Tedy csapata készen áll a Boston Maratonra

2008. 04. 20. @ 18:09 Szerző: Danna Kategória: Női szemmel

Harmadik éve, hogy Tedy Bruschi a Patriots LB-je, aki túlélt egy stroke-ot, támogat egy csapatot a Boston Maratonon. Céljuk: teljesíteni a 26,2 mérföldes távot, miközben a stroke megelőzésére irányítják a figyelmet.

Hétfőn a szerepek megfordulnak. Tedy Bruschi az, akit normál esetben a szurkolók bíztatnak a Gillette Stadionban, azonban amikor a Tedy csapatának tagjai befűzik a futócipőiket, akkor már ő fog szurkolni nekik a Boston Maratonon.

Követni fogom a futóimat az interneten, látni fogom hogy hol vannak éppen – magyarázta az izgatott Bruschi. Az a célunk, hogy 3,5 órán belül teljesítsék a távot. Mindaddig kinn maradunk, amíg szükségük lesz ránk. Nagyon szurkolok majd nekik aznap.

Jelenleg, a harmadik évben, Tedy csapata immár közel 50 fővel büszkélkedhet, akik közül többségük túlélt már egy stroke-ot (akárcsak Bruschi), illetve egy rokona vagy barátja érintett benne.

A futók többsége már kétszer indult. Talán egy vagy két ember az, akik mindháromszor részt vettek. Van ez a versenyünk, ami 26,2 mérföld, plusz még van ugye a Falmouth Road Race, ami ősszel lesz, de az csak 7 mérföld. Így, természetesen, sokkal több résztvevőnk van most ezen. – tette hozzá nevetve.

Szombat este a futók találkoznak Bruschi-val és feleségével, Heidi-vel, hogy részt vegyenek az „Ösztönzés éjszakáján”. Tésztát fogyasztanak majd (ami segíti a futók energia szintjének felemelését) és meghallgatnak néhány motivációs beszédet a meghívott szónokoktól.

Tedy csapata (Tedy’s Team) lett Bruschi kedvence a stoke-kal kapcsolatos figyelemfelhívó akciói közül.

További célom az, azon kívül hogy a bajnokságokat nyerjek, hogy csináljak valami különlegest, ami felhívja az emberek figyelmét fontos dolgokra. Nem nagyon volt korábban, ami a szenvedélyem lett volna. A stroke-om után viszont nyilvánvalóvá vált, hogy mi lesz az.

Egy dolog, amit sosem fog megtenni, ennek ellenére, hogy lefussa a maratont.

Nem. – mondja nevetve. Én a 8 másodperces sprintekre edzek (a foci pályán).

Bruschi visszaérkezett Foxborough-ba az elmúlt három hétben és pontosan ezt tette, edzésbe áll a 2008-as szezon előtti erő és kondicionáló program keretében.

Most kezdtünk igazán bele. Úgy vélem, hogy kicsit lassú a kezdés. Különösen azok után, ahogy befejeztük az előző szezont… Hosszú szezon volt, február elején lett vége, és mivel hosszú szezonod volt, kevesebb pihenőt kaptál. De most, belekezdtünk négy hete, a srácok nagyon keményen dolgoznak és ismét belevágunk a harcunkba a győzelmekért.

Az elkövetkezendő hetekben, Bruschi megismerkedik Victor Hobsonnal, akit a hónap elején szerződtetett a Jets-től a Patriots.

Nem ismerem őt személyesen. Ma találkoztam vele először. - ismerte el Bruschi. Itt leszek mindig, és úgy tűnik ő is itt lesz. Így mindkettőnknek érdeke, hogy egy nagyon jó munkakapcsolatot kialakítsunk már itt az elején.

A kapcsolatok nagyon fontosak Bruschi számára, mint a Tedy csapat minden tagjának, akik így vagy úgy, kötődnek a stroke egy túlélőjéhez. Hisz abban, hogy a kötődés az, ami segíthet azoknak akik elszenvednek egy stroke-ot – még azoknak is, akik Bruschi-hoz hasonlóan teljesen helyrejöttek – folytatni a gyógyulási folyamatukat.

Azt kívántam mindenkinek, hogy ismerjék meg egymást. – mondta. Kapcsolatok alakultak ki, barátságok születtek a csapat által. Ez nagyon gyógyító tud lenni.

Boston Maraton

Táv: 26.2 mérföld – 42,195 km

A Boston Marathon az olimpiai maratonfutás után a legnagyobb hagyományokkal rendelkező maraton. Minden évben a Patriot’s Day-en, április harmadik hétfőjén rendezik meg. Idén április 21-én.

Az első futást 1897. április 19-én tartották, csaknem egy évvel az 1896-os athéni olimpia után.
A férfi és női győztes fejenként 150 ezer dollár kap a 796 ezer dolláros pénzdíjból. A versenyre mintegy 25 ezer indulót várnak.
Mindhárom adat új rekordot jelent a verseny 112 éves történetében.

A 25 ezer induló között ott lesz Lance Armstrong is, aki rákbetegeket segítő alapítványa javára gyűjt pénzt. A hétszeres Tour de France-győztes kerekpáros már kétszer teljesítette a New York Marathont, tavaly 2:46:43 óra alatt futotta le a 42,195 kilométert.

Térkép

Források: www.patriots.com, Wikipedia, MTI

10 hozzászólás:
  1. a5

    nem ide tartozik de Armstrong ideje valami elképesztő…

  2. viito

    Armstrong vérmintái is valami elképesztőek voltak :(

  3. a5

    hát igen, benne aztán volt minden…
    de a 2.46 még egy robottól is durva :)

  4. FeGa

    Ha egyszer ott leszek lefutom isnetengemúgyse’.

  5. dady5

    Tedy Egy félisten !!!

  6. viito

    háromnegyed, és nincs több kérdésem :D

  7. dady5

    Ok

  8. Szabotomy

    Seau 1 korábbi nyilatkozata óta Bruschi az arcát látom a logókon.—>Mr. Patriot

    http://imagecache2.allposters.com/images/pic/TRND/FP4115~New-England-Patriots-Posters.jpg

    Azért valljuk be!Hasonlít! :D

  9. pat68

    Ahogy így mosolyog, tényleg hasonlít! :-D

  10. Crunker

    akkor rá offolok az offra.
    Kevesen tudják,de Armstorng elöször triatlonozott, nem véletlen tőle ez az idő. Versenyt versenyre nyert triatlonba,amikor édesanyja szponzort keresett neki és a msotani edzője felfigyelt arra,hogy ez a triatlonos srác jobb bicós,mint az amerikai válogatottból bárki. Nos így lett LAnceből bicós,de egész életlében rengetegett futótt, bár ez az idő tényleg nagyon erős.

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj! (/Regisztráció)