Menetrend

Ups & Downs – 4. mérkőzés

2015. 10. 12. 11:37
Szerző: lucas
Kategória: Cikkek
updownA pihenőhét után a New Endland Patriots lejátszotta a szezon negyedik mérkőzését idegenben a NFC East divízióban játszó Dallas Cowboys ellen. Az első félidő nem egészen úgy alakult, ahogyan a csapat és a szurkoló várták, Tom Bradyt nagy nyomás alatt tartotta az eltiltás után visszatérő Greg Hardy vezette Cowboys defense. Szerencsére Romo hiányában a Dallas támadójátéka sem működött, így a félidőre 13-3 arányú eredmény alakult ki. A második játékrészben azonban már Pats stílusú támadásokat is láthattunk, a falproblémát sikerült megoldani, és a futás is működött Dion Lewis által. Végül - ha nem is olyan impozáns játékkal - mint a korábbi fordulókban-, de magabiztosan szerezte meg a 30-6 arányú győzelmet a csapat.

Azok után, hogy a második negyedben leszegett fejjel előretörve elérte a célterületet, Tom Brady hasonló módon ünnepelt, mint ahogy Rob Gronkowski szokott. Látszott rajta, hogy nagyon feltüzelt állapotban van, és nagy feszültség szakad ki belőle. Több volt ez a megszokottnál?

Lehet, de ha visszatekintünk az előzményekre, akkor nagyon is érthető. A Cowboys védői ötször sackelték az első félidőben, és ő ehhez nincs nagyon hozzászokva. 16 éves karrierje során ez mindössze egyszer fordult elő, legutóbb 2001-ben a Bills ellen a 14. héten.

A korábban agyondicsért támadófal az első félidőben mintha a byweeken felejtette volna magát, és a Cowboys védői ezt kihasználva ihletett állapotba kerültek. Még szerencse, hogy a Patriots védői mellett a Dallas támadóinak sem termett sok babér, így a félidőre a sovány 13-3-as vezetés alakult ki.

Végül, ahogy lenni szokott, a Patriots rendezte a sorait, a második félidőre visszaállt a világ rendje. Bellichick a mérkőzés után elmondta, hogy a Dallas olyan felállásokat alkalmazott, amelyek meglepték a csapatot. Minden elismerés Josh McDanielsnek, hogy olyan változtatásokat tudott eszközölni, amellyel kezelni tudta a helyzetet. A defense teljesítményét is ki kell azonban emelni, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a meccs végül 30-6 arányú Pats győzelemmel zárult.

Mit is jelent ez? A Patriots a hatodik csapatként az idei szezonban elérte a 4-0-s kezdést, és most már minden figyelem a Colts elleni mérkőzésre irányulhat. Tekintve a körülményeket, és a Deflategate körüli felhajtást, biztosan nagy médiaérdeklődés veszi majd körül a vasárnap esti meccset.

Ami fájt: Két alapember sérülése: a kezdő linebacker, Dont'a Hightower, aki idáig nagyon meggyőző teljesítményt mutatott, és a védelem egyik alappillére volt, sajnos az első negyedben elhagyni kényszerült a pályát bordasérülés miatt. Ugyanez történt a kezdő bal oldali tackle-lel, Nate Solder-rel is, akinek a jobb könyöke sérült meg. Bár részleteket még nem tudunk, de sajnos nem kizárható, hogy mindketten hosszabb lábadozás elé néznek.

 Amit jó volt nézni: A frissen szerződtetett (helyesebben szerződést hosszabbított) Dion Lewis teljesítménye. Amikor ilyen nagy a nyomás az irányítón, nagyon fontos hogy a futójáték működjön. Úgy tűnik Lewis megérdemli, és meg is kapja a bizalmat, 43 snapben szerepelt szemben Blount 17-ével. A harmadik negyedikben elért elkapás utáni futott TD-je szenzációs volt, jó eséllyel pályázik a forduló játéka címre vele. Úgy néz ki, hogy a 3. downos RB szerepkörre megint kiváló embert talált a Pats, Lewis beleillik a Kevin Faulk, Danny Woodhead és Shane Vereen alkotta sorba.

És ami miatt aggódhatunk: Nem lesz egyszerű a sérültek pótlása, ha esetlegesen hosszabb távon nem számíthat rájuk a csapat. Bár a linebacker depht kiegészülve a héten igazolt Jon Bostic- kal viszonylag mélynek mondható, de Hightower egyértelműen a lelke volt az idei védelemnek. Az offensive tackle esetében viszont a pad is elég rövid, esetleg a gyakorló csapatból lehet felhozni embereket,  Blaine Clausellt vagy Cameron Fleminget.

