Preseason 3. hét – Pats vs Rams beharangozó

2010. 08. 26. @ 16:17 Szerző: DoM Kategória: Meccsek

Az előidény harmadik hetében visszatért a New England Patriots Foxboroba, hogy hazai pályán mérkőzzön meg a St. Louis Rams csapatával. Az előző két találkozóval ellentétben most nem tartott közös edzés aktuális ellenfelével a Pats. A találkozó péntek éjszaka 1:30-kor kezdődik.

Amire érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani

Hagyományosan a harmadik felkészülési meccs az, amelyiken a legtöbb szerepet kapják a kezdő játékosok. Valószínűleg ez ma este sem fog megváltozni.

1. Mekkora szerepet kap Laurence Maroney?

Az eddigi két pre-meccsen Laurence Maroney nyolcszor futott a labdával, és összesen 12 játékot volt a pályán. Nem éppen egy kezdő futó számai. Azonban Bill Belichick többször elmondta, hogy a futóknál nem cél a gyakori csere, hogy minden meccsen, mindenki nagyobb szerephez jusson, hanem a játékidőt elosztva, egy-egy meccsen nagyobb terhelést kap az előre kijelölt futó, hogy legyen ideje bemelegedni, felvenni a ritmust a pályán. Ennek függvényében Maroneynak nincsen félni valója. Természetesen ez attól függ, hogy ma este mekkora szerepet adnak neki.

2. A védőfal mire lesz képes Stephen Jackson ellen?

Komoly teszt előtt áll a Patriots védőfala. Ty Warren nélkül, a veterán Gerrard Warrennel Vince Wilfork oldalán mennyire tudják majd lelassítani a tavaly 1400 yard felett futó Stephen Jackson. A futás elleni védelemnél nagy hangsúlyt fogni a belső linebacker páros is.

3. A visszatérő kezdők mennyiben változtatják meg a secondary és linebacker sor játékát?

Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy az első két pre-meccset kihagyó ILB Gary Guyton illetve CB Leigh Bodden milyen szerepet fog kapni a védelemben. Azonnal a kezdők között találják magukat, vagy óvatosabban esetleg csak a második sorral fognak előbb játszani?

4. Wes Welker játékideje növekedni fog este?

A találgatásoknak Wes Welker állapotáról úgy tűnik vége. A sérülésből visszatérő elkapó 6 játékot töltött a pályán a Falcons ellen, és két elkapást szerzett, amivel korábbi önmagát idézte. A kérdés, hogy mennyire gyorsul fel innen Welker „rehabilitációja”? Ha a támadók még a harmadik negyedben is a pályán lesznek, Welker vajon még köztük lesz? Valószínűleg nem. A csapattól továbbra is az óvatos megközelítés várható. Ha még mindig bizonytalanok lesznek az állapota felől, még mindig ott lesz a negyedik pre-meccs.

5. A pass rush ismét fog életjeleket mutatni?

Az elmúlt év utolsó meccse óta először lesz egyszerre a pályán Tully Banta-Cain és Derrick Burgess. Azonban van rossz hír is. Valószínűleg újonc Jermaine Cunningham még mindig nem fog pályára lépni.

Forrás: Boston Herald

Az előző héthez hasonlóan eredménykövető és kibeszélő itt a hozzászólások között.

143 hozzászólás:
  1. bothpisti

    Sziasztok!
    Lehet nézni valahol a meccset élőben?
    A válaszokat előre is köszönöm.

  2. Pat Patriot

    Persze! Gillette Stadion, Foxborough.

  3. Pat Patriot

    (Bocs.) :) )

  4. bothpisti

    Mikor indulunk?

  5. szittes

    itt keresgess linket:

    http://www.justin.tv/directory/sports
    http://www.ustream.tv/discovery/live/sports
    http://atdhe.net/index.html
    http://channelsurfing.net/
    http://myp2p.eu/competition.php?competi … anfootball
    http://www.myp2pforum.eu/forums/32-NFL-CFL-AFL
    http://www.veetle.com/index.php

  6. Varro78

    http://www.channelsurfing.net/watch-nfl.html
    Talán itt.

  7. Varro78

    Vagy talán itt.

    http://atdhe.net/17908/watch-st-louis-rams-vs-new-england-patriots

  8. lesliemus

    fiúk!!!! jó az új sisakok!!!! :-) nekem tetszik!!!! go pats!!!

