Nyilvánosak az egyes tenderek számai a korlátozott szabadügynökök (RFA) számára.
A milliók előtt azonban fogalomtisztázás az érthetőség miatt. A szabályok szerint RFA játékosnak számít az, akinek 4 illetve 5 elfogadott NFL idénye van, és nincsen érvényes szerződése az elkövetkező évre. Egy elfogadott idénynek számít, ha a játékos hat vagy több meccset a klub aktív, inaktív, IR vagy PUP listáján töltött adott évben. RFA játékos, ahogy a nevében is benne van, nem igazolhat szabadon bármely csapathoz, annak ellenére, hogy már lejárt a szerződése. A klubnak lehetősége van tendert tenni a játékosra, aki ezzel együtt kaphat konkrét szerződéses ajánlatot másik csapattól. Aki a tendert rátette, annak 7 nap áll rendelkezésére, hogy a másik csapat által benyújtott feltételekkel szerződtesse a játékost. Ha ezt nem teszik meg a határidő végéig, a szerződésben foglalt paraméterekkel a másik csapat szerződteti a játékost, azonban cserébe a tenderben meghatározott ellenértéket kell fizetnie, ami minden esetben draft pick. Ha nem érkezik ajánlat a játékosért, akkor a tenderben meghatározott összegért kell szerződtetni a játékost egy évre. Ha az összeg kevesebb, mint a 2009-es fizetése, akkor a játékos az évi fizetésének a 110 százalékát kell kifizetni.
A legalacsonyabb tender esetében a másik csapat olyan körös választási joga az ellenérték, ahol az adott játékost eredetileg draftolták. A következő szint a második körös pick, majd az első körös, végül az első és harmadik körös pick zárja a sort.
A tender összege függ a tender fokától, illetve hogy az adott játékos 4 vagy 5 elfogadott idénnyel rendelkezik.
4 elfogadott idény esetén:
Eredeti draft pick: $1,176,000
Második körös pick: $1,759,000
Első körös pick: $2,521,000
Első és harmadik körös pick: $3,168,000
5 elfogadott idény esetén:
Eredeti draft pick: $1,226,000
Második körös pick: $1,809,000
Első körös pick: $2,621,000
Első és harmadik körös pick: $3,268,000
Jelenleg négy RFA játékossal rendelkezik a Patriots: LG Logan Mankins (1,4 millió – első kör), K Stephen Gostkowski (1,01 millió – negyedik kör), OLB Pierre Woods (1,545 millió – nem draftolt), RB Chris Taylor (460 ezer – nem draftolt). A nevek után zárójelben a tavalyi fizetésük olvasható illetve az, hogy hányadik körben draftolták őket.
Értelemszerűen, ha egy játékos nem draftolt újonc volt, a legalacsonyabb tender esetében nincs kompenzáció az előző csapat számára.
Március negyedike a határidő, ameddig jeleznie kell a csapatoknak, hogy RFA játékosaikra milyen tendert helyeznek. Ha ennek nem tesznek eleget a másnap kezdődő szabadügynök-piacon szabadon igazolhatóvá válnak.
Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj! (Bejelentkezés/Regisztráció)
2010. 02. 11. @ 08:06
Köszi DoM ezt a remek cikket/magyarázatot.
Jó olvasni ezeket, és tanulni ujabb dolgokat a játékról.
Go PATS!!!
2010. 02. 11. @ 09:32
Én is csak megköszönni akarom kiváló cikk jó mindig tanulni valamit!
2010. 02. 12. @ 09:03
Szeretem az ilyen írásokat lehet belőle tanulni, szóval köszönöm
Mankins meg Ghostot meg kéne tartani, és Woodsért se lenne kár. Taylorról nem mondok semmit mert még nem láttam játszani.
Mellesleg az ilyen kis okosságokat amik az NFl-lel foglalkoznak, jól össze kellene gyűjteni és könyv formába hozni. Tuti jó pénzt hozna, mert én még nem találkoztam magyar nyelvű mindenre kiterjedő könyvvel a témába, értem ez alatt szabály magyarázatok, csapatok története és mindenféle dolog…
2010. 02. 13. @ 18:22
Ha teszem azt Gostkowskinak ajánlunk egy 3 milliós szerződést – ami nem hiszem,h indokolt lenne, csak a példa kedvéért írom -, ám a Dallas 3,5 milliót is hajlandó neki adni, és a Pats nem matcheli ezt az ajánlatot, akkor a NE az első és a harmadik körös választását kapja meg az idei drafton a Cowboystól (vagy csak az első köröst)?
Köszi a választ!
2010. 02. 17. @ 00:11
Mindkettőt, ha jül értelmeztem az általad felvázolt helyzetet.
Ha a Pats első és harmadik körös tendert tesz Gostkowskira (a ~3 milliós), majd a Dallas tesz egy ajánlatot, amit nem “matchel” a Pats, akkor a mostani draftról a Dallas első és harmadik körös pickjét kapja cserébe a csapat.
2010. 02. 18. @ 13:10
Olvastátok Deion Branch nyiltkozatát? Elég érdekes amit mondott. Én szívesen látnám aprópénzért a csapatban, ha képes még a megfelelő teljesítményre és a sérülései nem hátráltatják.