Mivel az a cikk, amelyt az Ups& down forrásául szokott szolgálni,  még nem született meg, így én saját kútfőből a következőket írom:
 
Ups: Tom Brady. Dion Lewis, a védelem, a félidei változtatások

Downs: támadófal az első félidőben, főleg a vakoldalon

Srácok, bátran lehet kiegészíteni, és vitatni!


Hozzászólások

2015. 10. 12. 11:53
fatman
"Amikor ilyen nagy a nyomás az irányítón, nagyon fontos hogy a futójáték működjön."

erről dumálok már én is évek óta... ezért fontos, hogy legyen jó futónk... (vki ezen problémázott vmelyik topikban a napokban, mármint, hogy minek az... :)
2015. 10. 12. 16:22
hopi46
Jelentkezem, bár nem azt mondtam, hogy nem kell jó futó, hanem azt, hogy az un. "hosszúfutók" napja leáldozóban és a jövő az "elkapó futóké".
Változatlanul állítom, hogy van a mai korszerű játéknak megfelelő jó futónk, de pocsék volt az Ofal, főleg a két T, akik nemcsak TB-t, hanem a hagyományos futást is megállították volna.
19-szer futottunk (111 yard, 5,3 átlag), 27-szer passzoltunk, amiből 20 elkapás volt (ez igazán "kiegyensúlyozott"!) és Blount futott egy 34 yardosat is. A jelenleg vezető Seehawks futóátlaga 4,9, de az AP-s Vikingeké is csak 4,8,
Természetesen tiszteletben tartom a véleményedet.
2015. 10. 13. 08:30
fatman
:)
sztem nem te voltál, vki kifejezetten kétségbe vonta a futás értelmét nálunk, hogy majd TB megoldja... :)
az elmúlt években sokszor látszott, hogy TB nem mindig oldja meg, főleg idegenben, erős pass rush ellen, stb...
2015. 10. 12. 12:08
polo62
a legnagyobb up szerintem egyértelműen az edzői stáb. az első félidőben elég kilátástalannak tűnt a helyzet, főleg az első 3 meccs után. Hardy-t és Crawford-t nem tudtuk tartani, ha jól emlékszem lb blitzet is nyelt be Brady, talán Mclaintól(ezután a meccs után nagyon kíváncsi leszek a Brocos ellen hogy tudjuk majd megvédeni Brady-t)
viszont megint jött BB és a stáb, volt ideje TB-nek és tudjuk az mit jelent. Sheard óriási igazolás volt, és úgy alapjában az egész defense jól ült, még ha nem is Romo volt a túloldalon. DMC nagy tanár ott hátul, és ez kezd átragadni a többiekre is. Lewis TD pedig kegyetlen, 4 embert ültetett be, sokra viheti még ha így folytatja
2015. 10. 12. 12:13
cellranger
Egyetértek az előttem szólóhoz, annyival kiegészítve, hogy Edelman! Azért az TD nagy volt!
2015. 10. 12. 12:22
Burkus
Williamsnek kellett besegítenie Hardynál a tackle-nek, általában Cannonnek, ez volt a megoldás. Nekem folyamatosan nagy up Amendola, elképesztő jó blokkjai vannak, Edelman is azért tudott a szabad területre befutni a TD-jénél, ahova a passzt kapta, mert Dola a saját embere mellett az övét is megfogta.

Azért ez a tegnapi meccs ezzel a szerencsétlen kétbalkezes irányítóval jutalomjáték volt a D-nek. Nem is értettem, miért nem küldik be Cassellt, így ő is elkaristolt volna, de szerintem többre lett volna képes.

Solder sérülésének súlyosságáról nem akar beszélni a stáb, ami nem hangzik jól. IR-t is hallottam már emlegetni.
2015. 10. 12. 17:05
BaP
Most olvastam: Cassell hibásan van írva, mert ő igazából egy L, Weeden viszont 2 L :D

Szerintem nem játszott Weeden rosszul, remek volt a coverage, amit Patriciáék kitaláltak, nagyon nehéz volt ennyi, és ilyen elkapóval.

