
2017. 03. 10. 13:22
Arnold Patsenegger
délután fél 2van keljen már fel :D :D :D és rohadtul nem kell a kifogása az időeltolódásról :D :D :D
2017. 03. 10. 14:02
Barb
Értettem főnök!:)
2017. 03. 10. 12:21
Arnold Patsenegger
Meg amit nem értek... kb. 1000 hír volt,hogy a browns meg akarja szerezi garoppolot.
Erre most ... nem us voltak tárgyalások a Brownsal Garoppoloért....
Vannak itt azért anomáliák :D
2017. 03. 10. 13:40
takirob69
Ja persze nem is beszéltek a trade-ről majd jön a bejelentés, hogy Jimmy csomagol
2017. 03. 10. 13:08
CJ95
Az vicces hogy a csapat társai Blount White mint likeolták a posztját
2017. 03. 10. 13:08
CJ95
Az vicces hogy a csapat társai Blount White mint likeolták a posztját
2017. 03. 10. 13:19
focilap
ebből is látszik, hogy a játékosok semmit nem tudnak a háttérben folyó tárgyalásokról.
2017. 03. 10. 13:34
CJ95
2017. 03. 10. 14:41
mgabor74
Nagyon off:
Lattatok, hogy a tegnapi Trashtalkban Bencsics Mark mit rajzolt fel a digit kepernyore egy jegkorong elemzes kapcsan? Telefonaltamkozben, igy a szoveget nemhallottam, de amikor mar a golyokat szorozte felrohogtem. Szerintem ez valami fogadas lehetett, mert a tobbiek is kacarasztak a studioban.
2017. 03. 10. 17:04
tottingetosz
off:

Tessék szavazni. A GreenBay (vagy az antiPatriots) 1 TD-vel vezet...

http://www.sport1tv.hu/Hirek/hu-HU/2017/03/09/nfl_kedvenc_3fordulo
2017. 03. 10. 17:30
Increay
antiPatriots lesz az, teljesen ertelmetlen az egesz szavazas ebben a formaban... :D
2017. 03. 10. 17:31
lynyrd
Már több százas a különbség :-(
2017. 03. 10. 17:33
DeMartino
Nyerje meg amelyik akarja,nekünk elég a Super Bowl győzelem a végén :D ezt meg kenjék a hajukra...
2017. 03. 10. 19:15
Levis
+1 :-D
2017. 03. 10. 22:08
pippu
Na itt igaz: aki nincs velünk az ellenünk... :) tuti összefog nindenki a Pats ellen...
2017. 03. 10. 17:33
Croaker
Don Yee, agent for #Patriots QB Jimmy Garoppolo, says: "Jimmy's social media account was hacked."
2017. 03. 10. 19:14
DeMartino
Sziasztok,szerintetek ebbe belemenne a két csapat
JG menne Browns.-hoz
Patriots kapja idei 1\12 és második illetve jövő évi második?
2017. 03. 10. 19:16
Levis
Lebeszélted velük? :-D
2017. 03. 10. 19:20
DeMartino
Egyeztetés alatt :D
2017. 03. 10. 19:28
polo62
szerintem BBnek már az 1/1 kellene . most azt lehet olvasni hogy a csapat meg akarja tartani Jimmyt, de biztos tudna a Browns olyat ajánlani, amit a mester elfogadna.
2017. 03. 10. 20:20
Tomk@
Ha csak eljátszok a gondolattal, hogy a bajnoké az 1/1-es választás. :)

Vajon letrade lenne vagy hoznánk Garettet? :)))
2017. 03. 10. 21:53
Arnold Patsenegger
Én meg már abban sem vagyok biztos,hogy a Browns akarja Garoppolot.
Mi elakarjuk engedni? Na már ebben sem hiszek...
2017. 03. 10. 19:55
fatman
tuti nem adnak érte ennyit... :)
2017. 03. 10. 21:26
pats4ever
Kicsit off:
Hivatalos Chandler Jones szerződése:
5 év, $83 millió, $53 millió garantált.
Nem semmi!
2017. 03. 10. 21:46
Arnold Patsenegger
Tekintve,hogy nélküle is sikerült SuperBowlt nyerni... nem sajnálom hogy elment... ez rengeteg pénz.

