Menetrend
Szavazás

Patriots - Packers meccs újrajátszva

2010. 12. 23. 09:38
Szerző: Spigo
Kategória: Hírek
Mike Rodak nézte újra negyedről negyedre a Green Bay Packers elleni alapszakasz mérkőzést. Nézzük meg, hogy melyek azok a játékok, amik a 31-27-es végeredményt hozó mérkőzést döntően befolyásolták, vagy valamiért érdekességként szolgálhatnak. Íme az elemzés:
Első negyed: 1. A Packers meccset kezdő onside kickje egyértelműen egy pontosan begyakorolt figura volt, amihez nagyon pontos rúgás és időzítés szükségeltetik. Mason Crosby nagyon jól rúgta meg a labdát és (S) Nick Collins-nak időben ott kellett lennie a pálya szélén ahova a labda érkezett, nehogy kimenjen az a pályáról. A Patriots olyan kick return formációban állt fel, ahol a hat elöl lévő emberből a középső kettő hátrébb helyezkedik mint a többi. Emiatt (LB) Rob Ninkovich nem tudott időben odaérni, (S) James Sanders meg túlfutott a labdán. 2. Két olyan futás is volt a Packers első támadás sorozatában, mindkettő a 1st down során, amikor (DE) Tully Banta-Cain nem tudta tartani a pozícióját és középre kényszeríteni a futó játékot. (RB) Brandon Jackson és (RB) John Kuhn mindkétszer el tudtak futni a szélen és Banta-Cain már hiába vette őket üldözőbe nem tudta utolérni őket. A második futás után Rob Ninkovich váltotta Banta-Caint a DE pozícióban nickel felállásokban. 3. Amikor a Packers öt elkapóval állt fel a red-zone-ban második és 6-nál a Patritots "Cover 0" felállással válaszolt. Minden elkapón emberfogással védekeztek, (LB) Jerod Mayo volt az egyetlen, aki "short zone-ban" volt, míg a maradék öt ember blitzelt. (LG) Daryn Colledge elnézte a blokkolást, így (LT) Chad Cliftonra két blitzelő jutott. (DE) Eric Moore sackelte Matt Flynnt 3rd downra kényszerítve a Packerst, ami nem sikerült, így csak mezőnygól következhetett. 4. Lehet, hogy (WR) Deion Branch-é volt a legfontosabb blokk, ami miatt (RB) BenJarvus Green-Ellis 33 yardos touchdownt futhatott, de ez a játék meg sem történhetett volna, ha előtte Branch nem kapja el Tom Brady harmadik és 17-nél dobott passzát. Branch gyönyörű route-ot futott. Elhitette a védőkkel, hogy mélyet fut, majd gyorsan az oldalvonal felé fordult és megtalálta azt a kis helyet, amit a Packers területvédekezése nem fedett le. 5. A Patriots második harmadik és hosszú szituációja a negyed végén a második támadás sorozatukkor jött, amikor a Packers annak ellenére, hogy a Patriots mélyen a saját térfelén volt, a 1st és 2nd down során feltöltötte emberekkel a line of scrimmage-t és csak egy mély safety-t hagyott hátra. (OLB) Clay Matthews szorongata Brady-t miután megverte (RG) Dan Connolly-t, ami után a hosszú 3rd down következett, de Brady újra talált egy WR-t, aki elkapásával megcsinálta a 1st downt. Második negyed: 6. Bár (S) Brandon Meriweather nagyot hibázott a 66 yardos (WR) James Jones touchdownnál, azért (LCB) Devin McCourty-t is terheli a felelősség. Miután meglökte Jones-t a LOS-nál elment a route cselre és utána már csak két lépéssel lemaradva tudta követni az elkapót, amint az a célterület felé vette az irányt. McCourty nem nézte a labdát és nem valószínű, hogy bármi esélye lett volna megállítania Jones-t, akkor sem, ha Meriweather nem fut neki. Ritka volt ebben az idényben, hogy a Patriots védelme ilyen nagy játékot engedélyezett volna az ellenfelének. Ez a touchdown nagyon hasonlított a 2007-es Patriots-Jets playoff meccsen Jerricho Cotchery által elkapott TD-re. 7. Mind a két negyed eleji sack, amit (ILB) Desmond Bishop és (OLB) Rob Ninkovich ért el, szépen felrajzolt és kivitelezett blitz játékból következett. A Packers-nél Bishop és (ILB) A.J.Hawk is középen blitzelve hozták lehetetlen helyzetbe (C) Dan Koppent, míg a Patriotsnál (DE) Gerard Warren mozgott ki szélre, hogy Ninkovich középre váltva megverhesse (LT) Chad Cliftont. Mindkét 1st down sack végül mindkét támadás three-and-out-ját eredményezte. 8. A Packers a 13 játékból álló touchdown támadás  során négy 3rd down szituációt is sikeresen oldott meg. Az elsőnél McCourty 7 yardnyira állt fel Jones-tól, pedig harmadik és 4 következett. Ez által Jones-nak nem volt más dolga, csak megfutni a szükséges 4 yardot és elkapni a labdát. McCourty a hosszú passz ellen védekezett. (QB) Matt Flynnek jó pár szép passzra volt szüksége ahhoz, hogy touchdownt érjen el, amit meg is tett. 9. Ugyanezt lehet elmondani a Packers harmadik sikeres 3rd down játékáról, ami egy harmadik és 5 volt. A Patriots "Tampa 2" féle formációban védekezett és (ILB) Jerod Mayo 15 yardnyira a LOS-tól állt fel területet védeni. Flynn "pump fake-je" jobbra terelte Mayot, de e nélkül is (TE) Andrew Quarless-nek rengeteg helye volt a zónázó (ILB) Dane Fletcher és (ILB) Gary Guyton között. 10. Az utolsó 3rd down szituációnak a Packers négy elkapós shotgun felállással ment neki, de aztán (RB) John Kuhn-ra játszva screen játék lett belőle. Mayo és (S) James Sanders sem tudott túljutni három támadófal emberen, így a defensive backekre maradt a feladat, hogy szereljék Kuhnt. McCourty nem tudott szabdulni (WR) Greg Jenningstől, míg Meriweather és (CB) Darius Butler nem tudott átérni a pálya másik oldalára.