Hardy meg egy állat, tényleg nem lehetett, csak kettőzni, Von Millerék ellen kell valami ennél is jobb találmány.
Kellett ez az offense-nek, már kezdtük elhinni, hogy minden papsajt, de látszik, kell még itt dolgozni keményen.

Nem nagyon kedveltem a srácot, mára Amendola az egyik kedvencem lett, iszonyat hasznos tagja a csapatnak.
2015. 10. 12. 12:32
&ris
Weeden azért nem volt olyan rossz, hogy le kelljen cserélni, sem ezen a meccsen, sem az előzőeken... Kevés volt a célpontja, akiket így könnyű volt levédekezni, a futásra meg figyeltünk. Cassel sem tudott volna többet hozzátenni, sőt, megkockáztatom Romo se sokat Bryant nélkül. Maximum elvették volna a szegény Weeden önbizalmát. Szerintem.
2015. 10. 12. 12:56
Burkus
Elnéztem Eli Manningék meccsét a 49ers ellen, megint olyan mázlija van mint volt 2007-ben, lehet hogy jön a 3. gyűrű? :) "Masterful late drive" a sajtó szerint - dobott egy INT-t, csak földet ért a labda...

Vereen jól játszott, 8/86 yard és 1 TD.
2015. 10. 12. 13:22
fatman
"lehet hogy jön a 3. gyűrű?"
nagyon rossz vicc...
2015. 10. 12. 18:05
Bulow
A sorminta kijönne... Mindig akkor nyernek (és mindig ellenünk), amikor az alapszakaszban is összefutunk, vagyis 4évente..
2015. 10. 12. 13:39
loop80
Vereen 110 yardot hozott a dzsájencnek! Csak ODB szorgoskodott össze nála többet.
2015. 10. 13. 20:29
komzoz65
Vannak rossz érzéseim így a Giants kapcsán. 4. év van, és kimondva-kimondatlanul SB esélyesek vagyunk, és akkor Málészáj elkezdi nem lábon lőni magát. Ne legyen a Giants, ha lehet még a rájátszás közelében se! Nem kell a revans, jöjjön inkább a GB vagy az Arizona, vagy ami még jobb lenne a tavalyi SB újrajátszása !
2015. 10. 13. 21:48
bence.szel
Ettől a Giantstől, ha kikapnánk akkor meg is érdemelnénk. Nincs futójáték, nem jó a védelem és egy szem Odell Beckham kapkodja a labdákat...
2015. 10. 12. 13:00
Croaker
Nekem down még a negyedik negyedben a 3&1, Blount futás, seggreülés..Nem volt egész 1 yard, addig ment a szekér, simán átdőlt volna Brady-ahogy mindig. Ez a hívás azért furcsa, mert ahol Brady gyorsan nem fér át, ott a hátulról érkező Blount se. Ha meg szét tudjuk nyitni Blount előtt hogy átférjen, akkor átfért volna Brady is.

Oké, hogy már sok tétje nem volt, de azért mégis. 60 perc a mérkőzés.

2015. 10. 12. 13:21
fatman
aha... hát, ha mindegy, akkor inkább Blount sérüljön, mint Brady, főleg, ha már nincs tétje a meccsnek...
2015. 10. 12. 13:23
Croaker
Nem hiszem, hogy nagyobb a sérülésveszélye egy előre-dőlésnek, mint egy fal szétnyomásának kétfelé, és még azon átfutásnak.

