Menetrend
Szavazás

Ups & Downs - 16. alapszakasz mérkőzés: New York Jets

2019. 01. 01. 19:10
Szerző: Increay
Kategória: Cikkek, Meccsek
Vasárnap a New England Patriots a New York Jets elleni győzelemmel búcsúztatta az alapszakaszt és a 2018-as évet. A tét a pihenőhét kiharcolása volt és szerencsére egy percig sem forgott veszélyben a győzelem, 38-3 lett a végeredmény. Lássuk, kik kerültek az UP-ba és DOWN-ba!

UP

Trey Flowers: Flowers ismét megmutatta, milyen fontos láncszeme ennek a védelemnek. Többször is odaért Sam Darnoldhoz, ráadásul a második negyedben volt egy kiharcolt fumble-je is. A rájátszásban is szükség lesz erre a játékra, amivel jó alkupozícióba kerülhet új szerződését illetően.

Elkapók: Az elkapókra ezen a meccsen nem lehetett panasz, jó százalékban kapták el a feléjük dobott passzokat, ebben főleg Dorsett volt a kiemelkedő aki 5/5-tel, 34 yarddal és egy touchdownnal zárta a meccset. Hoganre is több szerep hárult, többször megtalálta Brady őt is, egy touchdowntól azonban "megfosztotta" az elkapót - túl magasan dobta a labdát, így az elkaphatatlan volt.

Stephon Gilmore: Gilmore hétről hétre bizonyít, igaz a Jets elkapósora a gyengébbek közé tartozik. 2 leütött labdát is jegyzett, végig tapadt az elkapókra - esélyt sem adva szinte az elkapásra.

Tom Brady: Bár Brady nyújtott már ennél sokkal jobb teljesítményt is, számomra most az UP-ban a helye. Végre többet láttuk a tavalyi játékát, remekül passzolt, könyörtelenül kihasználva az ellenfél hibáit - a rájátszás előtt ez mindenképp jó előjel, bár illik ezt is módjával kezelni.

DOWN

J.C. Jackson: Az újonc corner az elmúlt hetekben rendre az UP-ban szerepelt, most azonban nem játszott jól. Több passzt is elkaptak mellette, ráadásul neki volt a legtöbb szerelése a Patriotsból - ez egy cornerbacknél nem igazán pozitív hír. Az elmúlt hetek alapján nekem a Jets elleni játéka csalódás volt - bár nyilván egy újonctól nem várható a folyamatos jó teljesítmény.

Trent Brown: A baloldali tackle sem élete meccsét játszotta, többször bajba került, holdingot is fújtak rá a zebrák.

Hozzászólások

2019. 01. 01. 19:30
palesz42
Up:
- White: jómunkásembör, egyszerűen mindig ott van és teszi a dolgát. Nem mellesleg nagyon jól vigyáz TB12-re a blitzeknél.
- JE11: minden (is) csinált, elkapott, blokkolt, futott. Imádom az odaadását.
- Joe Thuney: az összes snap-pen pályán volt a szezonban, az kemény!
- ahogy Guy utolérte Darnold-ot, az csodás volt.
- Dorsettet külön kiemelném, mert mindent elkap a pasi!!!
2019. 01. 01. 20:40
szeszmoi
2019. 01. 02. 16:26
Julian12Brady
JE11 két évre aláírt!!!
2019. 01. 02. 18:35
mammut
Honnan az értesülés?
2019. 01. 01. 20:17
nikos1976
Néhány gondolat az új év első napján:

- ez a játék elég volt ahhoz, hogy majdnem első kiemeltek legyünk, sőt gyakorlatilag ha nincs Miami azok vagyunk
- kevés szó esett arról, hogy ellentétben a tavalyi évekkel idén nem hemzsegünk a sérültektől és gyakorlatilag egészséges csapattal mehetünk a playoff-ba
- A jövő évi sorsolás nem nehéz, könnyebb mint az idei, csupa olyan csapattal aki fekszik nekünk. Simán meglehet a minimum 12-4 es szezon de most azt mondom ennél is jobb lesz. Otthon verünk mindenkit max 1-szer kikapunk, idegenben meg szokás szerint leszívunk Miamiban meg még 1- vagy 2 helyen
- Szerintem Hightower fizetését megkapja Flowers ő meg vagy megy vagy marad kevessebbért, Gronk visszavonul vagy marad sokkal kevesebbért és ugyanez lesz DMC sorsa is, valamint Brady szerződése is át lesz strukturálva így a fizetési sapkával se lesz nagy gond. Ergo nem leszünk rosszak jövőre sem.
BÚÉK everybody. GO PATS
2019. 01. 01. 20:57
hopi46
TB UP-ja kivételével a többivel egyetértek.
TB nem játszott szerintem kiválóan, legfeljebb elfogadhatóan/jól?, pedig gyakorlatilag nem volt ellenfél a Jets védelem. A hosszú passzait túl/fölé dobta, gyakorlatilag egyik sem sikerült.
2019. 01. 01. 21:52
palesz42
Szia!
Most nem értek egyet: ha valaki 4 TD-t dob, 73%-os pontossággal, akkor az UP. Felüldobta Hogant a red zone-ban, igaz. A hosszú passzok között viszont volt olyan, ami elkapható volt, pl. ami az oldalvonal mellé érkezett Hogannek, csak a védő (Adams) zavarórepülést végzett, és nem lett meg. Az tökre pontos volt.
2019. 01. 01. 22:11
hopi46
Természetesen tiszteletbe tartom a véleményedet, csak Nekem az UP kiválót jelent.
A "sok" hosszúból egy? 20 yardosnál hosszabb egy se sikerült, pedig végig komfortosan játszhatott. :(
GOAT-ot GOAT mércével...és így Nálam legfeljebb jó volt. :)
2019. 01. 01. 23:00
Brev
Egyet értek, veled. Tegyük hozzá, az utóbbi évtizedben olyan jó világ volt ránk, hogy TB személyében GOAT teljesítményt már abszolút természetesnek veszem, pedig nem lenne szabad. Mind enesetre ennek tükrében az utolsó 4 alalpszakasz meccsen tőle szokatlan módon hajított főlé jó néhány paszt ami már már szemét szúró volt. GO PATS
2019. 01. 02. 00:16
loop80
Ne vitatkozz, főleg ne hopi46-tal! Egy 133.8-es QB-rating az épp' hogy kettes alának felel meg, 1-től 5-ig osztályozva? Adott a Jets ellen TB 10 TD-passzt? Nem. Volt rossz passzkísérlete? Persze, ráadásul egynél is több!!! Minden más csak magyarázkodás, Brady teljesítménye egyértelműen "down" volt a meccsen.
2019. 01. 02. 00:18
loop80
* 1-től 5-ig osztályozva. PONT.
2019. 01. 02. 00:39
hopi46
Össze-vissza dühöngsz és gúnyolódsz, ráadásul olyan igaztalanokat írsz, amit Én nem mondtam. A kiváló és a jó közötti különbséget taglaltam a véleményem szerint. Ha Neked UP, akkor írd azt...
Nekem egy fogalmatlan ellenfél ellen az említett PR nem mond sokat. TB "piros trikóban " játszhatott...
2019. 01. 02. 11:30
zsolt75
Egy lélekvesztett csapat elleni edzőmeccsen...
2019. 01. 02. 11:49
loop80
Te vagy az oldal örök pesszimista megmondóembere, bárhogyan is magyarázod a dolgot, haver! ;)
2019. 01. 02. 12:23
Alpok
Méltatlanul és alaptalanul bántotad Hopit! Nyugi! Egyébiránt a pesszimisták reális optimisták!
2019. 01. 02. 14:03
hopi46
Neked meg ez a rögeszméd! Increay UP-ba "rakott" 5 játékost és Én egyet túlzásnak tartottam. Mi van?
2019. 01. 02. 14:40
vodka03
Dorsett a 34 yardjával nem szúrja a szemed? Szerinted az kiváló teljesítmény volt ellentétben TB-vel?
2019. 01. 02. 15:05
hopi46
5/5 34 yard 1 TD, 2 carry 16 yard, ebből az egyik futás first down. Mi a probléma?
Dorsett a legjobb elkapónk 76,2%-al.
2019. 01. 02. 15:08
vodka03
TB meg a legjobb irányítónk 250 yard 4TD, 0 INT, 133.8-as QB rating. Mi a probléma?
2019. 01. 02. 15:33
Touchdown Tom
TB12 idei eve gyengebb, mint a tavalyi, amikor alapszakasz MVP lett(!), de ez a gyengülö elkaposzekcio szämläjära irhato. Nincsen szeparälodni kepes elkaponk a vonal mellett (ez kb R. Moss ota nincs megoldva), nincs olyan se, aki sebessegböl megnyujtanä a pälyät (B. Cooks) es nincs egy ligaelit TE-nk sem (az elmult 8 evben kb Gronk).
2019. 01. 02. 15:34
Touchdown Tom
akkor senkit se rakjunk up-ba?
2019. 01. 02. 13:09
Khaspoo