  9. Witchdoctor

    Persze az egyetlen értékelhető stream a Kóccot adja.. :P

  10. Danna

    várhatóan ők nem játszanak ma

    WR Darnell Jenkins
    WR Julian Edelman
    WR Matthew Slater
    S Bret Lockett
    CB Kyle Arrington
    LB Eric Alexander
    OL George Bussey
    OL Nick Kaczur
    TE Aaron Hernandez
    OLB Jermaine Cunningham

  11. Witchdoctor

    Ha valaki talál működő linket azért berakhatná, nálam 3 is stand by… :/

  12. Witchdoctor

    Itt egy:

    st://A08CgpwEdUcDRwaCoAHIgBYcsYu/La7/0IfHHyTjA7WHihcHNDIwVFYyIIphBjQyMFRWMopBB2RlZmF1bHSKog5Xb3JsZCBXaWRlIEZ1bg==

  13. Castleai

    http://www.firstrow.net/watch/24929/1/watch-st.-louis-rams-vs-new-england-patriots.html

    Ez is Jónak Tűnik! ;)

  14. Danna

    http://www.myp2pforum.eu/threads/44364-Streaming-2010-NFL-Pre-Season-Week-3

    itt jó a link, streamtorrent kell hozzá.

  15. takirob

    Tate TD

  16. Varro78

    Szép kezdés

  17. 88habi88

    az emberem :D

  18. non4m3

    vicces meccs lesz xDDD

  19. Jimanszky

    Azt a nemjóját :D

  20. Castleai

    Ezt Nevezem Kezdésnek!!!!!!!! :D

  21. Jimanszky

    Tavaly nem voltak vmi jók a visszahordások..

  22. Castleai

    Hát ez Elég “Harmatos” Volt a Védelemtől! :(

  23. 88habi88

    azért ez nem az a védekezés amit elvárnék…

  24. Castleai

    ENNÉL Jóval Több Kell!!!

  25. Brandy

    A nem túl acélos Rams kb átsétált a védelmen, ez tényleg meglepő volt kicsit

  26. Egonba

    Bradford szép driveot vitt végig!

  27. Castleai

    Viszont a Viszahordás Megint Jó Volt! :)

  28. Castleai

    Visszatérve Kicsit a Védelemre, Szerintem Kicsit Több Futásra Számítottunk és Kevesebb Passzra! :(
    (Kicsit Lebecsültük Bradfordot!) ;)

  29. Brandy

    Hm, nem Maroney kezd…

  30. non4m3

    ilyen egy igazi punt XD

  31. Brandy

    Szép volt Zoli! :)

  32. Varro78

    Szép punt.Go Zoli.

  33. Castleai

    Csodálkozom hogy Nem Mentünk Neki 4.-re, de Így Legalább Láthattunk egy Szép Meskó Puntot! :)

  34. Castleai

    Na De Most Kapja Össze Magát a D!!! ;)

  35. non4m3

    sztem, első negyedben félpályánál jobb is hogy nem mentünk neki

  36. Brandy

    Nem tudom Randy hány kilo lehet mostanában, de nekem úgy tűnik lefogyott. Szemmel látható, hogy túl könnyen viszik le (régebben se volt egy power runer, de most ez még feltűnőbb). Remélem felszed azért még pár kg izmot kezdésig.

  37. Varro78

    kicsit döcög a DDDD

  38. Brandy

    A Rams OL viszont egész jól veszi fel a blitzeket és Bradford is jól reagál

  39. Castleai

    Háááát…

    Felemás Érzéseim Vannak Ezzel a Drive-val Kapcsolatban! :(

    Megállítottuk Ugyan, de Kicsit Sem Voltunk Meggyőzőek Sajnos! :(

  40. Castleai

    Huhhh…

    Szerintem Brady-ben Felrémlett Most a 2 évvel Ezelőtti Pollard-os Érkezés!
    (Inkább Le is Ment, de Nem Baj, csak Ne Essen Baja!) ;)

  41. Varro78

    És mi van az O-val?
    Hej, ez így nem lesz jó.

  42. Egonba

    Vollmer idáig a preseasonban többet hibázott, mint tavaly az alapszakaszban :(

  43. Brandy

    Bradford nem lehet ilyen jó, nálunk van a gond :(

  44. Castleai

    Nem Ülnek a Blitzek, Nincsen Nyomás Bradfordon, a Secondary meg Elég Impotens Sajnos! :(

    Ráadásul még a Futásokkal is Hoznak 4-5 Yardokat! :(

    Ez így Érdekes Este Lessz! ;)

  45. Egonba

    Az nagyobb baj, hogy nem tudjuk megtartani a labdát :(

  46. Castleai

    Hát Brace-re aztán Nem Számítottam! :D

    Eddig 2 meccs 2 Sack! :)
    (Csak aztán a Szezonban is Tartsa Ezeket a Számokat!) :D

    Szép Screen Passz Volt a Végén a Rams-től, Kellett az a Tackle! ;)

  47. Brandy

    Nem hiszem el, hogy Faulknak kell futkároznia :D

  48. Castleai

    Azért EZ így már Kezd Kínos Lenni! :(

    Eddig ha Jól Számoltam 1 First Down-t Sikerült Összehozni! :(

  49. Egonba

    Mi a f*szt csinál az offense!!!