Nem ugyanakkora a sebesség stb stb..
2015. 10. 12. 14:16
kolok
Csak az egyikben a fr. QB-dat kockáztatod,a másikban meg a 12 egy tucat futódat.Ennyi a különbség.
2015. 10. 12. 14:38
Croaker
Azért nem véletlenül a legsikeresebb QB Brady a sneakekben. Ha annyira de annyira életveszélyes lenne, akkor hagynánk a fenébe, és 10/1-szer használnánk. Inkább írnám a "már minden mindegy volt" számlájára. De lényeg:
30-6 ide :)
2015. 10. 12. 15:35
kolok
Pont így van ahogy mondod:Ha fontos meghúzzák,lsd a TD-nél.30:6-nál már nem volt fontos,nem is kockáztatták (nagyon helyesen)
2015. 10. 12. 16:08
max350
Sőt, lehet, hogy ennél a szitunál TB-nek már a pályán sem kellett volna lennie! Emlékszünk, hogy anno RGIII is játszani akart...
2015. 10. 12. 13:34
ArsnL
Csak jelezném, hogy a bal oldali sávban az eredmény rosszul van kiírva, mert nem hazai pályán játszottunk
2015. 10. 12. 13:46
loop80
3 jelenet is volt, ami nagyon extra: 1. Edelman TD-je, szőröstül-bőröstül(-Dolástul). ;) 2. Lewis TD-elkapása. Aki csak szembejött, bohóccá vált! 3. Edelman testcsele, a 2. negyed közepén. Wilcox úgy roskadt össze, mintha kivették volna a kezéből a járókeretét... :D
2015. 10. 12. 20:24
ArsnL
Clainborne volt az nem? 1/6-os pick :D
2015. 10. 13. 00:33
loop80
De, valóban ő volt Superman "áldozata". :) Jogos, köszi!
2015. 10. 12. 14:22
kolok
Sajnos mindkét T nagyon vakon volt,Soldert megette Hardy,de Vollmert is bántóan sokszor megverte Crawford,itt volt baj nem kicsi. Igazából az a baj,hogy nem nagyon látom,hogy ki fogja Soldert pótolni,ha kidől.A Cannon mint vakoldali T elképzeléstől nem vagyok odáig.Amúgy ez a mérkőzés megint nehezen értékelhető volt,mert a Dallas O absz impotens volt,főleg miután vezettünk és nem lehetett futni.Wittent dupláztuk és kb meg is haltak.Dobson megint eltűnt a süllyesztőben.
2015. 10. 12. 14:37
Croaker
Főleg mivel inaktív volt. ;)
2015. 10. 12. 15:37
kolok
Pont azért mondom,hogy eltűnt a süllyesztőben.Azért nem volt érthetetlen amit írtam ;)
2015. 10. 12. 14:26
orrrion
1/4-ed rész lement az alapszakaszból, arra továbbra is jó volt ez a simán megnyert mérkőzés, hogy a meglévő hibák szépen előjöjjenek. Solder hiánya fájó lenne, ettől függetlenül az O falba még sok munka kell, ha nem akarják, hogy mások is meglepetést okozzanak nekik. Szerencsére Brady jól tűrte a sack-eket, nem vesztette el a labdát, nem kapkodott. A 2-ik félidő már nyugisabb volt, de egy mérkőzés nem csak 60 percig tart, de az elsőtől kezdődik.
2015. 10. 12. 15:20
polo62
én nem mondanám, hogy jól tűrte, hogy ennyit ütötték. elég frusztrált volt, ezért is kellett nagyon az a bevetődés. mondjuk érthető, hiszen 3 meccsen alig értek hozzá, most meg 2 negyed alatt belegyalulták a műfűbe. ha esetleg Solder tényleg hosszú időre kiesne az nagy gond lenne, de előjönne a rotálás fontossága, hogy a többi O-linehoz képest nálunk elég sokan vannak játékban, így szerintem meglátszana Solder hiánya, de remélhetőleg nem jelentene végzetes problémát
2015. 10. 12. 16:42
orrrion
Rosszul fogalmaztam, úgy értettem, hogy egyrészt fizikailag jól elviselte őket, nem tudták megtörni, másrészt nem esett tőlük szét a koncentrációja.
2015. 10. 12. 15:31
Montesclan-pats
Azért a frusztráltság annak is köszönhető volt, hogy legalább 3 durva late hit-et kapott zászló nélkül. Bírók!
+ Mintha Hardynak azért csökkentette volna az eltiltását a főnök, hogy pihenten földbe gyalulja Bradyt.
2015. 10. 12. 15:38
kolok
Conspiracy theory :)
2015. 10. 12. 16:24
Montesclan-pats
Ok. a 2. vicc, de az elsőt csak én láttam rosszul ?
2015. 10. 12. 16:43
polo62
szerintem idén mi a late hit-re hideg vizet ihatunk, semmit nem fognak dobni bármit is csinálnak Bradyvel. Idén pont az lehet szerintem a legnagyobb esélyünk minél tovább jutni, ha a körülményekhez képest higgadt marad a csapat, mint pl a Bills ellen. a Hardy szál nekem is átfutott az agyamon, de az már tényleg sok lenne
2015. 10. 13. 09:21
csasziqf
Nem csak a 'late hit' call-ok amiket nem hivtak be a Dallas ellen, hanem rengeteg aljas huzasuk volt....

Ami nalam kiverte a biztositekot...