Ne feledjük el, hogy egy irányító minden offense playben így-úgy benne van, ezért a nagy számok törvénye alapján hibázni fog többször is. Ha egy elkapó teszem azt rossz route-ot fut, az lehet, hogy semmilyen nézőnek nem tűnik fel, ellenben, ha az irányító csak egy picit is fölé dob, lehet mondjuk azért, mert az elkapó nem futott tovább, az mindenkinek szemet szúr. Úgyhogy, ha 4TD 0Int mellett, 73%-os passzpontossággal se kerül Brady az UP-ba, akkor már valószínűleg sosem fog, hacsak legközelebb nem csukott szemmel bal kézzel svédcsavarral fog egy 90 yardos TD passzt adni Develinnek.
2019. 01. 02. 13:13
Khaspoo
Amúgy a Dorsettnek kiosztott futás közbeni erős és pontos passza az end zone sarkába szerintem megéri, hogy idén ElŐSZÖR Brady is UP-ba kerüljön.
2019. 01. 01. 21:15
NB2
A PO-ban Trent Brown lesz a gyenge láncszem...
2019. 01. 02. 14:25
Lalika
A PO-ban bárki gyenge láncszem lehet. Egy benézett passz siettetés. Egy rossz passz. Egy elejtett labda. Egy rossz védekezés. TB-n át bárki kifoghat egy rossz pillanatot ami döntő lehet. Lásd JuJu, egy szaros fumble mert jól érkeztek a védők és mész is a levesbe az egész éves elit játékoddal egyetemben.
2019. 01. 01. 23:40
roik092
Trey Flowers megtartását valahogy meg kellene oldani. Brady és Gronk mellett a legjobb és legértékesebb játékosunk. Abszolút elit passzsiettetővé érett nálunk. Annak idején Chandler Jones megtartásának is nagyon örültem volna annak idején, az nem jött össze, remélem Flowerst nem engedjük el. Ha maradt volna, akkor Flowerssel pusztítók lettek volna :) Inkább ő maradt volna, mint a sérülékeny Ht, de HT-nál Collinst is jobb képességűnek tartottam(naná, hogy ő is elment :D )
2019. 01. 02. 00:23
Burkus
Kizárt, hogy mi 20 milla körüli pénzt adjunk egy pass rushernek, ismerve a csapat hozzáállását a kérdéshez. (Mivel Mack 23,2 milliót kapott, ha jól emlékszem, a cap pedig emelkedik, ekörüli ajánlata biztos lesz.) Jobb szokni a gondolatot, hogy draftolni/kukázni kell egy új játékost. Chandler Jones is jól elvan a teljes sikertelenségben a giga fizetéssel.
2019. 01. 02. 00:43
hopi46
Chandler Jones, mint játékos, azért messze van a sikertelenségtől, idén 13 sack!
2019. 01. 02. 01:43
pats4ever
A teljes sikertelenség gondolom a csapata teljesítményére vonatkozott.
2019. 01. 02. 02:01
kisdef
Igen, hozta a szokásos formáját, azaz a végére elfogyott. Az első 12 meccsén 12 sack, az utolsó 4 meccsén pedig 1 sack és ezen kívül nulla QB hit 90% körüli snap count mellett.
2019. 01. 02. 13:00
Arnold Patsenegger
Lehet a szezon végére a csapattal együtt a motiváció is elfogyott.
2019. 01. 02. 16:15
kisdef
Az már a 4. fordulóra elfogyott.
2019. 01. 03. 10:23
mgabor74
Főleg úgy nem fognak giga pénzt adni Flowersnak, hogy a 2019-es draft éppen passzsiettetőkben és cornerekben lesz erős állítólag. CB szerintem most éppen nem kell a csapatnak, QB állomány meg gyenge lesz a drafton, így jöhet esetleg korán egy passrusher (tudom kellene WR, DT meg talán LB is, meg még ki tudja hogy alakul). Mondjuk az is megeshet mint idén a szabadügynök safetykkel, hogy a draft erőssége miatt lemegy a szabadügynök passrusher árfolyam, és akkor lehet esély a megtartásra.
2019. 01. 03. 14:22
vodka03
Egyáltalán nem erős a 2019-es draft CB-ek tekintetében. DT-EDGE, ami elit, a WR iszonyat mély, bár top end talent nem igazán van, illetve a TE csoport is megint bitang lesz, főleg, ha a maradék underclassmen-ek is jönnek a draftra. QB class iszonyat gyenge és nekem a LB meg a S sor se tetszik annyira, eltekintve néhány prospect-től.
2019. 01. 03. 15:43
mgabor74
Akkor a CB-t lehet elhallottam, mert úgy emlékszem a Trashtalk-ban mondta valamelyik a srácok közül. Most hogy említed a TE dolgot valószínűleg arra is kell majd húzni, mert ugye Gronk a visszavonulás küszöbén áll. Ez már megint nem lesz egyszerű.
2019. 01. 02. 01:57
Rob Donkowski
Miért olyan nagy baj, hogy Jacksonnak volt a legtöbb megszerelése? Az jobb lett volna, ha még azt se csinálja meg?
2019. 01. 02. 05:19
Lucius
2019. 01. 02. 08:27
dravait
Az UP lista még bővíthatő. :)
UP: JE11 talán nem annyira éles, mint régen (bár én ezt is kétlem), viszont a hasznossága és a maximális odaadása megkérdőjelezhetetlen. Kellett ez a szezon ahhoz, hogy a éles meccseken visszataláljanak az összhanghoz.

