Menetrend
Szavazás

Ups & Downs - 2. alapszakasz mérkőzés: Jacksonville Jaguars

2018. 09. 17. 13:00
Szerző: Increay
Kategória: Cikkek, Meccsek
A tavalyi AFC-döntő visszavágójára került sor vasárnap este, ezúttal a Jacksonville Jaguars otthonában. A mérkőzésen óriási meleg volt, 35-36 fokos hőségben kellett a játékosoknak pályára lépniük, ráadásul a hőérzet még ennél is melegebbet mutatott. A mérkőzés elején a hazai csapat mindenben felülmúlta az enerváltan játszó New England Patriots csapatát, akik bár a második félidőre összekapták magukat, ez már nem volt elegendő. A Jacksonville visszavágott a januári vereségért, 31-20-ra győzedelmeskedett. Nézzük, kiket érdemes kiemelni a játékuk miatt!

UP

James White: Ismét megmutatta, lehet rá számítani. 7 elkapása volt 73 yardért. Ő volt a fény az éjszakában, akárcsak az Atlanta elleni Super Bowl első részében; ez azonban most sajnos nem ért győzelmet.

Jacob Hollister: A fiatal TE a Houston elleni meccset még kihagyta, ma azonban pályára lépett, az első drive során volt is egy szép elkapása. Hollisterről az edzőtábor alatt pozitív hírek érkeztek, Bradyvel remekül megtalálták az összhangot. Ha folyamatosan tud fejlődni, akkor szép jövő előtt állhat.

Stephon Gilmore: Donte Moncrief touchdownjánál ő védekezett az elkapón, talán ha visszanéz, nagyobb esélye lehetett volna megakadályozni az elkapást. A meccs második részére feljavult a játéka, szorosan fogta a vele szemben álló elkapókat, ráadásul egy fumble-t is kiharcolt. A mérkőzés után elmondta; ez még csak az alapszakasz második hete, nincs kész csapat az NFL-ben ilyenkor, fejlődni kell még.

DOWN

Eric Rowe: A másodikszámú cornernek nem volt jó napja, két drive után lecserélték, a helyére pedig Jason McCourty állt be. Keelan Cole kétszer is megverte egymás után a második drive-ban; először egy fantasztikus egykezes elkapás során, a másodikból pedig touchdown született. Rowe-nak össze kell magát kapnia, hiszen ahogy láthattuk, könnyen a partvonal mellett találhatja magát.

Ja'Whaun Bentley: Azok után, hogy a Texans ellen az egyik legjobb védő volt az újonc linebacker, ma közel sem teljesített ennyire fényesen. A rövid passzoknál előjöttek a hiányosságai, az első negyedben pedig nagyot hibázott: egyedül futott Bortles irányába, de túl nagy sebessége miatt nem tudta sackelni a Jaguars irányítóját-

Dont'a Hightower: Hightower nagyon lassúnak tűnt a mérkőzés folyamán, ezt egyébként néha múlthéten is látni lehetett. Lehet, hogy csak a nagy meleg miatt volt ennyire enervált, mindenesetre nem festett jól. A második negyed végén, Bortles a futóhoz passzolt, Hightower pedig érthetetlen módon hátralépett, ezzel first downt ért el a hazai csapat.

Adrian Clayborn: Azok után, hogy a Houston ellen remekül működött a pass rush, ebből most semmi nem látszott. Claybornnál is előjöttek azok a hibák, amik már oly sokszor a tavalyi év során is a Patriots védőfalában; rendre túlfutott az irányítón, ezzel pedig Bortles előtt megnyílt az út a first downhoz. Aggasztó volt látni, mennyire nem tudtak odaérni az ellenfél irányítójához a Patriots játékosai, még akkor is, ha néha holding-gyanús esetek is voltak.

Forrás: ESPN

Hozzászólások

2018. 09. 17. 13:33
roik092
Érdekes egy meccs volt. Aludva rá egyet nálam a coaching staff mindenképpen down.