1 negyed, 10:23-nal Dola punt visszahordasa, DAL 91-s Ladouceur "mozdulatsora"

Ugy nezki kameras embernek feltunt, de se kommentatoroknak, se biroknak nem...
2015. 10. 13. 21:00
komzoz65
Eddig (!) a bírók nem nyomnak minket látványosan, mint tavaly például, akkor yardban 3. helyen voltunk, és darabra is elég elől, most egyértelműen a kevésbé büntetett csapatok között vagyunk.

Roughing the Passer-t alig több mint egyszer dobnak meccsenként, szemben az idei slágerrel a holdinggal ami mindkét oldalon arat, meccsenként minimum 10-et kiszórnak ezekből, nálunk a deffensive durva 2. hely 24-szer. Ezzel az a baj, hogy igencsak szubjektív büntetés, nagyon nem mindegy mikor dobják. Amit a Jets-el műveltek a Miami ellen az igazán durva volt például. De másokkal sem szívbajosak parádés játékokat TD-kat, Int-öket vesznek el sokszor teljesen indokolhatatlanul. Ez relativizálja az eredményeket mindenképpen rossz az egész sportnak. Úgyhogy csak halvány remény, hogy előbb-utóbb nem vesznek (adnak) meccseket tetszésük szerint tőlünk is.
2015. 10. 12. 15:51
hopi46
ESPN szerint:
UP: Collins, Lewis, Allen/Gostkowski
Down: Ninko, Chandler, Solder
2015. 10. 12. 16:30
Montesclan-pats
UP: Brady, Lewis, 6 ponton tartani bármely csapatot?, Edel(super)man,
DOWN: csak, mert muszály ?

2015. 10. 12. 16:31
Montesclan-pats
A 6 ponton tartani bármely csapatot elé azt hittem, hogy beírtam: komplett defense.
2015. 10. 12. 16:57
nosbiglem
2015. 10. 12. 17:38
kolok
Bizony-bizony... Collins nagyon állat szezont tol,de ne feledkezzünk el Ghostrol sem,aki 57-ről is bevert egyet simán, most amikor 40-ről is kihagyjak a kickerek
2015. 10. 12. 18:20
Whitealert
úgy látszik idén jobban fúj a szél
2015. 10. 12. 19:28
danmajerle
Azt érti valaki, hogy az espn qbr-je szerint Tom miként kaphatott 24.1 pontot a produkciójára? Csak ismétlésképpen: 2td, 0 int, 1 futott td, 275 yard, 10.2 ypg, 5 sack. Hagyományos értékelés szerint a fordulóban Palmer mögött a 2. legjobb lett, míg az espn szerint majdnem tök utolsó.
2015. 10. 12. 19:33
danmajerle
Ez a performance náluk csak egy icipicit jobb, mint tavaly a KC ellen, ahol 22.2-t kapott.
2015. 10. 12. 20:25
ArsnL
le is lett cserélve... engem meggyőztek :D

akkor most indul az SB-run, ügye? :D
2015. 10. 13. 08:01
pat68
Az ESPN számolásában van egy úgynevezett TB faktor. Tom esetében a kapott eredményt elosztják 3-al. ;-)
2015. 10. 12. 19:42
danmajerle
Még egy, és befejeztem :) Ha minden meccsen ezeket a számokat hozná, simán MVP-nek választanák az alapszakasz végén, az espn szerint viszont ő lenne a legutolsó. Jelenleg ott Luck a legrosszabb 30,9 pontos átlaggal.
2015. 10. 12. 20:22
Croaker
OFF: Arringtonnak tudtátok hogy agyrázkódása van? Közbe azért néha ránézek az ex-Pats tagokra, most látom, hogy Talibnak bokasérülés, de szerinte minden okés lesz. Revis combsérüléssel bajlódik.

Hát máshol sem kerülik el a bajok a játékosokat az tuti.
2015. 10. 12. 21:55
komzoz65
Tudom, we are on Indianapolis", és ez most így is van, de azért most is volt mit nézni.