  50. takirob

    Hát ennek nagyon csúnya vége lesz :(

  51. non4m3

    vki plz írja mi történik, beszart a stream :\

  52. Varro78

    Ez elég siralmas amit látunk.

  53. Castleai

    Sajna Átjáróház a Védelem! :(

    Remélem Jókor Jön a Pofon!

  54. Brandy

    Rossz nézni most a defenset :S Reméljük csak átmeneti ez a fejetlenség.

  55. non4m3

    második félidőben összekapjuk magunkat, egyébként ha másra nem arra biztos jó ez a meccs lássa BB hogy a Dnek hogy nem szabad játszani, nem mintha O-nak olyan nagyon jól menne :( :(

  56. takirob

    Sajna az offense eddigi produkciója is siralmas

  57. Egonba

    Közünk sincs a meccshez otthon ;(

  58. Danna

    asszem holnap kőkemény fejmosást fog kapni mindenki.

    jókor jön a pofon, kezdtük elhinni h a kerítés is kolbászból van.

  59. Varro78

    Ez nem pofon amit kapunk hanem egy jókora öklös,

  60. Egonba

    Úgy látszik Meskót akarjuk tesztelni élesben!

  61. non4m3

    éppen akartam írni h hiányolom WW-t… erre xD

  62. Brandy

    Na végre egy lézer Welkernek.

  63. non4m3

    még nem vesztettük el… 1td,1fg

  64. Brandy

    Wow, na ilyen playt se láttunk még Tomtól :) Nem volt semmi

  65. Castleai

    Trükkös Kis Play Volt! :D

    A Viccet Félretéve Szép Blokkot Nyomott Morris és Crumpler is Szép Elkapást Csinált, akár Megadják, akár Nem! ;)

  66. non4m3

    jó ez a szavazó fülke (videobíró) :D

  67. Brandy

    Hernandezt látta már valaki a pályán? Mert én nem. Egyébként ha Crumpler tudja hozni ezt a formáját a szezonban is akkor nem akármilyen TE triónk lesz (papíron)

  68. Egonba

    non4m3 hol nézed, hogy ennyire előre vagy?

  69. non4m3

    OMFG xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  70. Brandy

    Gronko! :D

  71. non4m3

    atdhe.net -en

  72. Brandy

    Azért Lau-t így elhúzni :D

  73. non4m3

    mondtam h vicces meccs lesz, ezek a TD-k xD

  74. Castleai

    Az Igen!!!!!!!!!! :D

    G-Force Megdolgozott Ezért a TD-ért! ;)

  75. Varro78

    Ez sima TD.

  76. non4m3

    itt a térd vagy a kéz számít? a térde nem?

  77. takirob

    Na végre valamit villantott az :O

  78. Brandy

    Térd

  79. Danna

    Hernandez nem játszik ma.

    Gron meg hatalmas volt. :D

  80. Varro78

    Ha tudunk ilyen akkor miért nem játszunk így

  81. Brandy

    Nem tudom másnak is feltűnt-e, de Gronk hasonlít kicsit Dolph Laundgren-re. Remélem olyan kemény is lesz :D

  82. non4m3

    buta hiba :\

  83. non4m3

    most látom először az újonc QB-t, meglepően jól játszik kíváncsi leszek mire viszi első évében

  84. Egonba

    Ha Bradford így játszik az alapszakaszban, akkor nem lesz sok gondja a Ramsnek!

  85. Castleai

    Jesszusom!!!

    240+ Yardot Kapni egy Félidő Alatt egy RAMS-től!!! :O

  86. Varro78

    4 first downs elég siralmas.
    Remélem össze szedik magukat

  87. Brandy

    Csere Rams O ellen most már tényleg kezd égő lenni, amit a def csinál.

  88. Castleai

    Most Mondjam Azt hogy Megnyugodtam hogy Nem Bradford és a Rams O ilyen Jó, hanem a Mi Védelmünk Harmatgyenge! :(

  89. Varro78

    Ez így nehéz lesz de magunknak köszönhetjük se a D sem az O nem mutat semmi pozitívat.

