Menetrend
Szavazás

Preseason 3. hét - Pats vs Rams beharangozó

2010. 08. 26. 16:17
Szerző: DoM
Kategória: Meccsek
Az előidény harmadik hetében visszatért a New England Patriots Foxboroba, hogy hazai pályán mérkőzzön meg a St. Louis Rams csapatával. Az előző két találkozóval ellentétben most nem tartott közös edzés aktuális ellenfelével a Pats. A találkozó péntek éjszaka 1:30-kor kezdődik.
Amire érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Hagyományosan a harmadik felkészülési meccs az, amelyiken a legtöbb szerepet kapják a kezdő játékosok. Valószínűleg ez ma este sem fog megváltozni. 1. Mekkora szerepet kap Laurence Maroney? Az eddigi két pre-meccsen Laurence Maroney nyolcszor futott a labdával, és összesen 12 játékot volt a pályán. Nem éppen egy kezdő futó számai. Azonban Bill Belichick többször elmondta, hogy a futóknál nem cél a gyakori csere, hogy minden meccsen, mindenki nagyobb szerephez jusson, hanem a játékidőt elosztva, egy-egy meccsen nagyobb terhelést kap az előre kijelölt futó, hogy legyen ideje bemelegedni, felvenni a ritmust a pályán. Ennek függvényében Maroneynak nincsen félni valója. Természetesen ez attól függ, hogy ma este mekkora szerepet adnak neki. 2. A védőfal mire lesz képes Stephen Jackson ellen? Komoly teszt előtt áll a Patriots védőfala. Ty Warren nélkül, a veterán Gerrard Warrennel Vince Wilfork oldalán mennyire tudják majd lelassítani a tavaly 1400 yard felett futó Stephen Jackson. A futás elleni védelemnél nagy hangsúlyt fogni a belső linebacker páros is. 3. A visszatérő kezdők mennyiben változtatják meg a secondary és linebacker sor játékát? Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy az első két pre-meccset kihagyó ILB Gary Guyton illetve CB Leigh Bodden milyen szerepet fog kapni a védelemben. Azonnal a kezdők között találják magukat, vagy óvatosabban esetleg csak a második sorral fognak előbb játszani? 4. Wes Welker játékideje növekedni fog este? A találgatásoknak Wes Welker állapotáról úgy tűnik vége. A sérülésből visszatérő elkapó 6 játékot töltött a pályán a Falcons ellen, és két elkapást szerzett, amivel korábbi önmagát idézte. A kérdés, hogy mennyire gyorsul fel innen Welker „rehabilitációja”? Ha a támadók még a harmadik negyedben is a pályán lesznek, Welker vajon még köztük lesz? Valószínűleg nem. A csapattól továbbra is az óvatos megközelítés várható. Ha még mindig bizonytalanok lesznek az állapota felől, még mindig ott lesz a negyedik pre-meccs. 5. A pass rush ismét fog életjeleket mutatni? Az elmúlt év utolsó meccse óta először lesz egyszerre a pályán Tully Banta-Cain és Derrick Burgess. Azonban van rossz hír is. Valószínűleg újonc Jermaine Cunningham még mindig nem fog pályára lépni. Forrás: Boston Herald Az előző héthez hasonlóan eredménykövető és kibeszélő itt a hozzászólások között.

Hozzászólások

2010. 08. 26. 18:40
bothpisti
Sziasztok!
Lehet nézni valahol a meccset élőben?
A válaszokat előre is köszönöm.
2010. 08. 26. 19:02
Pat Patriot
Persze! Gillette Stadion, Foxborough.
2010. 08. 26. 19:03
Pat Patriot
2010. 08. 26. 19:14
bothpisti
2010. 08. 26. 19:16
szittes
2010. 08. 26. 19:30
Pats78
2010. 08. 26. 19:31
Pats78
2010. 08. 26. 21:20
lesliemus
fiúk!!!! jó az új sisakok!!!! :-) nekem tetszik!!!! go pats!!!
2010. 08. 27. 01:04
Witchdoctor
Persze az egyetlen értékelhető stream a Kóccot adja.. :P
2010. 08. 27. 01:15
várhatóan ők nem játszanak ma

