Sárga Zászló - az új kickoff szabály

Kép
kickoff

ORLANDO, Fla. - Rich McKay 29 évvel ezelőtt csatlakozott az NFL versenybizottságához, és ő lett a leghosszabb ideje szolgáló tag a bizottság történetében. Amikor kedden egy pillanatra visszagondolt, csak egy másik szabályváltoztatás jutott eszébe, ami felér a reggeli szavazás 29-3-as eredményével, „És az a visszajátszás volt” mondta McKay, utalva a 1998-ban behozott visszajátszásra, ami a technológia állandó jellegű bevezetését jelentette, ami kulcsfontosságúvá vált a mérkőzések kimenetelének meghatározásában. 

Ami a kirúgásokat (kickoff) illeti, az NFL reményei szerint az áttervezés kiemelkedően jelentős lesz.

Ez mindenki számára teljesen új lesz,” mondta Darren Rizzi, a New Orleans Saints speciális csapatának koordinátora, aki szorosan együttműködött a bizottsággal az áttervezésben. „De a lényeg, hogy úgy érezzük, hogy ezt a játékfajtát rendkívül relevánssá és - ami még fontosabb -, hogy sokkal biztonságosabbá tettük.”

Mi lesz más az új kickoff-struktúrában?

Ennek az megközelítésnek az alapja az, hogy a játékosok többségét előre felállítják a rúgás előtt, ahelyett, hogy hagynák szaladni őket amíg, a labda levegőben van. Ez a váltás csökkentheti azoknak a nagy sebességű ütközéseknek a számát, amelyek sérüléseket okoznak. A rúgó továbbra is a 35 yardos vonalról fog rúgni, de a rúgócsapat maradék 10 tagja a visszahordó csapat 40 yardos vonalán fog felállni. Legalább kilencen a visszahordó csapatból a visszahordók 35 és 30 yardos vonal között lesznek, amit a „felálló zónának” (setup zone) neveztek el.

És aztán mi fog történni?

Az ideális esetben a labda a 20 yardos vonal és a gólvonal között fog leesni, a „leszálló zónában” (landing zóna), ahol a visszahordó csapatnak egy vagy (valószínűleg) két visszahordója lesz. Ha a labda a célterületen (end zone) esik le vagy kimegy a célterületen keresztül, akkor az touchbacket jelent és a visszahordó csapat következik a saját 30 yardos vonaláról. 

Ha a rúgás elhagyja a játékteret [kickoff out of bounds – tehát amikor a játéktéren keresztül megy ki és nem a célterületen keresztül] akkor a visszahordók a labdát a saját 40 yardos vonalukról hozhatják majd játékba.

Mi a helyzet a kickoff levédekezésével?

Senki más nem mozdulhat, csak a rúgó és a visszahordó(k), amíg a labdát el nem kapják, vagy meg nem érinti a földet. Ez néhány kellemetlen másodpercet teremt, amikor 19 vagy 20 játékos mozdulatlanul áll, miközben a labda még mindig a levegőben van.

Kicsit furcsának néz ki” mondta Rizzi. „Ez nem az a foci, amin mindannyian felnőttünk.

Hogyan fogják tudni ezek a játékosok, hogy mikor mozoghatnak?

A rúgócsapat látni fogja, ahogy a labda megérinti a földet vagy a visszahordó játékost, és valószínűleg egy kis előnyben lesznek, elismerte Rizzi. Ez egy olyan kérdés volt, amit majdnem 60 special team - edző vitatott meg februárban az NFL combine-on.

Azt hiszem, néhány edző azt fogja tanítani a visszahordó egységének, hogy a setup zónában próbáljanak ütközni a rúgócsapattal és reagálni a játékhelyzetre” mondta Rizzi. „És azt hiszem, néhány srác talán látja maga mögött a visszahordót, és a labda érintésére fognak megindulni. ... az edzőkkel való beszélgetés alapján azt hiszem, hogy ez az egyik olyan dolog lesz, amelyet talán különböző módon fognak gyakorolni az edzőtáborban, és meglátják, mit tartanak a legjobbnak. Ez egy folyamatban lévő munka lesz.

Hogyan fog ez segíteni a kickoff újjászületésében?

Az NFL több mint egy évtizeden át próbálta kezelni a kirúgások magas sérülési arányait olyan szabályok elfogadásával, amelyek csökkentették a visszahordások számát a touchbackek és a fair catchek révén. 2023-ra csak 21% -át hordták vissza a kirúgásoknak.

McKay azt jósolta, hogy 2024-ben a visszahordások arányát a kirúgások 50-60%-ára várják. Ez körülbelül 1000 játékot jelentene az NFL szezonjában.

Nem volt az eredeti előrejelzés 80-90% között?

Igen, de a bizottság egy kis finomhangolást végzett az eredeti javaslaton, áthelyezve a touchback pontját a 35-ös helyett a 30-yardos vonalra, egy olyan kompromisszum eredményeként, ami segített a javaslatnak elegendő támogatást szerezni ahhoz, hogy elfogadásra kerüljön. Ez így kevésbé ösztönzi a rúgócsapatot a touchback elkerülésére, de továbbra is jelentős ugrást jelent a visszahordások arányához.

Ez számunkra rendben van, hogy bevezetjük ezt a szabályt” mondta McKay. „Ha úgy működik, ahogy gondoljuk, akkor is sokféleképpen lesz sikeres.”

Tényleg ennyire nagy különbséget jelentenek az 5 yardok?

Igen. Néhány edző szeretné elkerülni, hogy a kickoffot követően az ellenfél olyan előnyös helyzetből, mint a 35 yardos vonal következhessen.