Imádom BB-t, de tegnap védő és támadóoldalon is lecoacholták??!! őket. A védelem egész meccsen gyenge volt. A 3. down-os védekezés bűnrossz, a passz elleni védekezés még rosszabb, a futás megállítás nem ment, a pass rush ugyancsak nem, a red zone védelem sem volt jó. Trey Flowers kivételével, aki elit passzsiettetővé érett nálunk, rajta kivül nincs igazán elit játékos a pass rushban. A Houston elleni pass rush teljesítményt kicsit beárazza a houstoni fal és az a tény, hogy az ezer sebből vérző Titans is elpicsázta őket.
A védelemben Gilmore volt fény az éjszakában, több jó mozdulattal és egy fumblellel. A többiek gyengék voltak, Van NOY teljesítményén dob az INT, de ott is inkább Bortles hibázott és szerencsénk is volt, de ezzel nem veszem el az érdemeit. A linebacker sor nagyon nem nézett ki jól. HT-nak sose a sebessége volt az erőssége, de tegnap még a szokásosnál is mackósabb volt. Bentley egyszerűen tegnap kevés volt. Sajnos látszik, hogy nem Chadler Jones, Collins, HT, Ninko van már a védelemben, képességeket tekintve sem. Remélem idén is összerántjuk őket.Az meg elképesztő nekem, hogy páran saját játékosuknak(Roberts) sérülést kívánnak. Szar játékos, de messze volt tegnap attól, hogy őt kelljen elővenni, de ha fent van az adott play-en, akkor lassan minden benyelt yardról őt tehet....

Támadóoldalon szörnyen hiányzott Amendola. Nem volt senki, akire Brady kulcshelyzetekben tudott volna támaszkodni. Gronkot nagyon fogták. Hogan kevésbé slot játéko, tehát Dorsett maradt. Itt csak White-ot lehet kiemelni, a többiek nem voltak igazán jók. A támadófalat még megemlíteném pozitívan, jobbak voltak, mint vártam. Sajnos azonban kulcshelyzetekben nem tudtak teljesíteni. (PÉldául a fumble, vagy 1. driveban 3. és 7-nél Bradyre olyan erős nyomás jött, hogy inkább azonnal kidobta a labdát outra)
A coaching itt is gyenge volt, hiába kiabált McDaniels. Számomra érthetetlenül erőltettük a nem működő futást és nem találtunk olyan sémát, ritmust, amellyel stabilabban tudtunk volna haladni.(Ilyen a jags-nél volt sajnos)/Fura, hogy nincs down-ban egyetlen támadójátékos sem.

Ezzel együtt az INT után ezt a meccset meg lehetett volna fogni, de nem volt meg ma bennünk a szükséges felkészültség, az ellenfél egyszerűen felkészültebb volt és jobban haraptak.