WR Darnell Jenkins
WR Julian Edelman
WR Matthew Slater
S Bret Lockett
CB Kyle Arrington
LB Eric Alexander
OL George Bussey
OL Nick Kaczur
TE Aaron Hernandez
OLB Jermaine Cunningham
2010. 08. 27. 01:21
Witchdoctor
Ha valaki talál működő linket azért berakhatná, nálam 3 is stand by... :/
2010. 08. 27. 01:23
Witchdoctor
Itt egy:

st://A08CgpwEdUcDRwaCoAHIgBYcsYu/La7/0IfHHyTjA7WHihcHNDIwVFYyIIphBjQyMFRWMopBB2RlZmF1bHSKog5Xb3JsZCBXaWRlIEZ1bg==
2010. 08. 27. 01:32
Castleai
2010. 08. 27. 01:35
2010. 08. 27. 01:37
takirob
2010. 08. 27. 01:38
Pats78
2010. 08. 27. 01:38
88habi88
2010. 08. 27. 01:38
non4m3
vicces meccs lesz xDDD
2010. 08. 27. 01:39
Jimanszky
Azt a nemjóját :D
2010. 08. 27. 01:39
Castleai
Ezt Nevezem Kezdésnek!!!!!!!! :D
2010. 08. 27. 01:39
Jimanszky
Tavaly nem voltak vmi jók a visszahordások..
2010. 08. 27. 01:47
Castleai
Hát ez Elég "Harmatos" Volt a Védelemtől! :(
2010. 08. 27. 01:47
88habi88
azért ez nem az a védekezés amit elvárnék...
2010. 08. 27. 01:47
Castleai
ENNÉL Jóval Több Kell!!!
2010. 08. 27. 01:49
Brandy
A nem túl acélos Rams kb átsétált a védelmen, ez tényleg meglepő volt kicsit
2010. 08. 27. 01:50
Egonba
Bradford szép driveot vitt végig!
2010. 08. 27. 01:51
Castleai
Viszont a Viszahordás Megint Jó Volt! :)
2010. 08. 27. 01:52
Castleai
Visszatérve Kicsit a Védelemre, Szerintem Kicsit Több Futásra Számítottunk és Kevesebb Passzra! :(
(Kicsit Lebecsültük Bradfordot!) ;)
2010. 08. 27. 01:52
Brandy
Hm, nem Maroney kezd...
2010. 08. 27. 01:55
non4m3
ilyen egy igazi punt XD
2010. 08. 27. 01:55
Brandy
Szép volt Zoli! :)
2010. 08. 27. 01:55
Pats78
Szép punt.Go Zoli.
2010. 08. 27. 01:56
Castleai
Csodálkozom hogy Nem Mentünk Neki 4.-re, de Így Legalább Láthattunk egy Szép Meskó Puntot! :)
2010. 08. 27. 01:57
Castleai
Na De Most Kapja Össze Magát a D!!! ;)
2010. 08. 27. 01:57
non4m3
sztem, első negyedben félpályánál jobb is hogy nem mentünk neki
2010. 08. 27. 01:57
Brandy
Nem tudom Randy hány kilo lehet mostanában, de nekem úgy tűnik lefogyott. Szemmel látható, hogy túl könnyen viszik le (régebben se volt egy power runer, de most ez még feltűnőbb). Remélem felszed azért még pár kg izmot kezdésig.
2010. 08. 27. 02:02
Pats78
kicsit döcög a DDDD
2010. 08. 27. 02:03
Brandy
A Rams OL viszont egész jól veszi fel a blitzeket és Bradford is jól reagál
2010. 08. 27. 02:03
Castleai
Háááát...

Felemás Érzéseim Vannak Ezzel a Drive-val Kapcsolatban! :(

Megállítottuk Ugyan, de Kicsit Sem Voltunk Meggyőzőek Sajnos! :(
2010. 08. 27. 02:08
Castleai
Huhhh...

