A negyedik negyedig úgy gondoltam, hogy ez a meccs egy pürrhoszi győzelem lesz. (Tudjátok, a híres mondás: “még egy ilyen győzelem, és nem marad több katonám.”) Aztán még csak győzelem se lett. És sajnos a 34-27 arányú vereség a legkisebb bajunk, ennél sokkal nagyobb veszteséget is elszenvedett a Patriots. Welker sérülése mindenkit lesújt, hiszen ő a lelke és szíve a csapatnak. A továbbiakban Welker nélkül kell játszani a playoffban, és ez nagyon megnehezíti a dolgokat. De remélem, hogy sajnos nélküle – de ugyanakkor érte is- keményen küzdeni fognak a srácok.
Ups
Julian Edelman – Nem kisebb feladat hárult rá, mint pótolni Welkert, és ő az első próbát kiállta: 103 yardot hozó 10 elkapása karriercsúcsot jelent. A playoffban hasonló teljesítményben reménykedünk.
Stephen Gostkowski – A kicker egy 51 és egy 43 yardos mezőnygólt rúgott be, az 51yardos kísérlete a második legnagyobb volt az idei szezon során.
Downs
Bill Belichick - A döntés irányítók váltogatásáról érthetetlen és zavaró volt, különösen a mérkőzést lezáró 2 perces támadás esetében.
Offensive line – A pass protection (az irányító védelme) nem tűnt túl megbízhatónak, Mario Williams, a Texans defensive endje többször zavart okozott.
A védelem teljesítménye a 4. negyedben - A Patriots védelme 21 pontot engedett a 4. negyedben, amely egy újabb figyelmeztető betli a defense részéről. A csapat ugyanis 65-17 arányban veszítette annak a hat meccsnek 4. negyedét, amelyen vereséget szenvedett.
Be kell jelentkezned, hogy hozzászólj! (Bejelentkezés/Regisztráció)
2010. 01. 04. @ 15:09
Ahogy mkander rámutatott az nfl.hu fórumán Brady a 2-perces támadásoknál nem lépett pályára, amikor folyamatosan biztosan passzjáték jön, és az emiatt túlzott blitz és hit veszély miatt volt Hoyer a pályán.
2010. 01. 04. @ 15:23
Valahogy azt láttam, hogy a negyedik negyedben nem döglöttünk meg a győzelemért… Nem zárom ki hogy kiszámolták, hogy a PIT jönne hozzánk, ha bejutna… Persze tudom, tudom, nincs ilyen… De mégis fura volt…
2010. 01. 04. @ 15:30
Az egész 4. negyed elkeserítő volt… Szerintem a D sem vette komolyan a végét, mert nem kellett az eredmény! Nem ezt vártam tőlük és csak remélni tudom,h nem a formaingadozás miatt kaptunk ennyi pontot!
Edelman nagyon jó volt és tömték is rendesen,h szokja…;)) Ez lesz a dolga a PO-ban is!
Butler sztem UP, mivel int.ret.TD-vel be szoktak kerülni…
2010. 01. 04. @ 15:57
Tényleg szétzuhant a védelem a negyedik negyedben – habár az utolsó pár percet sajnos nem láttam :S -, de szerintem ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.
Wilhite játéka nekem nagyon fájdalmas – kövezzetek meg, de szerintem nem hozzánk való -, habár nem tudnék helyette -Springsen kívül- senkit sem mondani.:S
Edelmanre tuti nagy teher lesz pakolva. Remélem bírni fogja mentálisan, és fizikálisan egyaránt!
Apropó: Kik voltak az LT/RT páros mikor TB INT-et dobott? Sajnos nem láttam már! :S
2010. 01. 04. @ 16:27
Szerintem a szezon végeztével feltétlenül körül kell nézni valami normális CB után. Nem is tudom, ez a Wilhite ez hogy kerülhetett ide, de ezek szerint nagyon meg vagyunk szorulva… Ha máshol nem is, a drafton mindenképpen kellene találnunk egy CB-et. Sajnos Asante nagyon nagy űrt hagyott maga után.
Szerintem most nem is nagyon kellene elemezgetni itt. Ez nem éles meccs volt, a hülye is tudja, mire ment ki a játék. ez egy nagy sakkjátszma volt. Ki akartuk szórni a Steelerst. Majd 6 nap múlva! Edelman lesz a nagy felfedezett! Ő már a Pats jövőjét testesíti meg!
2010. 01. 04. @ 17:06
most néztem az nfl.com-on, hogy az Eagles és a Cowboys 1 héten belül kétszer játszanak.