Harmadik negyed: 11. A második félidő első Packers-es 3rd down próbálkozása a (QB) Matt Flynn által (CB) Kyle Arrington kezébe dobott interception volt. A Patriots a kiegészítő csomagból (sub package) indított hat emberes pass rusht a játék során, szabadon hagyva ezáltal a pálya közepét. (OLB) Eric Moore és (ILB) Gary Guyton blitz nyomása (LT) Chad Cliftonon, azt eredményezte, hogy Flynn nem vette észre a szabadon futó (WR) Greg Jennings-et. E helyett Flynn (WR) James Jones-hoz próbálta  eljuttatni a labdát, annak ellenére, hogy (S) Patrick Chung megakasztotta a route-ját, amint a szélen lévő elkapóhoz igyekezett. Jones megszakította a futását és ezáltal Flynn labdája Arrington kezeiben landolt, aki 6 pontot érően futott vissza vele. 12. Habár Bill Belichick hétfőn azt mondta, hogy (DL) Vince Wilfork karrierje egyik legjobb meccsét játszotta, azért van még hova fejlődni, főleg amikor 3-4-es felállásban DE-t játszik. Brandon Jackson 5 yardos futásánál például Wilfork nem tudott kiszabadulni (RG) Josh Sitton szimpla blokkjából. (OLB) Jermaine Cunningham és (ILB) Jerod Mayo tömte be a lyukat helyette, de csak azután, hogy a Packers újabb 1st downt ért el. 13. A Patriots egy újabb harmadik és hosszú szituációban találta magát a harmadik harmad végén, de ennek a megoldására esélye sem volt, miután (NT) B.J. Raji (RB) Danny Woodheadet arrébb pakolva sackelte Tom Brady-t. A támadófal tagjainak egymást meg nem értése volt a baj, ahol Ryan Wendell váltotta RG poszton Dan Connollyt. A snapnél (C) Dan Koppen is (ILB) A.J. Hawkot blokkolta, így Raji szabadon mehetett előre. Linebacker vagy defensive back blitz ellen küldeni Woodheadet az egy dolog, de megállítani egy 300 fontos falembert az egy teljesen másik történet. 14. A negyed harmadik Packers támadás sorozatában a Green Bay továbbra is a futó játékra helyezte a hangsúlyt, így a Patriots többet volt az alap felállásában. Jacksonnak sikerült 16 yardot futnia, miután (NT) Kyle Love-ot és (DE) Gerard Warrent is ketten-ketten blokkolták, míg (ILB) Jerod Mayo nem tudott leválni a sajátjáról, hogy betömje az így keletkezett lyukat. Negyedik negyed: 15. A meccs egyik méltatlanul elfeledett kulcspontja a Patriots goalline védekezése volt a negyedik negyedben, melyben kétszer is 2 yardon belül állították meg (FB) John Kuhnt. A második ilyen során (OLB) Rob Ninkovich tartotta meg (TE) Tom Crabtree-t, illetve (LCB) Devin McCourty agresszív játéka, amint megkerülte az embereket és szerelte a futót segítette a megálljt. A 3rd down során a két DT, Vince Wilfork és Brandon Deaderick gyakorolt nyomást középen (QB) Matt Flynnre, aki így kénytelen volt eldobni a labdát. 16. A Patriots negyedbeli első játéka kisértetiesen hasonlított arra a play-action játékra a második negyedben, amikor (ILB) Desmond Bishop sackelte Brady-t. Ezúttal azonban (RB) BenJarvus Green-Ellis segített (C) Dan Koppennek semlegesíteni Bishop és A.J. Hawk blitzét, így Brady-nek volt ideje, hogy 35 yardot érően megtalálja Wes Welkert. 17. A több kiválló Tom Brady dobás közül az egyik a (WR) Deion Branchnek dobott 16 yardos passza volt, ami után két játékkal következett (TE) Aaron Hernandez touchdownja. A játék során Tom Brady feljebb lépett egyet, hogy elkerülje (DT) B.J. Raji nyomását, de így pont (CB) Charles Woodson blitz útvonalába lépett. Már-már felsejlett a "tuck-rule" játék, amikor Woodson Brady dobó kezére ütött, azonban a labda így is 20 yardot tudott szállni, amit Branch bravúrosan el iskapott. 18. (OLB) Clay Matthews, aki a Packers idei legjobbja, nem sok vizet zavart ezen a meccsen. Kiváló példa erre a Patriots második támadás sorozata a negyedben, amikor két olyan játék is volt, ahol a Patriots simán kikapcsolta őt a játékból. Az elsőnél (RB) Danny Woodhead kapta el a labdát 7 yardot érően. (RT) Sebastian Vollmer és Gronkowski tartották meg együttesen Matthews-t ennél a játéknál. A másik pedig Woodhead futása volt, amikor Vollmer és Gronkowski teljesen játékon kívülre tolták a Packers játékost.A kettő között Matthews-ra dobtak még egy offside zászlót is, amely büntetést a Patriots nem kérte. 19. Rookie Kyle Love ezen a meccsen játszott a legtöbbet az idényben, miután Vince Wilfork a defensive end pozícióba került a meccsen. Brandon Jackson 7 yardos futásánál, ami után Meriweather visszafújt interceptionje következett, látszott, hogy még van mit tanulnia. Ahelyett, hogy maradt volna a pozíciójában és a mellette lévő két lehetséges útvonalat figyelte volna, Love kívülről támadta (C) Scott Wells-t és ezáltal pozíción kívül találta magát. (DE) Gerard Warren megpróbálta kompenzálni Love-t és középre vágott, azonban Jackson így egy hirtelen csellel Warren megüresedett helye felé vette az irányt. Messze volt ez az ideális 3-4-es futás elleni védekezéstől.