Szerintem Brady-ben Felrémlett Most a 2 évvel Ezelőtti Pollard-os Érkezés!
(Inkább Le is Ment, de Nem Baj, csak Ne Essen Baja!) ;)
2010. 08. 27. 02:08
Pats78
És mi van az O-val?
Hej, ez így nem lesz jó.
2010. 08. 27. 02:10
Egonba
Vollmer idáig a preseasonban többet hibázott, mint tavaly az alapszakaszban :(
2010. 08. 27. 02:12
Brandy
Bradford nem lehet ilyen jó, nálunk van a gond :(
2010. 08. 27. 02:14
Castleai
Nem Ülnek a Blitzek, Nincsen Nyomás Bradfordon, a Secondary meg Elég Impotens Sajnos! :(

Ráadásul még a Futásokkal is Hoznak 4-5 Yardokat! :(

Ez így Érdekes Este Lessz! ;)
2010. 08. 27. 02:16
Egonba
Az nagyobb baj, hogy nem tudjuk megtartani a labdát :(
2010. 08. 27. 02:18
Castleai
Hát Brace-re aztán Nem Számítottam! :D

Eddig 2 meccs 2 Sack! :)
(Csak aztán a Szezonban is Tartsa Ezeket a Számokat!) :D

Szép Screen Passz Volt a Végén a Rams-től, Kellett az a Tackle! ;)
2010. 08. 27. 02:20
Brandy
Nem hiszem el, hogy Faulknak kell futkároznia :D
2010. 08. 27. 02:23
Castleai
Azért EZ így már Kezd Kínos Lenni! :(

Eddig ha Jól Számoltam 1 First Down-t Sikerült Összehozni! :(
2010. 08. 27. 02:24
Egonba
Mi a f*szt csinál az offense!!!
2010. 08. 27. 02:26
takirob
Hát ennek nagyon csúnya vége lesz :(
2010. 08. 27. 02:31
Pats78
Ez elég siralmas amit látunk.
2010. 08. 27. 02:31
Castleai
Sajna Átjáróház a Védelem! :(

Remélem Jókor Jön a Pofon!
2010. 08. 27. 02:31
Brandy
Rossz nézni most a defenset :S Reméljük csak átmeneti ez a fejetlenség.
2010. 08. 27. 02:32
non4m3
második félidőben összekapjuk magunkat, egyébként ha másra nem arra biztos jó ez a meccs lássa BB hogy a Dnek hogy nem szabad játszani, nem mintha O-nak olyan nagyon jól menne :(:(
2010. 08. 27. 02:33
takirob
Sajna az offense eddigi produkciója is siralmas
2010. 08. 27. 02:33
Egonba
Közünk sincs a meccshez otthon ;(
2010. 08. 27. 02:34
asszem holnap kőkemény fejmosást fog kapni mindenki.

jókor jön a pofon, kezdtük elhinni h a kerítés is kolbászból van.
2010. 08. 27. 02:38
Pats78
Ez nem pofon amit kapunk hanem egy jókora öklös,
2010. 08. 27. 02:40
Egonba
Úgy látszik Meskót akarjuk tesztelni élesben!
2010. 08. 27. 02:42
non4m3
éppen akartam írni h hiányolom WW-t... erre xD
2010. 08. 27. 02:42
Brandy
Na végre egy lézer Welkernek.
2010. 08. 27. 02:43
non4m3
még nem vesztettük el... 1td,1fg
2010. 08. 27. 02:44
Brandy
Wow, na ilyen playt se láttunk még Tomtól :) Nem volt semmi
2010. 08. 27. 02:45
Castleai
Trükkös Kis Play Volt! :D

A Viccet Félretéve Szép Blokkot Nyomott Morris és Crumpler is Szép Elkapást Csinált, akár Megadják, akár Nem! ;)
2010. 08. 27. 02:45
non4m3
jó ez a szavazó fülke (videobíró) :D
2010. 08. 27. 02:48
Brandy
Hernandezt látta már valaki a pályán? Mert én nem. Egyébként ha Crumpler tudja hozni ezt a formáját a szezonban is akkor nem akármilyen TE triónk lesz (papíron)
2010. 08. 27. 02:49
Egonba
non4m3 hol nézed, hogy ennyire előre vagy?
2010. 08. 27. 02:50
non4m3
OMFG xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2010. 08. 27. 02:50
Brandy
2010. 08. 27. 02:51
non4m3
2010. 08. 27. 02:51
Brandy
Azért Lau-t így elhúzni :D
2010. 08. 27. 02:51
non4m3
mondtam h vicces meccs lesz, ezek a TD-k xD
2010. 08. 27. 02:51
Castleai
Az Igen!!!!!!!!!! :D