Ehhez jött, hogy el kell ismerni, hogy Bortles ihletett formában játszott és ehhez jött Cole, akinek szinte minden összejött. Ilyen körülmények között, nagyon nehéz lett volna a magunk javára fordítani a meccset. Felejtsük el, a legfontosabb, hogy a sérültek meggyógyuljanak.
2018. 09. 17. 15:38
piszkosfred
+1
Minden mondattal egyetértek.
2018. 09. 17. 16:33
hopi46
Bortles nem ihletetten, hanem zavartalanul játszott, mint amikor az edzésen piros trikó van rajta. Nagy különbség!
2018. 09. 17. 16:54
palesz42
Azért azok a dobások nagyon rendben voltak. És többször is volt olyan, hogy érkezett a nyomás arcba, de jól passzolta ki a futónak. Kettős érzés volt nézni a játékát:)
2018. 09. 17. 17:19
hopi46
Természetesen Bortles egész jó QB, nem utolsó sorban azért, mert ismeri az előnyeit és korlátait.
2018. 09. 17. 14:34
Solymi81
Nézzük a jó oldalát, egy hiányos csapattal, enervált játékkal is volt esély a nyerésre.
Coughlin és a Jags staff megmutatta, hogy mit tud, adtak egy jó alapot, hogy min kell javítani és hogyan is néz ki egy PO(?) csapat ellen játszani.
2018. 09. 17. 16:45
hopi46
Mi az hogy "hiányos csapattal"? A következő ember előre lép "nfl-elv" alapján ilyen nincs, legfeljebb gyenge depth van.
2018. 09. 17. 16:49
daelaci
Ráadásul minden csapat hiányos, a Jacksonville is az volt.
2018. 09. 17. 15:51
InfiniteLoop
White: "... akárcsak az Atlanta elleni Super Bowl első részében ..." - meg tulajdonképpen az egész meccsen. Azon a meccsen nem TB érdemelte az MVP-t, bár kétségtelen, hogy nélküle nem jött volna össze. ;)
Gilmore: Szerintem abban a helyzetben nincs visszafele nézegetés, mert vagy a labdát nézi (pár tized veszteségért), és akkor ellép az elkapó, mert nem látja; vagy az elkapót figyeli, és akkor talán le tudja a szeméről, vagy a mozgásából olvasni, hogy jön-e a labda vagy sem. Neki nem megfognia kell, hanem megakadályoznia, hogy az elkapó birtokba vegye a labdát. Ahhoz meg elég ha jó ütemben felugrik és hadonászik.
2018. 09. 17. 15:52
Increay
Azért a negyedik negyedben már "mindenki" jól játszott:)
2018. 09. 17. 16:09
hopi46
Az első benyomás cikkhez nem írtam semmit...
Nem a vereség miatt vagyok "szomorkás", mert egyikként ezt áraztam be, hanem pl. azért, mert White kivételével UP-ba senkit sem raktam volna, azaz konzisztens és/vagy kiugróan jó teljesítményt senkitől sem láttam. (Még a két "kisfiam" se volt különösen feltűnő tegnap pedig a
2018. 09. 17. 16:24
hopi46
"számaik" nem rosszak Hollister 3/3 35 yard, Dorsett 7/5 44 yard) Kedvetlen, szürke, "gyenge fizikumú", lassú, időnként kimondottan ügyetlen játékosokból álló (ld. pl. Bentley "elrepülését", Roberts mit kapott volna egy ilyenért...Patterson hanyatt esése stb.), fantáziátlan, sőt néha kimondottan fegyelmezetlen/szervezetlen csapatot láttam, amelyik a néhány kedvezően alakuló momentumát sem tudta jól kihasználni. Örülök, hogy legalább a katasztrofális vereséget elkerültük, noha az 1. félidő után ennek is meg volt az esélye.
Többet ilyen játékot nem akarok látni irgum-burgum...
2018. 09. 17. 16:28
roik092
ÚrIsten Patterson, akkor nagyon ideg lettem....
2018. 09. 18. 17:23
Alpok
2018. 09. 17. 16:20
Farkas Joe
Bortles azt csinált, amit akart, akár rá is gyújthatott volna, annyira nem volt rajta nyomás. Egyébként remélem megvan már Belichick terve Josh Gordon megszerzésere, óriási szükség lenne rá.
2018. 09. 17. 17:22
somlo
Lehet fél kiló varázsgombáért meg tudjuk szerezni:)
2018. 09. 17. 17:50
hulith
A Browns nem véletlenül küldte el
nem hiányzik egy ennyire fegyelmezetlen
buta játékos de egy jó slot receveir
hiányzik de a Jags pass defense top 3 most aa ligában mindenkinek nehéz lesz ellenük.
2018. 09. 17. 18:00
cspeti98
Nem kell egy top5 WR, mert füvezett meg ivott (a teljesítményével ennek ellenére se volt gond)? Akkor gondolom 2007-ben Randy Mossra se volt szükség.
2018. 09. 17. 18:08
Iron_Condor
Lehet hogy Dolát mégsem kellett volna elengedni, most eléggé jól jött volna.
2018. 09. 18. 17:24
Alpok
2018. 09. 17. 20:23
fatman
én tényleg nem szoktam szidni a bírókat, de most azért volt 3-4 olyan eset, ami véget vetett a drive-unknak jogtalanul... :(
(pl Gronk visszahúzása, a neutral zone infr., stb...)
2018. 09. 17. 20:50
cspeti98
Neutral zone infraction csak akkor van, ha reagál valaki a támadóoldalon. Ott mi hibáztunk hatalmasat, nem véletlen, hogy BB utána percekig fejmosást tartott Kingnek.
2018. 09. 17. 21:02
fatman
fú! ez durva... nem tudtam, de érdekes... akkor ez csak egy olyan momentum volt, ami nagyon kevésen múlt...
és mi van azzal, amikor Bradít földre vitték, miután eldobta a labdát? most nézem a GB-MIN meccsen az szabálytalan volt...
2018. 09. 17. 21:15
takirob69
Úgy tűnik, hogy Josh Gordon nálunk köt ki