Forrás: Mike Rodak - ESPN Boston

Hozzászólások

2010. 12. 23. 09:45
guszti
2010. 12. 23. 11:19
non4m3
Conolly-t annyira sajnálom, hogy nem sikerült a TD, nagyon megérdemelte volna :)
2010. 12. 23. 11:36
Maniac84
Brady mostanában kapja a jó sajtót. SI-n is a "megunhatatlan" TB-PM összehasonlításban egyértelműen TB-t hozzák ki jobbnak: http://sportsillustrated.cnn.com/2010/writers/kerry_byrne/12/21/tom-brady-peyton-manning/index.html
A cikk lényege nagyjából:
- A PM tábor elvesztette az utolsó érvét is miszerint ő csinálja a jobb statokat.
- A hatékonysági mutatókban TB a jobb, különösen nagy a fölény a TD/INT mutatóban. PM most már csak a mennyiségi statokban előzi meg.
- Végigmennek azon, hogy a Top10 védelmek ellen, hogy teljesített TB az idén.
2010. 12. 23. 12:29
gj2k
Pro Bowl szavazás állása:



QB Tom Brady (1st in AFC Voting - 1,877,079)
WR Wes Welker (3rd in AFC Voting -415,609)
TE Rob Gronkowski (5th in AFC Voting - 205,948)
T Matt Light. (5th in AFC Voting - 220,477)
G Dan Connolly (4th in AFC Voting - 173,819)
C Dan Koppen (5th in AFC Voting - (113,284)
DT Vince Wilfork (2nd in AFC Voting - 304,139)
LB Jerod Mayo (3rd in AFC Voting - 179,416)
S Brandon Meriweather (2nd in AFC Voting - 129,899)
S Patrick Chung (2nd in AFC Voting - 116,291)
P Zoltan Mesko (3rd in AFC Voting - 99,634)
KR Brandon Tate (2nd in AFC Voting - 128,554
SPT Matthew Slater (4th in voting - 103,124)


Jók a fiúk!