A Hogan-féle elmaradt TD passzról nekem az a véleményem, hogy ott Hogan állt egy méterrel beljebb, ezért nem tudta elkapni, centikkel ment fölé. Szeritnem Brady nem oda várta, hanem kicsit kijjebbre, ott viszont csak ő kaphatta volna el.

És hát a legfőbb DOWN, amivel Scar mesternek muszáj valamit kezdenie: Trent Brown feltűnő hullámzása. Tegnap ismételték a Bears meccset, Khalil Macket végig semlegesítette Brown. Persze Mack bokája nem volt százas, de ettől még félelmetes passrusher, és Brown gyakorlatilag kiiktatta. Aztán a következő meccseken egyre többször jelentett időnként komoly likat támadófalban. Aztán megint beton, majd újra szita. Ez nem maradhat így, komoly veszély így Bradyre.
2019. 01. 02. 12:47
Pat Patriot
hopi46! Ha így nézzük, akkor minden jó teljesítményt lehet degradálni. Ha mondjuk Gronk a liga leggyengébb passzvédelme ellen leszedett 150 yardot, és elkapott 2 TD-t, azért kiemelték. Ha a védelem kevés yardon tartotta a kezdő QB-vel felálló ellenfelet, azért kiemelésre került. Egy gyenge támadófal ellen brillírozó passrushert, ha szerzett az illető 2 sacket, kiemeltek. És ha egy CB egy nem klasszis elkapóval szemben szerzett 1-2 labdát, szintén kiemelték.
Brady nyilván egy kevésbé motivált, egyébként is középszerű Jets ellen dobott 4 TD-passzt. Ettől még ez egy bőven átlagon felüli teljesítmény, még egy csúcsformában lévő QB-től is. És akkor bizony említsük meg, hogy Brady ebben az alapszakaszban messze nem játszott kimagaslóan. Ebben az esetben szerintem tegyük azt, hogy relativizáljuk a teljesítményét, és mondjuk azt, hogy önmagához, az idei formájához képest UP volt. Ha a 4 TD-je mellé lett volna 3 INT is a lőlapján, nyilván más a helyzet. De szerintem az nem lenne normális világ, amiben egy QB egy 4 TD-s, 0 INT-es, 133.8-as ratinges meccsel kimaradna az UP-ból.
2019. 01. 02. 13:41
wolandrules
Eleinte azt hittem, hogy hopi46 trollkodik, de nem... Chaten még durvább, folyton Bradyt fikázza. Olyan ez, mint amikor egy jó csajra mondják, hogy "ezt is unja valaki", vagy "ez is büdöset szarik". Mi lesz vele, ha Brady visszavonul? :)
2019. 01. 02. 14:50
hopi46
Én ott a QB tevékenységét "minősítem" a pillanatnyi benyomásom alapján, mint sokan mások is. Hogy azt TB-nek hívják éppen, és? Ha más lesz akkor majd azt... Nekem nem TB van a "házi oltáromon", hanem a csapat...
2019. 01. 02. 14:42
hopi46
Kedves Pat! Örülök a higgadtságodnak és a tárgyilagosságodnak. Ezt a mondatrészedet el tudom fogadni. "...az idei formájához képest UP volt."
(Tudod csak azt nem értem, amennyiben a PR-t valahogy figyelembe kell venni, akkor a Steelers elleni 89,9-el meg miért nem volt DOWN?)
A világ meg már régóta nem normális, Te is tudod! :)
2019. 01. 02. 16:22
palesz42
Szerintem a vita alapját az képezi, hogy ez az Up/DOWN nem objektív. Számtalan megközelítése van:
- a játékos alapvetően befolyásolta az eredmény kialakulását
- önmagához képest fejlődést mutat
- kiemelkedő statisztikát hozott
- sorsfordító momentumot okozott
- akármi