Támadóoldalon a fal, különösen a guardok az első negyedben (és még részben a másodikban is) még pihenőn maradtak. Ebből kiderült, hogy a plan B az erőfutás nem működik igazán. A plan C, vissza a Seahawk elleni stratégiához, az viszont kiválóan. Lewis nagy up, és a szerkesztőknek is, hogy előzetes cikk volt róla. Szerintem elképesztően játszott, mindig hozott pozitív yardokat (láttam Vereent a SF ellen, és tényleg jó volt, de most is azt mondom Lewis jobb), és a TD-je mesés volt. Minitron, Gronk Amendola, és az új srác is hozta magát, Chandler néma csend. Olyan edző meccs jelleggel ment, amúgy. (Pl. 2. félidő 1. játék 20 yardról, gólvonal felállás? Volt pár ilyen.) A 4. és kevésnél meg jöjjön a nagyszerű rugónk trükkök nélkül. QB sneak legközelebb az SB-n legyen a 2. félidőben two minute drill végén, de csak, ha muszáj.

Védelem a tartalékos Dallas O-t lemosta a pályáról. Nekik edzésnek se volt ez elég igazából. Nem voltak ebben a felállásban egy súlycsoportban. A futás elleni védelem megerősítése, ami bye week alapfeladata volt, elég jól sikerült. Hightower reméljük visszatér majd amikor kell.

Most már még jobban lehet megalapozottan reménykedni az idénnyel kapcsolatban. A Colts meccsen pedig én is remélem, hogy lesz egy kis erődemonstráció.

2015. 10. 12. 22:28
BaP
Nem azért játszott Chandler keveset, mert Williams kellett 2. TE-nek Hardy megállításához?

Én már óvatosabb vagyok, pár éve elüldőztem volna Dolát, ma meg az egyik leghasznosabb offense és st játékosnak tartom. Chandlerben simán benne van/lehet egy hasonló NE karrier
2015. 10. 13. 09:37
komzoz65
Nagyon is sokat várok Chandlertől, egyáltalán nem hibáztatom, és remélem, hogy nagy karriert fut be nálunk. A két TE-s felállások annyira mennek nekünk, hogy én azt várom, hogy erőltessék.Tavaly Wrightban bíztam, idén Chandlerben. Kicsit tartok attól, hogy ez a villám passzos megoldás se jön be mindig. Akár Tom, akár az elkapó alakulat is betlizhet egyszer, és akkor jól jönne. Nyilván a szakmai stáb ezerszer jobban látja, tudja, csak a szurkoló is mindig variál. Hardy elég jól nézett ki egyébként.
2015. 10. 12. 22:46
szakacs
Szerintem a Colts elleni meccs után okosabbak leszünk , már ami egy esetleges SB szereplést illet , mert valljuk be, hogy oda várjuk a csapatot ( és nem is alaptalanul). Én őszintén most már attól félek hogy az alapszakaszba lőjük el a municiót .

Ez a Lewis gyerek nekem nagyon tetszik , persze még nem ér olyan magasságokba mint a veteránok , de nagy tehetség..hogy nagyon nagy játékossá is válik vagy sem ez jó kérdés , mindenesetre csiszolja már BB mester.
2015. 10. 13. 07:42
1976gabi
sb még marha korai.a sérülések majd megmondják
2015. 10. 13. 03:49
respectlaciujraitt
Gyerekek óriási up a chat! Nagyon jó volt veletek együtt hörögtünk és élveztünk! Nosbival vezényeltük a szurkolást csak LaFleurék hiányoztak . Megnyugtatok mindenkit a Colts ellen is leszek és vezénylem a szurit. Volt egy -egy szurka piszka is de Codyfiuékkal megbeszéltük.

A meccsről? Már mindent leirtatok , egy hónapig tartó orgiában se érezném magam olyan jól mint a meccseink alatt annyira kiemelkedőek vagyunk!!! GOPATS!
2015. 10. 13. 06:22
Koviati
A tippjáték értékelésnél valami nem jó, eltaláltam pl. a Hardy sack-et és a 36 pontot is, de 0 pontot adott rá.
2015. 10. 13. 13:02
Huszas71
Hány pont születik a mérkőzésen összesen?
0-30
31-35
36-40 ✘ 0 pont
41-45
46-50
51-55
56-60
61-65
66-70
71, vagy több
2015. 10. 13. 20:18
tamker
Brady-nak az 1 yardos TD-je nem számít futott TD-nek?
2015. 10. 14. 15:03
Koviati: Biztos, hogy nem így van. A játékszabálynak megfelelő átnézést javaslom, az kimondja:

"Az értékelés során a tippelő leadott tippjeit a válaszlehetőségek előtti pont jelzi, a helyes választ pedig az aláhúzott válaszlehetőség. Ha a pont és az aláhúzás egy sorban található, az azt jelenti, hogy a tipp helyes (pont jár érte), ha nem, akkor az helytelen (nem jár érte pont)."