Go Pats!
2010. 12. 23. 12:43
lolvin
2010. 12. 23. 12:45
lolvin
Az előző hozzászólásban bemásolt link szerint, elég jól sikerült a draftunk, a szakértő szerint ha újra draftolnának a csapatok a következő lenne a sorrend, három pickünk is első körös lenne...
2010. 12. 23. 13:12
tottingetosz
Az biztos, hogy jó munkát végeznek a scout-jaink. BB a tervezett játéksémába illeszkedő embereket talál. Nem is értem, hogy lehet kiszúrni ezeket a potenciális play-maker-eket az egyetemen, egy másik csapat másfajta játékából kiindulva. Mindegy is, csak élvezhessem ennek a különleges munkának az eredményét sokáig.
Az utolsó draft rendkívül erősre sikerült, és ha ez a jövő évire is igaz lesz (Már miért ne? Van pár jófajta pick szalámink!), akkor valóban egy nagyon erős, nagyon fiatal csapat alakulhat ki, mellyel sanszos megismételni a 2000-es évek dicső eredményeit, ami ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben nagyon nagy szó lenne.

Kösz a linket, lolvin, nagyon érdekes volt!

Go Pats!
2010. 12. 23. 13:13
vpi
Ez a Pro Bowl szavazás érdekes. Bár én is jobban húzok egy Pats-es felé, de eszembe nem jutna mondjuk Chung-ot vagy Tate-et Pro Bowl-ra küldeni. Vannak náluk jobbak a ligában.
2010. 12. 23. 13:21
lolvin
hátha érdekel valakit: játékosaink szerződésének lejárta...


2010
CB Kyle Arrington
S Josh Barrett
RB Kevin Faulk
K Shayne Graham
RB BenJarvus Green-Ellis
OL Matt Light
S Bret Lockett
OL Logan Mankins
S Brandon McGowan
RB Sammy Morris
OL Quinn Ojinnaka
S Jarrad Page
DL Darryl Richard
RB Fred Taylor
DL Gerard Warren
OL Ryan Wendell
LB Tracy White

2011
WR Deion Branch
CB Tony Carter
RB Thomas Clayton
OL Dan Connolly
TE Alge Crumpler
LB Gary Guyton
QB Brian Hoyer
LS Matt Katula
OL Dan Koppen
OL Mark LeVoir
DL Kyle Love
S Brandon Meriweather
DE Eric Moore
OL Stephen Neal
OLB Rob Ninkovich
S James Sanders
WR Matthew Slater
WR Wes Welker
CB Jonathan Wilhite

2012
OLB Tully Banta-Cain
DL Ron Brace
CB Darius Butler
S Patrick Chung
WR Julian Edelman
LB Dane Fletcher
OL Nick Kaczur
LB Jerod Mayo
OL Rich Ohrnberger
DL Myron Pryor
WR Brandon Tate
RB Danny Woodhead
DL Mike Wright

2013
CB Leigh Bodden
S Sergio Brown
OLB Jermaine Cunningham
DL Brandon Deaderick
TE Rob Gronkowski
TE Aaron Hernandez
P Zoltan Mesko
WR Taylor Price
LB Brandon Spikes
OL Sebastian Vollmer
DL Ty Warren
DL Kade Weston

2014
QB Tom Brady
K Stephen Gostkowski
CB Devin McCourty
DL Vince Wilfork
2010. 12. 23. 15:36
vpi
Hát ez a 2010-es lista nem túl biztató. Lesz meló bőven. Vagy azért ilyen hosszú, hátha elmarad a szerzon?
2010. 12. 23. 16:03
crucified
Sziasztok, egy pár kérdés a drafttal kapcsolatban:

Az egyetemi játékosnak kötelező megállapodnia a draftoló csapattal? Mi történik akkor pl. ha az újonc fizetési sapkát akarja mint, de a csapat nem hajlandó megadni azt? Amennyiben igen, meddig köteles ott maradni? Van-e a játékosnak lehetősége arra, hogy első körösként mondjuk a 27. körös Patriotshoz kerüljön?
2010. 12. 23. 19:07
petymeg
2010. 12. 23. 20:27
9. lolvin:

2014 után kezdődik az új időszámítás? ;) Gondolom Brady már a média felé fog kacsingatni, és Wilforkot sem fogjuk tovább megtartani, ha játszani akar még egyáltalán.

a 2010-es lista nem tűnik vészesnek, Light, Mankins és BJGE lehet kérdés, bár az utóbbit szerintem meg tudjuk tartani.

