Patriots Hírességek Csarnokának várományosai

2011-ben is szavazhatnak a szurkolók, hogy három korábbi Patriots játékos illetve edző közül kit szeretnének a Hírességek Csarnokában látni. Az idei jelöltek DT Houston Antwine, QB Drew Bledsoe és Bill Parcells vezetőedző. Houston Antwine 3x jelölve 1961-ben került a Boston Patriotshoz a Houston Oilerstől egy évvel későbbi negyedik körös választási jogért cserébe. 11 idényen keresztül szolgálta új csapatát, és ez idő alatt 142 mérkőzésen lépett pályára. 1967 és 1969 között folyamatosan neki volt a legtöbbje sackje az év végén, és a pályafutása alatt szerzett 39 sack a klub örökranglistáján a tizedik helyre elég (holtversenyben Richard Seymourral). Sorozatban hatszor hívták meg az Amerikai Amerikaifutball Liga (AFL) All-Star gálájára. Az AFL örökválogatottjának a tagja, bekerült a Patriots hatvanas évek válogatottjába, illetve a franchise 50. évfordulós csapatába is. A szurkolók és a szakírók a csapat történetének egyik leginkább elfeledett és alulértékelt játékosának tartják. Billy Shaw, a Buffalo Bills – már a cantoni Hírességek Csarnokába is beválasztott – guardja mondta róla, hogy a legjobb belső védő falember (DT), aki ellen valaha játszott. Rendszeresen duplázták a támadók, különösen a futójáték megállításában jeleskedett. Egyetemen nehézsúlyú birkózóbajnok volt. A védelem csapatkapitánya, és a csapattársak választott képviselője megtisztelő címet is viselte. Videó Drew Bledsoe 1x jelölve Az 1993-as NFL draft első választottjaként a következő nyolc évben a franchise arcát jelentette. A házi rekordkönyvekben új fejezetet nyitott passzkísérletek (4518), sikeres passzok (2544) és passzolt yardok (29657) tekintetében. Az egy idényben dobott legtöbb passzkísérlet (691), és sikeresek passzok (400) terén még mindig ő a Patriots csúcstartó. A klub történetének egyetlen irányítója, aki négy alkalommal is 400 yard felett passzolt egy meccsen. 1994-ben a Minnesota elleni győztes találkozón 70 alkalommal passzolt, amiből 45 meg is érkezett a címzettjéhez, ami jelenleg is NFL rekordnak számít. A győzelem egy hét meccsből álló veretlenségi sorozatnak a része, aminek köszönhetően abban az évben közel egy évtized után jutottak be ismét a rájátszásba. Első hat idényében négy alkalommal vezette be a csapatot a rájátszásba, és a klub történetében először nyerte meg a csoportját egymást követő években, és először jutott be sorozatban háromszor a rájátszásba. 1996-ban az ő irányításával lett AFC bajnok a csapat, és másodszor léphettek pályára a Super Bowlon. A NFL történetének egyetlen játékosa, aki pályafutása során négy évben is legalább 600 passzal próbálkozott. 2001-ben miután sérülése miatt elveszítette a kezdő pozícióját Tom Bradyvel szemben, az AFC bajnoki döntőt a Pittsburgh Steelers otthonában – amelyen a sors fintoraként a fiatal irányítónak kellet sérülés miatt elhagyni a pályát –, az ő vezetésével nyerte meg a csapat, és jutott be története harmadik Super Bowljára. Bledsoe idén kerülhet be először a Patriots Hírességek Csarnokába. Videó Bill Parcells 1x jelölve A New England Patriots vezetőedzőjeként négy évig irányította a csapatot 1993 és 1996 között, és kétszer vezette őket a rájátszásba. Olyan csapatot örökölt, amelyik a korábbi négy idény során csak 14 mérkőzést nyert meg 50 vereség mellett. Színrelépése előtt az NFL legrosszabb mérlegével zárt a csapat (2-14). Kétszeres Super Bowl győztes vezetőedzőként visszavezette a csapatot az amerikaifutball térképére. 1994-ben az alapszakaszt hét meccsből álló győzelmi sorozattal zárta, amivel a Patriots nyolc év után először jutott be a rájátszásba. Parcellst abban az idényben az „Év edzőjének” választották meg a ligában. Csalódást keltő hat győzelmet érő 1995-ös év után 11 sikerrel tértek vissza, ami akkor csapatrekordnak számított, és tíz év után először nyerték meg ezzel a divíziójukat. A rájátszásban előbb a Pittsburgh Steelers (28-3) majd a Jacksonville Jaguars (20-6) ellen arattak fölényes sikert, amivel a csapat történetében másodszor lettek Super Bowl résztvevők. Parcells idén kerülhet be először a Patriots Hírességek Csarnokába, és az első vezetőedző, akit a jelöltségre méltónak talált a jelölőbizottság. Videó Szavazni május 15-ig lehet a hivatalos oldalon!