De megérdemli... sokat letett az asztalra,hogy ennyit keressen.
2017. 03. 10. 21:35
Tomk@
Valami megállapodás van a Titans és HT között?

A wikipedián már azt írják, hogy HT a Titans játékosa, elvileg Adam Schefter twitterjén is megjelent vlamai infó...
2017. 03. 10. 21:37
polo62
még semmi hír nincs. a wikipédia full kamu és Schefternél se látom hogy bármi lenne
2017. 03. 10. 21:51
cspeti98
Az összes Titans beatwriter benézett egy kamu Schefter fiókot :D
2017. 03. 10. 21:49
DeMartino
A carolina Panthers elcserélte Kony Ealyt és a 3. körös pickjét a New England patriotsnak egy 2. körösért cserébe!!!
2017. 03. 10. 21:50
polo62
szerintem ez egy nagyszerű csere a részünkről
2017. 03. 10. 21:50
narbony78
A carolina Panthers elcserélte Kony Ealyt és a 3. körös pickjét a New England patriotsnak egy 2. körösért cserébe!!!
2017. 03. 10. 21:50
takirob69
megszereztuük Kony Ealy-t a Carolina-tól, mi adtuk a 2. körösünket és kapjuk a Carolina 3. körosét pluszba
2017. 03. 10. 21:52
Tomk@
Kony Elay nálunk!
2017. 03. 10. 21:57
Increay
És csak 8 helyet "csúsztunk" le :D remek trade szerintem a részünkről, az idei class elég mély, így gyakorlatilag semmi ez a 8 pick diff :D
2017. 03. 10. 21:58
DeMartino
Ez nagyon jó biznic vót :D tetszik szimpatikus van egy remek DE,nem vettünk zsákbamacskát,mintha egy fiatalt hoztunk volna a draftról.Remek páros lesz Flowers.-el :)
2017. 03. 10. 21:59
nszgergo
ez nagyon baba! igaz jövőre meg kell fizetni, de az jövőre lesz :)
2017. 03. 10. 22:02
takirob69
lesz 1 évünk, hogy megnézzük mi van a srácban
2017. 03. 10. 22:03
DeMartino
ha nagy zsét akkor akkor robbantania kell,de nagyon és nagyot :D :D :D
2017. 03. 10. 22:05
pippu
Most már tényleg múlt idő Ryan... :(
2017. 03. 10. 22:16
Arnold Patsenegger
Előre előre előre :) soha ne hátra :)
Én is sajnálom hogy elment... de hát ez a Patsway...
2017. 03. 10. 22:22
takirob69
HT-el kapcsolatban rossz előérzetem van, szerintem Ttitán lesz
2017. 03. 10. 22:24
petichef
Egyre inkább azt gondolom, hogy HT nem marad.
Az elmúlt napokban a FA-ről összeraktunk egy ránézésre nagyon jó secondaryt, D-line Branch szerződésével és Ealyvel azt hiszem szintén pipa. Támadó részlegre szerintem hozunk egy RB-t és egy TE-t, hátsóbb körökben a project és második vonalas játékosok jönnek különböző pozíciókba illetve az első körös pickünk LB lesz HT helyére. Valahogy azt érzem, hogy ide akar húzni BB, ezért próbálta a lyukakat betömni...
Bár ne legyen igazam, ha mégiscsak meg tudnánk tartani HT-t, na akkor kényelmesen hátra dőlve nézhetnénk a draftot, és azt ahogy az öreg varázsol.
Sok szakértő mondta a FA nyitása előtt, hogy igazából nincs needünk a draftra. Azóta elment pár játékos, akiket egyelőre úgy néz ki, hogy jól tudtunk pótolni.
Ha Magastorony maradna, akkor ténylegesen el lehetne mondani, hogy nincs különösebb need a csapatban, BB azt teheti a drafton, amihez a legjobban ért: varázsol!!! ;)
2017. 03. 10. 22:34
Burkus
Én abban bízom, hogy ha ez ilyen eldöntött kérdés lenne, akkor már tegnap nyitáskor meglett volna, hogy hova megy Hightower. Nekem inkább úgy tűnik, hogy folyik a kötélhúzás.
Collins Browns, Ryan Titans, Hightower Titans - mind SB győztes - sic transit gloria mundi...
2017. 03. 10. 22:34
Burkus
Én abban bízom, hogy ha ez ilyen eldöntött kérdés lenne, akkor már tegnap nyitáskor meglett volna, hogy hova megy Hightower. Nekem inkább úgy tűnik, hogy folyik a kötélhúzás.
Collins Browns, Ryan Titans, Hightower Titans - mind SB győztes - sic transit gloria mundi...
2017. 03. 10. 22:46
petichef
Ez csak egy hirtelen jött kósza gondolat, gyanú a részemről. Kattog az agyam, hogy mi miért történik. Bár BB-t ismerve, abba is hagyhatom... :DDD
Persze én is bízok még a HT szerződésben, ahogy feljebb írtam is. ;)
Pénzünk még van rá, és ha HT-t megtartjuk, akkor konkrétan mehet is a stáb szabira, a FA-n nincs több dolgunk. Persze hacsak nincs valami kihagyhatatlan lehetőség! :)
Ennyire elégedett három éve voltam a FA tevékenységünkkel, annak pedig tudjuk jól, mi lett a vége! ;)
2017. 03. 10. 22:53
takirob69
Jabaal Sheard a Colts-é
2017. 03. 10. 22:55
Arsenal
Ezért jött Kony?
2017. 03. 10. 22:59
petichef
Valszeg igen...
Mondjuk szezon végére Flowers szépen kiszorította...
2017. 03. 10. 23:32
BaP
Fordítva
A trade hírére Sheard nem várt tovább ránk