2011 már keményebbnek tűnik...

de majd jönnek a draftok :D
2010. 12. 23. 23:14
Ahogy így nézem a statokat eszembe jut, hogy mi már a draft után hangoztattuk, hogy a Gronk-Hernandez duó mennyire jó lesz. Jó megérzés volt :D
2010. 12. 24. 01:04
FSchleck
Nem megsértve senkit, de a cikk helyesírását lehet, hogy átnézhetné valaki. Szörnyű sok hiba van benne sajnos, pedig alapvetően jó a fordítás.
2010. 12. 24. 09:36
FSchleck: ugyan már, lehetnél egy kicsit nagyvonalúbb ;)

Köszönet mindenkinek, aki közreműködik ezeknek a cikkeknek a megjelentetésében, az elírásoktól és az itt-ott becsúszó hibáktól csak emberibb az egész!
2010. 12. 24. 12:42
Pat Patriot
Boldog Karácsonyt, PATRIÓTÁK!
2010. 12. 24. 13:46
szamaca
Szerződésekről:
szerintem az idei név nem is annyira vészes!Nézzétek meg a jövő évi névsort, az sokkal neccesebb lesz!!!
Ideiek közül mindenképp meg kell tartani Ügyvédi irodát, Mankinst(mondjuk ez tényleg nehéz lesz), most már Arringtont is megtartanám (ST-be jó és jövőre 3-4. számú cornernek is jó lenne), Faulk szerintem visszavonul, így,h van Fafej (bár örülnék ha lehúzna még egy évet Kevin), McGowan-Morris-F.Taylor trió szerintem mehetne, Page-nek és Richardnak vmi szolid szerződést adni.
És akkor két kérdés: Nekem tetszett G.Warren játéka az idén, szóval én őt megtartanám még úgy 2 évig. Mi erről a véleményetek?Mennyi esély van rá???Szerintem jó lenne jövőre egy Warren-Wilfork-Warren DLINE!!És lenne mély depth is Wright-tal, Brace-szel, Pryor-ral, Deaderick-kel, Love-val....
És a másik vitaindító kérdésem: szerintetek érdemes Light-nak új szerződést kínálni??Tudom,h nagyon vékony az O line depth,de Matt már öreg,nem is játszik annyira jól. Vollmer jó volt tavaly LT-ként, Kaczur visszajön RT-be és úgy is fogunk, valszeg korai körben T draftolni. Szóval fáj kimondani mert szerettem a játékát, de én nem biztos, h Lighttal hosszabítabék....
Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!Bills elleni győzelmet kérünk ajándékba!!! :)
2010. 12. 24. 13:59
TÖRÖLT
Sziasztok:).

Békés,Boldog Áldott Karácsonyt kívánok Minden Kedves NFL rajongónak,legyen az Patriots,Rams,Colt Drukker:)

GO PATRIOTS,GO Gronk!!!!!!
2010. 12. 24. 14:34
pat68
Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek aki ezt a Nagyszerű Oldalt olvassa és ezt a remek Sportot szereti! És a Családtagjaiknak is akik ezt eltűrik! :-)
2010. 12. 24. 15:49
bradyfan
szamaca.
Az egész Light ügy Mankinsen áll vagy bukik kis túlzással. Ha sikerült a durcit itt tartani akkor nem látok rá nagy esélyt, hogy maradjon Matt. Viszont ha Mankins megy, akkor valszeg Kaczur fogja pótolni G poszton így kell majd Matt. Én most azt mondom, hogy remélem marad ha kezdőnek nem is, de dephnek mindenkép.
2010. 12. 24. 17:47
19. szamaca: micsoda D line :) "WWW" Reszkessen, aki futójátékra gondol majd ellenük ;)

szerintem az O line-ba megint talál valakit a stáb, akire nem is számít senki... ld. Vollmer.

Boldog Karácsonyt!
Hozzászólás a(z) Patriots - Packers meccs újrajátszva bejegyzéshez