G-Force Megdolgozott Ezért a TD-ért! ;)
2010. 08. 27. 02:52
Pats78
2010. 08. 27. 02:52
non4m3
itt a térd vagy a kéz számít? a térde nem?
2010. 08. 27. 02:54
takirob
Na végre valamit villantott az :O
2010. 08. 27. 02:54
Brandy
2010. 08. 27. 02:54
Hernandez nem játszik ma.

Gron meg hatalmas volt. :D
2010. 08. 27. 02:55
Pats78
Ha tudunk ilyen akkor miért nem játszunk így
2010. 08. 27. 02:56
Brandy
Nem tudom másnak is feltűnt-e, de Gronk hasonlít kicsit Dolph Laundgren-re. Remélem olyan kemény is lesz :D
2010. 08. 27. 03:03
non4m3
most látom először az újonc QB-t, meglepően jól játszik kíváncsi leszek mire viszi első évében
2010. 08. 27. 03:10
Egonba
Ha Bradford így játszik az alapszakaszban, akkor nem lesz sok gondja a Ramsnek!
2010. 08. 27. 03:11
Castleai
Jesszusom!!!

240+ Yardot Kapni egy Félidő Alatt egy RAMS-től!!! :O
2010. 08. 27. 03:12
Pats78
4 first downs elég siralmas.
Remélem össze szedik magukat
2010. 08. 27. 03:34
Brandy
Csere Rams O ellen most már tényleg kezd égő lenni, amit a def csinál.
2010. 08. 27. 03:37
Castleai
Most Mondjam Azt hogy Megnyugodtam hogy Nem Bradford és a Rams O ilyen Jó, hanem a Mi Védelmünk Harmatgyenge! :(
2010. 08. 27. 03:38
Pats78
Ez így nehéz lesz de magunknak köszönhetjük se a D sem az O nem mutat semmi pozitívat.
2010. 08. 27. 03:38
Egonba
Ez a védekezés szánalmas...
2010. 08. 27. 03:39
takirob
A Rams 3. számú QB-je finoman monda lerendezte a :D
2010. 08. 27. 03:39
Castleai
És Brady Jön Vissza? :O
2010. 08. 27. 03:40
Castleai
Mondjuk Értékelhetőt Nem Nagyon Csinált az Első Számú Támadósor, Lehet ez a Büntetésük! ;)
2010. 08. 27. 03:41
non4m3
WOOOOOW micsoda TD
2010. 08. 27. 03:42
Pats78
2010. 08. 27. 03:42
takirob
Na végre valamit villantott TB és RM
2010. 08. 27. 03:42
Pats78
2010. 08. 27. 03:42
Castleai
Csakazért is Megcsinálták! ;)
2010. 08. 27. 03:43
Brady to Moss vééégre. 65 yard-os TD passz.
2010. 08. 27. 03:43
non4m3
akkor most megmutatjuk hogyan kell focizni? :D
2010. 08. 27. 03:43
Brandy
Randynek azért még lesz egy nemakármilyen éve remélhetőleg...Van még sebessége az öregnek :D
2010. 08. 27. 03:44
Pats78
meg kell állítani a Rems O-t.még ebben a negyedben át kéne venni a vezetést.
2010. 08. 27. 03:51
Pats78
ennyi büntit összeszedni
2010. 08. 27. 03:53
non4m3
innen kemény lesz
2010. 08. 27. 03:53
Brandy
Mehet egy 97 yardos TD Randynek :D
2010. 08. 27. 03:56
takirob
Faulk - jó az öreg a háznál :)
2010. 08. 27. 03:56
non4m3
season ticket for life fincsi lehet :D
2010. 08. 27. 03:57
non4m3
BRADY IS ON FIRE !!!!
2010. 08. 27. 03:59
Brandy
Tom passzai nagyon rendben vannak, első félidőben se ez volt a baj, hanem inkább a WRek nem tudtak elszakadni, vagy rossz volt a play calling
2010. 08. 27. 03:59
Castleai
Úgy Látom Elvi Kérdést Csinálunk a Meccsből! :)