Nagyon sokszor elrugaszkodik a statisztikáktól, tele van szubjektív elemmel (pl. TB12 esetében a 4 TD már nem kiemelkedő, de 34 yarddal már lehet valaki UP). Mindössze nekünk, szurkolóknak szól, szeretjük látni, hogy mások ("szakértők" vagy szakértők) is hasonlóan látták a meccset.
Én egyébként a szikár statisztikában sem hiszek, vannak olyan elemek, amiket abban sem lehet megfogni (győztes mentalitás, a csapatra gyakorolt hatás, momentumok stb.). És a statisztikai mutatók sem érltelmezhetők önmagunkban, ld. pl. idén TB12 INT-jeit. Több, mint a fele az elkapó hibája volt.
Én pl. örömmel látom, hogy E. Roberts-sel jobb a futás elleni védekezésünk, fejlődni látom, remélem egy HT szerű folyamat kezdetét látjuk:)
2019. 01. 02. 16:39
Increay
Igen, a lista teljesen szubjektív, ráadásul idéntől már nem Mike Reiss gondolatai vannak fordítva, hanem a saját véleményem írom le. A megközelítéseknél jól leírtad, hogy milyen szempontok alapján "értékelek":) pl. J.C.-nek most már egyre többet kell mutatnia, vagy konzisztensen jó játékot. Nyilván nem szabad az én meglátásaimat készpénznek venni, hiszen nem vagyok sem Reiss, sem más kinti szakértő:) az Ups cikkek mindig is arról szóltak, hogy "vitatkoztunk", mindenki leírta a saját meglátásait és ez így is van jól:)
2019. 01. 02. 16:53
palesz42
Úgy-úgy, és köszönöm, hogy van vitaindító:)
2019. 01. 02. 17:24
hopi46
Nagyon jól csinálod ezt a rovatot és örülök, hogy változtattál, azaz a saját véleményedet írod.
2019. 01. 02. 17:33
hopi46
Tökéletesen egyetértek, amit lényegként leírtál: a lista szubjektív! (azaz nem pesszimista és/vagy optimista)
És valóban igazad van, a szempont "akármi" is lehet. :)
2019. 01. 02. 18:09
palesz42
Én pl. UP-ba tenném, aki keményen szerel.
Szeretem a kemény, ütközős focit (meg az okosat is, amit mi játszunk:), azt éreztem az utóbbi időkben nálunk, hogy kicsit simogatjuk az ellenfelet. Valamelyik meccs kezdődött úgy, hogy egy oldalra menő screen passzt nem kapott el a RB, de E. Roberts lendületből érkezett, bumm. Na, az tetszett! Nálam pl. az előzmények (rengeteg elrontott szerelés...) miatt már ment is az UP-ba:)
2019. 01. 02. 20:02
Increay
Igen, ez a Vikings elleni meccs elején volt, az bennem is élénken megmaradt:) és utána kb egész meccsen harapott a védelem:)
2019. 01. 02. 20:20
Croaker
Mindenki rajtunk kívül azt hitte, hogy micsoda kemény csávó a Roberts. Csak mi tudtuk, hogy vagy mindig korán érkezik (és/vagy melléfut), vagy lemarad :)))
2019. 01. 02. 22:22
hopi46
A mai edzésen a megfigyelők szerint nem volt jelen D.Allen, DMC és Develin (a felesége szült, gratula!). Hollister részt vett, de rendkívül óvatosan mozgott. (Patspulpit)
Hozzászólás a(z) Ups & Downs - 16. alapszakasz mérkőzés: New York Jets bejegyzéshez