Huszas71: Másik helyen válaszoltam bővebben, de rád is a fenti szabály igaz.

tamker: A kérdés 3 futott TD-re vonatkozott. Egy volt a mérkőzésen, a Bradyé.
2015. 10. 14. 21:37
Koviati
Igazad van, ezt benéztem :)
2015. 10. 13. 08:30
Croaker
Hakeem Nicks volt nálunk viziten többek között!
2015. 10. 13. 11:17
Tomk@
Sérültekről valami hír?
Sehol nem találok semmit, ez akár jót is jelenthet...
2015. 10. 13. 14:08
_Demetrius_
Nem igazán értem mi történik megint nálunk!!! AZ előző meccsen az látszott, hogy az O fal nem minden esetben volt képes megvédeni Bradyt! + volt volt 2 sérülés is! AZt gondolná az ember, hogy vagy a sérülteket helyettesítő embereket keres a csapat, erre mi van? Megint a WR TE és RB van terítéken!!! MIért??? Miért nem a két falat erősítjük amivel gond volt és a hátsó régiót CB témában! Van ennek értelme???
2015. 10. 13. 14:27
BaP
Solder most nyilatkozott: semmi gond a könyökével, elvileg játszik a Colts ellen ( nagyobb volt az ijedtség)
Hightower ugyan kiesett bordasérüléssel, de oda hoztuk Bostic-ot, meg van mélység, igaz, vezér szerepet Mayonak kellene felvállalnia, ha az a borda nem lesz oké pár héten belül

De ezeket a játékosokat BB nem azért próbálja, mert kellenek a csapatba, hanem mert infót gyűjt ( ha jól emlékszem Nicks a Coltsnál volt előtte), vagy olyan típus játékost keres, aki az adott ellenfél elleni felkészülésben tud segíteni ;)

Amúgy ha már WR, ott szvsz csak darabra vagyunk meg, de ha LFell nem épül fel hamar, akkor darabra sem.

Az eddigi meccsek alapján a CB-vel sem érdemes kapkodni .....

2015. 10. 13. 14:44
_Demetrius_
Nem tudtam SOlderről, de örülök neki, hogy nincs nagy baj! WR szerintem rendben van! Edelman, Dola, Martin első körben és meg van akit be lehet vetni és ha visszatér Brandon akkor nagyon komoly az is! TE is jó bár ha Williams blokkol akkor csak 2 van de az elit! RB nem kell nagyon! DE egyet értek veld! Lehet, hogy csak infó kell, nem tudom... Wendell és Develin mikor tér vissza???
2015. 10. 13. 14:57
Croaker
Develin sajnos idén már nem :(
2015. 10. 13. 17:04
BaP
Edelman és Dola nagyon sokat egyszerre vannak a pályán, és a slot receiverség egyik negatívuma, hogy folyamatosan nagyokat kapnak az arcukba... Veszélyes.
Martin sem az a mélységi célpont.
LaFell max a 7. körben jön, ki tudja milyen állapotban....
Ez csak addig elég, amig Minitron meg Dola egészséges.
2015. 10. 13. 20:47
_Demetrius_
Reméljük azok is maradnak!!! De igen lehet, hogy kellhet, de akkor inkább egy fürge TE!
2015. 10. 13. 21:57
mikmak
Solder státuszáról ezt találtam, azért ez alapján nem egyértelmű, hogy gyorsan vissza fog térni:
Patriots LT Nate Solder will have an MRI on his injured elbow Monday.
Solder injured the elbow Week 5 against the Cowboys. He said it was "too hard to tell" if the injury is serious following the game. His status will be updated following the exam.
2015. 10. 14. 11:56
BaP
Ez a cikk továbbra is fenn van a bleacher reporton
http://itiswhatitis.weei.com/sports/newengland/football/patriots/2015/10/12/nate-solder-theres-nothing-wrong-with-my-elbow/
Azaz Sopder szerint semmi baja a könyökével ....,
Bízzunk benne
2015. 10. 14. 17:44
hopi46
A mérkőzés után TB nyilatkozatának egy részlete:
...Valószínűleg egy kicsit túl sokáig tartottam a labdát magamnál pár játék alkalmával...
Ne kenjünk tehát mindent az Ofalra...
Hozzászólás a(z) Ups & Downs – 4. mérkőzés bejegyzéshez