Ez Dicséretes hogy Nyerni Akarunk, de Most már Jöhetne Hoyer! ;)
2010. 08. 27. 04:02
non4m3
2010. 08. 27. 04:02
Pats78
2010. 08. 27. 04:03
Brandy
Wow na ez egy drive volt :) Mondjuk azt ne felejtsük el, hogy elsző számú O, a csere def ellen.
2010. 08. 27. 04:03
Pats78
Ebből a srácból még lesz valaki
2010. 08. 27. 04:04
Egonba
Na végre ez egy becsületes drive volt!
2010. 08. 27. 04:04
Castleai
G-Force Újra Lecsapott! :D

Ez Az, Szokjanak csak Jól Össze és Rögtön Nem is Lessz olyan Rémes a Red Zone Offense-ünk! ;)
2010. 08. 27. 04:04
Pats78
Ezt most az elsőszámú D-nél is meg lett volna szerintem
2010. 08. 27. 04:05
nagyon működni látszik ez a Brady-Gronk tengely. tavaly vsz egész évben nem volt ennyi TE D mint most 3 meccs alatt.
2010. 08. 27. 04:07
non4m3
2010. 08. 27. 04:07
non4m3
még 1 TD és jöhet Hoyer
2010. 08. 27. 04:08
non4m3
ma a futás nagyon nem megy...
2010. 08. 27. 04:10
takirob
Hoyer nem szívbajos :)
2010. 08. 27. 04:10
Pats78
Az első félidő nagyon döcögött de a másodikra úgy néz ki hogy összeszedték magukat a srácok.
2010. 08. 27. 04:11
Pats78
Bár ez látnánk az egész szezonba.
GO PATSSSS!!!!!!!!!!!!!
2010. 08. 27. 04:13
Castleai
Szép Pick Volt, Ninkovich olyan Nyomást Gyakorolt hogy Ilyen Dobás Lett Belőle! ;)

McGowan Viszont Embereset Harcolt a Plussz Yardokért! :)

Két Kilátástalan Középső Futás Után végre Engedték Passzolni Hoyert, meg is Lett az Eredménye ! ;)
2010. 08. 27. 04:13
non4m3
ezt fogjuk, leszámítva az első félidőt ;)
2010. 08. 27. 04:19
Egonba
Egyre jobban kedvelem Spikekot!!!
Ezt a repülést :)
2010. 08. 27. 04:24
Egonba
Természetesen Spikes.
Már fáradok...
2010. 08. 27. 04:27
Castleai
Csak Nálam Ment El Minden Stream? :O
2010. 08. 27. 04:29
Egonba
Nálam a steamtorrent megy!
2010. 08. 27. 04:29
Castleai
Na Mindegy is, még 3 Óra és Indulok Melózni! ;)
(Addig Megpróbálok még Hunyni Egyet!) :D


További szép Estét! :)
2010. 08. 27. 04:29
non4m3
2010. 08. 27. 04:30
Castleai
Vagyis inkább Reggelt! :D
2010. 08. 27. 04:36
non4m3
ucso 3 percben nem kéne ezt elrontani...
2010. 08. 27. 04:39
Pats78
2010. 08. 27. 04:41
non4m3
hát ez nagyon meleg lesz a végére
2010. 08. 27. 04:46
non4m3
hát lehet kikapunk... o.O
2010. 08. 27. 04:47
Pats78
Ezt most miért kellet?
2010. 08. 27. 04:47
Pats78
Ez igazán nem volt szép
2010. 08. 27. 04:48
Egonba
Az első félidő miatt nem érdemeltünk győzelmet, de ez az utolsó 15 yardos büntetés erős volt!
2010. 08. 27. 08:18
szeder
majd meséljétek el milyen volt a meccse, mert a statisztikák alapján elégé lenyomott minket egy tök utolsó rams..
Hozzászólás a(z) Preseason 3. hét - Pats vs Rams beharangozó bejegyzéshez