2010. 01. 04. @ 17:11
Ugyanugy mint a Green Bay-Arizona ők is!!!
2010. 01. 04. @ 17:35
És ahogy a Jets és a Bengals is!
A négy WC meccsből három most is volt az utolsó fordulóban!
2010. 01. 04. @ 17:36
Úgyszintém Bengals vs. Jets visszavágó lessz!!!
2010. 01. 04. @ 18:00
Gostkowskinak volt egy szép ST szerelése is
Butler meg nagyon durván gyorsan futott az ajándék lasztival. Hoyer nem volt ügyetlen, nem adta el a labdát, jó TD-t sem szerzett, de pozitív volt amit mutatott alapjában egy nem draftolt újonchoz képest. Taylor nagyon jó lehet, szépen rázódik vissza, csak vigyázzon a labdára.
Wilhite sajnos tényleg ügyetlenkedett, de nem egyedül volt a védelemben. Bizony ott mindenki magába nézhet, mert Wilfork, Warren, Bodden visszatérte, amellett, hogy javulást kell, hogy eredményezzen, nem old meg mindent.
2010. 01. 04. @ 18:15
Nem gondolnám,h számolgattunk,egyszerűen a defense csődöt mondott a végére,sokadszor immár!Elnéztem a cowboys védekezését tegnap este,ahhoz képest amit mi művelünk a szezonban,azt nem nevezném defensenek…
Sokadszorra Wilhite.Sok csapatban az 53as rosterre sem férne fel,ehhez képest nálunk kezdő,mert a “spóroló elvek” miatt nincs más!!
2010. 01. 04. @ 19:16
A vereség ellenére szerintem Edelman volt a nap embere az oldalunkon – de bár ne lett volna… Welker sérülése sajnos elhomályosít minden más, meccsen történt dolgot. Nagy veszteség, de bízom benne, hogy Edelman pótolni tudja, a tegnap játéka nagyon-nagyon biztató volt szerintem. Ha így játszik továbbra is, nem rajta fog múlni a siker. És Welker sérülése ellenére is ugyanúgy kell odaállni bárki ellen a továbbiakban: győzni kell
Wilhite nálam továbbra sem Patriots szintű corner, jövőre mindenképpen szükség lesz a secondary megerősítésére, ha komolyan veszi magát a csapat.
Ami viszont nálam a legjobban kicsapta a biztosítékot, az ismét a meccs alakulása volt. Már sokadszorra lejátszunk egy PO-ra komolyan hajtó csapatot a pályáról az első 3 negyedben, majd eladunk egy már-már eladhatatlan előnyt a 4.-ben. Ha azért történt, mert nem tudnak végig koncentrálni a játékosok, az baj. Ha azért történt, mert ellazáskodták a végét, az nagyobb baj.
Ha viszont azért vesztettünk, mert elkezdődött a számolgatás (akár edzői, akár játékos fejekben), hogy ejtsük ki a Steelers-t, az még nagyobb baj. Egyrészt abszolút sportszerűtlen a Pittsburgh-gel szemben (pedig utálom őket), másrészt a beszarik és gyengék játéka szándékosan elveszteni egy meccset. Utálom az ilyet, egy komoly csapat ne számolgasson! A Patriots ne számolgasson! Aki jön, azt meg kell verni. Ennyi, semmi variálás. Ha ez van a vereség mögött, az kissé kiábrándító számomra… Remélem nem így van.
GO PATRIOTS!
2010. 01. 04. @ 21:05
Valaki be tud rakni egy cimet ahol meglehet nézni Wes tavalyi angyalkáját!
2010. 01. 04. @ 21:07
http://www.youtube.com/watch?v=EOJPMYmTyQk&feature=related
2010. 01. 04. @ 22:58
Sziasztok
Nem nagyon idetartozik, de nem tudtam hova írjam… Nem tudom hallottatok-e róla, van az nfl.com-on egy játék a playoff-ra.
http://challengegames.nfl.com/landing/playoffchallenge?icampaign=PC_fantasypage_410x90
2010. 01. 06. @ 04:39
Roppantul sajnálom, ha valaki ezen a honlapon azt feltételezi, hogy bármiféle számolgatás-eredmény kalkuláció folyik ebben a sportban, nemhogy ennél a csapatnál… pont azon a meccsen, amikor egy WW gyakorlatilag “önerőből” lezúzza saját lábát a meccs legelső drivejában, az legelső elkapása után, hogy meglegyen a first down…
Ez méltatlan a játékhoz is, a csapathoz is. Főleg azok után, hogy Hoyer bíztatóan játszott amikor lehetőséget kapott, én bíztam az egyenlítésben a vezetésével.