Rowe,Gilmore,Butler
Ki fog a slot-ban játszani, Cyrus Jones?
2017. 03. 11. 02:24
hopi46
Harmon. 3 safety-s nickel is lehet, ráadásul most szépen kapott pénzt is.
2017. 03. 11. 02:28
hopi46
Hát ez a Kony Ealy nem volt túl acélos a Panthersnél. 3 év alatt 32 szerelés, 5 sack, 2 FF, 5 PDef és 1 INT. De fiatal és sajnos Ninkó meg "öreg".
2017. 03. 10. 23:00
vodka03
Komolyan mondom nem tudom BB, hogy csinálja ezeket a trédeket, de zseniális az öreg.
2017. 03. 10. 23:12
Arnold Patsenegger
Viccelsz? 8. Helyet csúsztunk? Ez szinte ingyen volt.... honnan szedi az ilyenekat az öreg? :)

Remélem Butlerrel megtudunk egyezni hosszú távra.. huhh micsoda CB páros :)
2017. 03. 10. 23:15
petichef
Szerintem csak év közben fogunk vele megegyezni. ha kicsit belegondolunk, jövőre is 10-12 millióval emelkedik a cap / legalábbis a tendencia ezt mondatja/, és az a pénz megy Butlerre.
Szerintem... :)
2017. 03. 10. 23:01
petichef
Én azért Sheard-et is sajnálom, szerzett pár szép emléket nekünk, de ő azért a pótolható kategória.
Thanks for all, Jabaal!
2017. 03. 10. 23:10
petichef
Sheard 3 év, 25,5 millió...
Na ennyit BB soha nem fizetett volna neki, az tuti! Szerettem a játékát, de ennyi pénz tényleg sok lett volna érte...
Hozzászólás a(z) Nyit a szabadügynök piac bejegyzéshez