  90. Egonba

    Ez a védekezés szánalmas…

  91. takirob

    A Rams 3. számú QB-je finoman monda lerendezte a :D

  92. Castleai

    És Brady Jön Vissza? :O

  93. Castleai

    Mondjuk Értékelhetőt Nem Nagyon Csinált az Első Számú Támadósor, Lehet ez a Büntetésük! ;)

  94. non4m3

    WOOOOOW micsoda TD

  95. Varro78

    na ez valami

  96. Castleai

    Na asszem’ ez egy Dafke TD Volt! :D

  97. takirob

    Na végre valamit villantott TB és RM

  98. Varro78

    most kell a D

  99. Castleai

    Csakazért is Megcsinálták! ;)

  100. Danna

    Brady to Moss vééégre. 65 yard-os TD passz.

  101. non4m3

    akkor most megmutatjuk hogyan kell focizni? :D

  102. Brandy

    Randynek azért még lesz egy nemakármilyen éve remélhetőleg…Van még sebessége az öregnek :D

  103. Varro78

    meg kell állítani a Rems O-t.még ebben a negyedben át kéne venni a vezetést.

  104. Varro78

    ennyi büntit összeszedni

  105. non4m3

    innen kemény lesz

  106. Brandy

    Mehet egy 97 yardos TD Randynek :D

  107. takirob

    Faulk – jó az öreg a háznál :)

  108. non4m3

    season ticket for life fincsi lehet :D

  109. non4m3

    BRADY IS ON FIRE !!!!

  110. Brandy

    Tom passzai nagyon rendben vannak, első félidőben se ez volt a baj, hanem inkább a WRek nem tudtak elszakadni, vagy rossz volt a play calling

  111. Castleai

    Úgy Látom Elvi Kérdést Csinálunk a Meccsből! :)

    Ez Dicséretes hogy Nyerni Akarunk, de Most már Jöhetne Hoyer! ;)

  112. non4m3

    TD

  113. Varro78

    GO GRONK

  114. Brandy

    Wow na ez egy drive volt :) Mondjuk azt ne felejtsük el, hogy elsző számú O, a csere def ellen.

  115. Varro78

    Ebből a srácból még lesz valaki

  116. Egonba

    Na végre ez egy becsületes drive volt!

  117. Castleai

    G-Force Újra Lecsapott! :D

    Ez Az, Szokjanak csak Jól Össze és Rögtön Nem is Lessz olyan Rémes a Red Zone Offense-ünk! ;)

  118. Varro78

    Ezt most az elsőszámú D-nél is meg lett volna szerintem

  119. Danna

    nagyon működni látszik ez a Brady-Gronk tengely. tavaly vsz egész évben nem volt ennyi TE D mint most 3 meccs alatt.

  120. non4m3

    NICe

  121. non4m3

    még 1 TD és jöhet Hoyer

  122. non4m3

    ma a futás nagyon nem megy…

  123. takirob

    Hoyer nem szívbajos :)

  124. Varro78

    Az első félidő nagyon döcögött de a másodikra úgy néz ki hogy összeszedték magukat a srácok.

  125. Varro78

    Bár ez látnánk az egész szezonba.
    GO PATSSSS!!!!!!!!!!!!!

  126. Castleai

    Szép Pick Volt, Ninkovich olyan Nyomást Gyakorolt hogy Ilyen Dobás Lett Belőle! ;)

    McGowan Viszont Embereset Harcolt a Plussz Yardokért! :)

    Két Kilátástalan Középső Futás Után végre Engedték Passzolni Hoyert, meg is Lett az Eredménye ! ;)

  127. non4m3

    ezt fogjuk, leszámítva az első félidőt ;)

  128. Egonba

    Egyre jobban kedvelem Spikekot!!!
    Ezt a repülést :)

  129. Egonba

    Természetesen Spikes.
    Már fáradok…

  130. Castleai

    Csak Nálam Ment El Minden Stream? :O

  131. Egonba

    Nálam a steamtorrent megy!

  132. Castleai

    Na Mindegy is, még 3 Óra és Indulok Melózni! ;)
    (Addig Megpróbálok még Hunyni Egyet!) :D

    További szép Estét! :)

  133. non4m3

    nekem jo

  134. Castleai

    Vagyis inkább Reggelt! :D

  135. non4m3

    ucso 3 percben nem kéne ezt elrontani…

  136. Varro78

    hihetetlen

  137. non4m3

    hát ez nagyon meleg lesz a végére

  138. non4m3

    hát lehet kikapunk… o.O

  139. non4m3

    :’(

  140. Varro78

    Ezt most miért kellet?

  141. Varro78

    Ez igazán nem volt szép

  142. Egonba

    Az első félidő miatt nem érdemeltünk győzelmet, de ez az utolsó 15 yardos büntetés erős volt!

  143. szeder

    majd meséljétek el milyen volt a meccse, mert a statisztikák alapján elégé lenyomott minket egy tök utolsó rams..

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj! (/Regisztráció)