"Egy csapatnak lehet, hogy nem lesz jó érzése az adott héten a rúgások levédekezésével kapcsolatban" mondta a Dallas Cowboys speciális csapatok koordinátora, John Fassel, "vagy a csapat úgy érzi, hogy egy nagyszerű visszahordó játékosa vagy visszahordó csapategységes van az ellenfélnek, amelynek hihetetlen gyorsan meg tud indulni és lehet, hogy egy touchbacket akar [rúgni] inkább.”

Mi történik az onside kickkekkel?

A csapatoknak be kell jelenteniük szándékukat ha onside kick felállást szeretnének használni [azaz egy olyan kirúgás-formációt, amelynek a célja, hogy megpróbálják visszaszerezni a szabályok keretei között a labdát, hogy ismét ők támadhassanak], ami viszont az eddigi szezonig is használt hagyományos formációhoz hasonlóan néz majd ki. Ez kizárja a meglepetésszerűen végrehajtott onside kick lehetőségét, ami miatt jóval kevésbé fognak ezzel élni.

Mi a helyzet a squib kickekkel?

[Megj: Squib kicknek az olyan rúgásokat hívjuk, amikor a rúgójátékos röviden, laposan rúgja el a labdát, akár a földnek-, akár az ellenfél játékosának célozva, hogy elkezdjen pattogni, így meggátolva annak könnyű elkapását és visszahordását, másrészt pedig esélyt adva a rúgócsapat számára, hogy visszaszerezhessék a rúgást.]

Az új szabályok értelmében az összes olyan rúgás, amely a 20 yardos vonaltól közelebb esik le, azonnal le fogják fújni, és a 40 yardos vonalról következik majd a visszahordó csapat [azaz a kickoff out of bounds-zal azonos lehetőséget fognak kapni a visszahordók]. Ez kizárná a squib kick használatát a legtöbb helyzetben.

Mi a személyzeti következménye ennek?

Feltételezhető, hogy a csapatok többsége két visszahordót fog használni, mert vannak mezőnypozíciós következményei annak, ha a labda a leszálló zónában (landing zone-ban) érinti a földet. A rúgócsapat tagja megverheti az egyetlen visszahordót, és mivel ez egy élő labda, így szabályosan vissza is szerezheti.

[Megj: szemben a scrimmage kickekkel, ahol a rúgócsapat nem szerezheti vissza a támadás jogát azzal, hogy a punt-visszahordót megelőzve megszerzik a labdát, a kickoffnál mások a szabályok. 

Ennek tipikus példája az onside kick. Ha a labda idáig megtette a kötelező 10 yardot [keresztezte a visszahordó csapat kötelező vonalának a síkját], akkor ott bármelyik csapat lecsaphatott rá  és támadhatott utána . Ezért nem lesz mindegy, hogy a landing zone-ban ki veszi majd birtokba. Ha a rúgócsapat játékosa, akkor kiváló mezőnypozícióból jöhetnek majd a támadóik.]

Ha a labda a játékterületen esik le, majd bepattog a célterületre, és touchback lesz, akkor a visszahordó csapat a saját 20 yardos vonaláról fog következni, nem pedig a 30 yardosáról, mint a fenti touchback esetén.

[Megj: azaz kétféle touchback lesz ezentúl:

1. Az a toucback, ami annak a következménye, hogy a labda a levegőben töri át a visszahordó csapat gólvonalának a síkját és csak a célterületen pattan le, elveszi a lehetőséget egy hosszú visszahordásra, így „büntetésből” a 30 yardosáról hozhatja a visszahordó csapat.

2. Ha viszont a rúgó úgy tud touchbacket rúgni, hogy a labda pattant előzetesen a játéktérenn is és utána válik halottá a célterületen (end zone-ban), az más megítélés alá esik. Ekkor ugyanis kvázi-megkapták a visszahordók a jogot, hogy a labdát előre juttassák (csak nem tudtak vele élni), ezért ilyenkor a szabály nem akarja „büntetni” a rúgócsapatot. Ilyenkor a 20 yardosáról támadhat majd a visszahordó csapat. 

Emiatt a 10 yardos különbség miatt pedig várhatóan hatalmas harc fog kibontakozni a rúgások során, mivel egy first downnyi különbséget eredményez a rúgás eredménye.]

Ebből az okból, és mert várhatóan több visszahordás lesz, így a visszahordások értéke "az egekbe szökik," mondta Fassel.

A csapatok esetleg újrahangolják mélységi felállásukat annak érdekében, számításba véve, hogy a kickoffoknál több vonalankénti blokkolás (in-line blocking) lesz, és, hogy kevesebb [hosszú] futás lesz. Egy edző szerint elképzelhető, hogy a támadó és védekező falemberek gyakrabban kerülnek bevetésre majd ezekben a helyzetekben.

A cikk az ESPN

cikkének alapul vételével készült.

Hozzászólás

Köszönjük az ú szabály részletes magyarázatát, bizosan egy újabb érdekes és remélhetőleg sokkal izgalmasabb játékelemet fogunk látni. Óriási élmény lesz látni, hogy az első szezonban ki hogyan fogja kihasználni az új lehetőségeket és korlátokat. Szerintem remek változtatás lett, dehát majd a való élet eldönti, hogy jót tett-e a játékkal. :) :)

Kár, hogy nem lehet kézből a kick off, mert Baringer mestere az IN20-nak, az előző szezonban Ő rúgta a legtöbb ilyet a ligában, 38-at. :)


 

Ez alapos lett, köszi!