The #Patriots are getting close on a deal for #Browns WR Josh Gordon, source said. Not official yet but headed that way.
2018. 09. 17. 21:33
Burkus
Hozzánk jön a hírek szerint Josh Gordon.
2018. 09. 17. 22:06
Lucius
Nem szoktam negatív lenni, de most egy kicsit engedjétek meg, hogy az legyek. A holtszezonban Az elmúlt 15+ évben talán először, úgy éreztem, hogy nem erősödött a csapat, még csak esély szinten sem. Nem volt olyan igazolás, ami legalább belebegtette volna, hogy valaki komolyabbat fog "robbanni" idén az új szerzemények közül (frissen draftolt játékosok nálam eleve nincsenek benne ebbe a kategóriában). A védelembe tudtuk, hogy visszajön HT, és kb. ennyi pozitívum történt "Cserébe" persze Butler távozott a def. koordinátorral együtt. Az SB után ez azért nem sok jót ígért, de megszoktuk, hogy a védelem hozza a pontokat. Azonban most a támadók kifejezetten gyengültek. Már az idény előtt egyértelmű volt, hogy komoly problémák vannak WR poszton, cserébe elengedtük az elmúlt 10 év legjobb futóját, aki a csapatban játszott. Persze, lehet azt gondolni, hogy TB majd megoldja, de számomra érthetetlen, hogy sikerült így nekivágni az idénynek. Igaz, JE majd visszajön (de meddig bírja majd slotban, Amendola nélkül?), de őt leszámítva max közepesnek mondható elkapó gárdával indította útnak a csapa a GOAT irányítóját, ami számomra pazarlásnak tűnik. Szörnyű nézni (megint), hogy TB 170 cm-es RB-knek próbál hosszú passzokat hajigálni. Persze, van még egy Gronk is a csapatban, aki visszavonulni készült a nyáron, és évek óta nem tud végigjátszani egy szezont. Ettől még Ő Gronk, de hogy mennyi maradt a bestiából (és a lelkesedéséből), azért az kérdéses.
Röviden, van néhány nagy öreg a patsben, akik - szerintem - idén csak arra elegek, hogy bejuttassák a csapatot a rájátszásba (mert azért az meglesz), persze csak ha nem sérülnek le. De érzésre nincs meg az a plusz (már) bennük, ami az SB-hez kell.
Mindez csak megerősödött bennem a többi meccset látva. Olyan elkapók vannak, akik sztár QB-ket csinálnak, mert mindent elkapnak, ami feléjük repül. Olyan futók, akik önmagukban félelmetesek (legalább Adrian Petersont leigazolhattuk volna:)). Olyan védőket szereztek csapatok (pl. Mack a Bears-nél), akik meccseket döntenek el és minden play-ben veszélyt jelentenek az ellenfél irányítójára. A patsnél meg… maradt a "Brady majd megoldja" taktika. De nyugodtan cáfoljatok rám.
2018. 09. 17. 22:15
attnagy
Még szerencse,hogy az alapszakasz 2. meccse után szoktak bajnokot avatni.
2018. 09. 17. 22:31
Lucius
Már az első után is ezt éreztem, sőt, az első előtt is. Nyilván javulni fog a csapat és mint írtam, a rájátszás meglesz ebben s csoportban (ott meg bármi lehet,min tudjuk). De hiányolom azokat az új játékosokat, akiktől valami konolyabb pluszt várhat a csapat. De nyugodtan írd meg, hogy szerinted kitől várhatunk idén sokat az újak közül!
2018. 09. 17. 23:23
attnagy
A védelemben a front 7 erősödött. Ha nem is új, de a tavalyi évhez képest visszatért HT. Clayborn és Shelton erősítés. Bentley is pluszt ad ehhez a LB sorhoz, főleg, ha kicsit konzisztensebb lesz. Offense oldalon Trent Brown teljesen rendben van. Michelben is van potenciál. Illetve azt remélem nem kell ecsetelni, hogy mekkora plusz lehet Gordon, ha képes nem elszórakozni az utolsó utáni esélyét.
2018. 09. 17. 22:24
hopi46
NFL Network Insider Ian Rapoport reported the New England Patriots have finalized a trade to acquire Josh Gordon from the Cleveland Browns in exchange for a conditional fifth-round pick, per a source informed of the situation.
2018. 09. 18. 11:44
Julian12Brady
It was one game. We can’t win all of the time. Now it’s on to Detroit!!
2018. 09. 19. 00:52
hopi46
SNAPS WEEK 2:
Offense (61):
QB T. Brady 61 100%
LT T. Brown 61 100%
LG J. Thuney 61 100%
C D. Andrews 61 100%
RG S. Mason 61 100%
RT L. Waddle 61 100%
TE R. Gronkovski 58 95%
TE J. Hollister 14 23%
TE D. Allen 13 21%
WR P. Dorsett 56 92%
WR C. Hogan 55 90%
WR C. Patterson 27 44%
FB J. Develin 20 33%
RB J. White 34 56%
RB R. Burkhead 15 25%
RB S. Michel 13 21%

A fal végig pályán volt, Croston be sem állt. Allen kevés snap-je feltűnő, felére csökkent az amúgy sem sok múlt hetihez képest. Michel és Burkhead snap száma közel azonos.

Defense (71):
CB S. Gilmore 71 100%
CB J. Jones 56 79%
CB J. McCourty 53 75%
CB E. Rowe 17 24%
FS D. McCourty 68 96%
SS P. Chung 34 48%
S D. Harmon 37 52%
S N. Ebner 1 1%
LB K. Van Noy 64 90%
LB D. Hightower 45 63%
LB J. Bentley 30 42%
LB E. Roberts 16 23%
DE D. Wise 54 76%
DE K. Davis 53 75%
DE A. Clayborn 22 31%
DE G. Grissom 20 28%
DE T. Flowers 7 10%
DT L. Guy 41 58%
DT M. Brown 39 55%
DT D. Shelton 37 52%
DT A. Butler 16 23%

Rowe snap száma a negyedére csökkent a múlt hetihez képest, Davis és Wise snap száma kb. kétszeresére nőtt, valószínűleg Flowers korai kiválása miatt. Bentley-é is csökkent (talán a nagy repülése miatt?), Van Noy-é viszont nőtt.
JMC 9x többet volt pályán, mint a múlt héten (8%)!
2018. 09. 19. 10:41
Arnold Patsenegger
Sajnálom,hogy Hollister nem kapott még több lehetőséget. :/
2018. 09. 20. 20:09
hopi46
A ST munkájában 33 játékos vett részt. Legtöbbször:
WR M. Slater 64%
LB B. King 64%
CB J. Jones 61%
FS N. Ebner 61%
LB N. Grigsby 57%
DE G. Grissom 57%

JoJo ilyen sokszor tavaly egyetlen egyszer sem szerepelt.
Hozzászólás a(z) Ups & Downs - 2. alapszakasz mérkőzés: Jacksonville Jaguars bejegyzéshez